hirdetés
Borbás Róbert grafikusként is sikert sikerre halmoz, tíz éve pedig a magyar és a nemzetközi tetováló közösség egyik legfelkapottabb tagja. Dark style stílusú, részletekben gazdag, sötét hangulatú mintái a metál zenei szcéna tagjait is elvarázsolták, éppúgy feltűnnek egy Sepultura felsőn, mint Jason Momoa bőrén. Nemrég egy jótékonysági projektbe is belevágott.
Nem hiszem el a köztudatban élő sztereotípiákat, amelyek a tetoválásokat illetik, de soha nem gondoltam arra, hogy valaha bármit is a bőrömre varrassak. Éppen ezért, a kívülállók naiv kíváncsiságával készültem az interjúra Borbás Robi tetoválóművésszel, akiről ismeretségi körömben csupa jót hallottam. A beszélgetésünk is megerősített ebben, sőt Robi olyan meggyőzően mesélt a tetoválás művészetéről, hogy egy kósza gondolat erejéig felmerült bennem: mi lenne, ha felkeresném őt a szalonjában.
Szívügyem az ilyen együttműködés, minél szélesebb réteget szólít meg, annál jobb. A segítés nem áll távol tőlem, középiskolás éveimre nyúlik vissza, amikor társaimmal csonka családokhoz jártunk gyerekeket korrepetálni, autizmussal élő fiatalokkal foglalkoztunk. A miskolci jezsuita gimnáziumba jártam, ami egy egyházi iskola, a heti rendünkbe bele volt építve ez a tevékenység. Grafikusként eddig kiállítások és árverések keretein belül segítettünk szervezeteket, állat menhelyeket. Nekünk is jó sok állatunk van, fontosnak tartom, hogy a menhelyek is kapjanak segítséget, nyilvánosságot. A Maacraft esetében remélem, hogy az együttműködéssel egy olyan szubkultúrát is meg tudunk szólítani, akikhez eddig ők nem jutottak el.
A Maacraft megálmodója és vezetője Szalkai Dani régi ismerősöm. Mind a ketten Miskolcon jártunk középiskolába, évfolyamtársak voltunk a MOMÉ-n. Dani három hónappal ezelőtt keresett meg azzal, hogy van egy kollaborációs programjuk, mi lenne, ha csinálnánk egy közös kollekciót. Annyira izgalmasnak találtam ezt a nem mindennapi együttműködést, hogy azonnal belementem. A komfortzónámból való kilépést is jelentette ez a projekt. Figyelnem kellett arra, hogyan idomul a képi világom, a vizuális eszközöm az ő brandjükhöz, anélkül, hogy kompromisszumokat kellett volna hoznom.
Magamhoz képest tényleg visszafogottan rajzoltam. Borsodiként misszióm feldolgozni az itteni régió flóra és fauna világát. Nagy élmény volt itt felnőni, nagyapámmal bejárni az erdőket, osztálykirándulások alkalmával felfedezni ezt a vidéket. Danival sokat agyaltunk azon, hogyan lehetne átfogalmazni, kontextusba helyezni az én munkásságomat és az ő tevékenységüket. Ez volt a tökéletes metszéspont. Próbáltam olyan állatokat keresni, amelyeket még nem rajzoltam le. Már maga a kutatómunka nagyon izgalmas volt.
Igen, szerencsére elég nagy az érdeklődés. Bevallom egy kicsit féltem, mit fognak szólni majd a magyar vásárlók. Ki fogok lógni a sorból, az eddigi kollaborációk résztvevői nagyon más dolgokat csináltak. Most éppen egy Instragram stratégiát próbálunk kidolgozni, hogy a külföldi követőim is be tudjanak vonódni a támogatásba. Nagyon jó emberekről van szó, akik, ha nem karitatív dologról van szó, akkor is segítenek. A rezsiemelkedés következtében még inkább szükség van segítségre, veszélybe került az alapítvány, ami a Maacraftot is működteti.
Édesanyám is meg szokta ezt kérdezni. Vannak emberek, akiknek ez a fajta esztétika vonzó, izgalmas. Úgy gondolom, hogy mindenki másként dolgozza fel a saját kis démonjait, nekem ez a rajz és a zene. Igen, a köztudatban még mindig sokan fenntartásokkal kezelik a tetovált embereket, nem tudják, hogy milyen összetartó közösséget alkotnak. A vendégeim között szociális munkás, kórházi dolgozó is van, s én magam sem vagyok egy antiszociális, negatív személyiség. Szeretném a saját platformjaimon bemutatni, hogy a tetovált emberek közössége milyen jó közeg.
A MOMÉ-n animációt tanultam és akkor kezdtem el aktívan zenélni. A zenével jöttek a grafikai melók, a saját zenekaromnak és más zenekaroknak, akikkel együtt turnéztunk készítettem grafikákat lemezborítókra, pólókra. Szájhagyomány útján terjedt a munkám és gyorsan sikerült nemzetközi színtéren is felkéréseket kapom. A tetoválás kéz a kézben jár ezzel a szubkultúrával. Nem akartam tetováló lenni, de mindig érdekelt a tetoválás és szerettem volna én is tetkót magamra. Tetszett, hogy ez is egy önkifejezési forma, most már mondhatjuk, hogy művészeti ág. Volt egy önálló kiállításom 2011-ben, ahova eljött Sárközi Zsolt Dark Art Tatoo-ból, aki a magyar tetoválás nagy atyja. Sokat beszélgettünk, felajánlotta, hogy a mesterem lesz. Bő nyolc hónapot hezitáltam, végül elszántam magam. Most már mondhatom, szerelem volt első látásra. Szerettem volna az illusztráció mellett tetoválni, de hamar rá kellett jöjjek, hogy a tetkót vagy száz százalékosan csinálja az ember, vagy sehogy. Hála az égnek, mostanra sikerült a kettőt harmóniába hozni, sőt a kettő erősíti egymást. Amikor az egyikben érzem, hogy kiégnék, jön a másik és segít, hogy ez ne történjen meg.
A tetoválással valami maradandót, de mégis múlandót alkot az ember. Az, hogy valaki annyira elköteleződik a műveim iránt, hogy nemcsak print formában vásárolja meg, egészen más dimenziója a vizuális művészetnek. Nagyon megtisztelő számomra, hogy az illető nap mint nap nézi a tükörben a testén a munkámat és ez boldoggá teszi őt. Az a legjobb a tetoválásban, hogy már az katartikus élmény, amikor az első vonalat berajzolja az ember a bőrbe és nem papírra veti. Tíz éve tetoválok, kitanultam a szakmát, de mindig van olyan téma, amit még nem dolgoztam fel. A tetoválás közben fókuszban kell maradni, nyilván vannak motorikus dolgok, amelyeket begyakoroltam már, akkor is tudom csinálni, ha éppen beszélgetek a vendéggel, de azért nagy önfegyelemre van szükség. A tetoválás alázatot pakol az emberre, aminek nagyon örülök. Az elmúlt tíz évben annyi érdekes embert ismertem meg a munkámnak köszönhetően, sok helyen jártam a világban, ez is egy pozitív hozadéka a tetoválásnak.
Először emailben kommunikálunk. Megkérem, hogy írja meg az elképzeléseit. Nekem az is jó, ha három kulcsszó elhangzik, azzal már lehet dolgozni. Azt szoktam mondani, a legjobb eredmény akkor jön létre, ha a tetováló is legalább annyira elégedett a tetkóval, mint a viselője. Ha van rezonálás a vendég és a tetováló között. Tíz év tetováló múlttal a hátam mögött fel tudom már mérni, hogy ki az én közösségem, kivel tudok jól együtt dolgozni. Elküldök egy kezdetleges, nyers skiccet, ez még nem egy részletes dolog, mert a többi jobb, ha a bőrön alakul. Figyelembe kell venni a test áramlásait, a spontaneitást a részletekben. Szeretem annyira megkötni a kezemet, hogy tudjam, mit csinálok, de hozott mintából nem szeretek dolgozni, soha nem érzném magaménak a munkát. Általában bizalommal fordulnak hozzám az emberek, sokszor az is előfordul, hogy azt mondják: ez a téma, én vakon bízom benned, meg sem kell mutatnod az ötletedet, csak a végeredményt nézem meg.
Igen, van egy visszajáró vendégköröm, akikkel nagyon jó a kapcsolatom. Általában két napra jönnek, ennyit simán bírnak, ilyenkor csak velük foglalkozom. Ez azért is jó, mert van elég idő ahhoz, hogy egymásra lehessen hangolódni. A beszélgetés során kiderül, mit szeretne a vendég magán látni, és én is látom, hogy mi az, ami működni fog rajta. Női vendégeimnél fontosnak tartom, hogy feminin legyen a tetkó, annak ellenére, hogy milyen szimbólumrendszerrel dolgozom. Nálam otthon érzik magukat a vendégek, belelátunk egymás életébe. Volt olyan, hogy barátságok is szövődtek és a mai napig tartjuk a kapcsolatot. A tetkó összehozza a hasonszőrű embereket.
Azt látom, hogy vannak trendek, felkapott aktuális tetkósok, akik egy-két évig az élvonalban vannak, valami olyat csinálnak, ami akkor friss, de később már nem, mert az emberek ingerküszöbén már nem mennek át. Szeretek innovatív, kicsit a komfortzónán kívül gondolkodni, vagy olyat csinálni, ami nem volt még. Más szemszögből megközelíteni témákat, amiket ezerszer feldolgoztak már. Lehet, hogy velem a kommunikáció is könnyen megy, nem veszem túlzottan komolyan a művészi énemet. Annak vagyok a híve, hogy nincsen rossz ötlet, csak találjuk meg azt, hogy a nem túl erős ötletből, hogyan tudunk erős ötletet csinálni. Ha nem működik, megmondom őszintén, ajánlok mást magam helyett. Valamiért szeretik azt, ahogy rajzolok. Ha tudnám a pontos választ erre a kérdésre, lehet, hogy rossz lenne.
Fotók forrásai: Bodnár Dávid, Bodnár Márton, Maacraft – The social workshop
hirdetés
