A véletlen és a szerencse szavak nem szerepelnek Tóth Bori szótárában, amit eddig elért, ahhoz kemény munkára és kitartó lelkesedésre volt szüksége. Ahogy változott a világ és a saját márkája, úgy változott a környezet is, ahol a ruháit árusította. Idén tavasszal Bori megnyitotta új showroomját, a pesti belváros szívében, ahol úgy érzi: végre hazatalált.
Gyönyörű ez a lakás és fantasztikus a ház is, amelyben található. Miért pont erre a környékre esett a választásod?
A Hold utca és a Batthyány-örökmécses környéke kicsit közelebb visz minket ahhoz a világhoz, amilyen Budapest a fénykorában lehetett, ez a pesti belváros egyik legszebb, legelegánsabb része. Nagyon más, mint Buda, más az üzenete. Budán lakni, Pesten pedig élni jó. Úgy érzem, magam miatt választottam a showroom miliőt, mint eladási formát, ebben az intim, ugyanakkor elegáns környezetben tudom megadni mindazt a vendégeimnek, amiért kötődnek hozzám, nálam vásárolnak. Aki belép ide, mind azt mondja, hogy illik hozzám és a márkámhoz ez a showroom és valóban én is nagyon szeretek ide reggelente megérkezni.
Menjünk vissza egy kicsit a múltba, amikor elindult a márkád. Akkor hol árusítottad a ruháidat?
Az is egy showroom volt, egy kis polgári lakás Budán a városmajori templom mellett, a Csaba utcában. A kialakuló vendégköröm nagyon szerette, mert közel volt hozzájuk: csak lejöttek a hegyről és már nálam voltak. Akkoriban tulajdonképpen egy méretes szabóság voltam, mindenkinek a saját méretére készültek a ruhák.
Aztán fejlődésnek indult a márkád, tovább kellett lépni.
Pontosan. Egy vendégemből lett befektetővel mentünk tovább, a fejlődés ezt kívánta. Kiléptem a showroom világából, üzletet nyitottunk Pesten a Hajós utcában, ahol már konfekcióvonalba mentünk át. A célunk a külföldi piacok megtalálása volt, ehhez mennyiséget kellett gyártani különböző métersorokra. Lehet, hogy most nagyobb önismerettel és több tapasztalattal azt mondanám, nem volt jó döntés, inkább a méretes szabóságot kellett volna más szintre emelni, de utólag már nem lehet megmásítani az akkori döntésemet. Az biztos, hogy az ügyfelekkel a személyes kapcsolatok jó részt elveszítettem abban a periódusban, időbe telt visszaszereznem őket.
Milyen tapasztalatokat szereztél a külföldi terjeszkedés kapcsán?
Ez egy nagy tapasztalás volt, sokat tanultam belőle. Kapcsolatok révén kelet felé nyitottunk, az orosz piacot szerettük volna meghódítani, csakhogy nem számoltunk azzal, hogy ez mennyire egy zárt világ, mennyire más üzleti kultúra. Úgy érzem, felkészületlenül vágtunk bele. Megpróbáltunk különböző trade show-kra kijutni, de valahogy nem sikerült az áttörés. A kapcsolatunk a befektetővel megromlott, elengedtük az orosz piacot és egymást is.
Egy ideig nem a saját neved alatt terveztél, hanem megalapítottad a MAISON MARQUISE nevű márkát, amire szintén az elegancia, luxus volt jellemző. Miért volt ez a kitérő?
Mivel volt egy vitás helyzetem az előző befektetőmmel, nem tudtam a saját nevemet, mint márkanevet használni. A MAISON MARQUISE-zal a kezdetektől szerettem volna a couture vonalat tovább vinni, elegáns, méretes szalonról, új ügyfélkörről álmodtam, de megint jött a befektetői szándék, hogy konfekciót csináljunk, mert az tudja eltartani a márkát. Ez valóban érthető indok volt és én teljes szívvel-lélekkel csináltam. Azért megmaradtak a méretes ügyfelek is, csak jóval kevesebben. Először egy showroomunk volt, majd nyitottunk egy üzletet a Bajcsy Zsilinszky úton.
Most újra a saját neved a márkád, ezzel sikerült visszatérned önmagadhoz?
Hat évig dolgoztam a MAISON MARQUISE színeiben, utána sikerült visszaszereznem a TOTHBORI márkanevet. Ami megmaradt a múltból az az, hogy most is van nálam konfekció, mert látom, mennyire fontos, hogy a vendég le tudja akasztani a fogasról és azonnal haza tudja vinni méretében a kiszemelt ruhadarabot, de az is előfordul, hogy ugyanennek a vendégnek más alkalomra személyre szabottan készítünk el egy ruhát. Az üzleti modell lényege, hogy bizonyos egyszerűbb termékekből vannak méretek, ha kell igazítunk rajtuk és méretre szabottan is varrunk.
S mit szól mind ehhez a befektető?
Nincs befektetőm, és úgy érzem lehet hozzám ez passzol a legjobban. Megtanultam, hogy egy befektető feltételeket diktál, elvárásai vannak, érthető okokból, s ez ebből kialakuló kompromisszumok jelentik az első számú problémát, mérgezik meg a tervező és a befektető közötti kapcsolatot. A másik dolog, amire rájöttem az elmúlt 20 évben, az az, hogy a befektető nem méri fel az elején, hogy mennyi pénzt kell belerakni ebbe az iparágba. A kezdeti lelkesedés kevés, rengeteg pénzre van szükség, amikor erre rájön a befektető, nagyot csalódik. Hiába ölnek milliárdokat egy vállalkozásba, nemzetközi szinten még mindig alig láthatóak.
Rengeteg Excel táblát készítettem a múltban, mindenféle külföldi gyártókkal próbáltam optimalizálni a gyártást, külföldi eladási csatornákkal az árusítást, végül mindig az derült ki, hogy ha világszinten nincs saját kiskereskedelmi hálózatod, nem jön ki a matek. Egy ilyen hálózat felépítése pedig euróban mérve is óriási összeg. Megmondom őszintén, nekem ez a stressz nem kell. Úgyhogy én inkább azt határoztam el, hogy legyen itthon egy olyan vásárlóbázisom, akinek örömet okozok, és ez nekem elég. A lelkesedésem nem múlt el, bár néha voltak mélypontok, a vásárlóimtól kapott sok pozitív visszaigazolás mindig tovább vitt.
Milyen típusú nők a visszajáró vendégeid?
Alapvetően mindig a 35 pluszos, beérkezett nők voltak a vásárlóim, ez nem változott a pályám során. Soha nem terveztem fiataloknak ruhát. Ambiciózus nők, többnyire saját maguk urai, anyagilag nem függenek senkitől, felső vezetők, vagy saját cégük van. Ismerik önmagukat. Velük megtalálom a hangot, egy nyelvet beszélünk, általában ők keresnek meg engem.
Milyenek a TOTHBORI kollekciók? Hogyan jellemeznéd őket?
Nem gyártok előre fél évre kollekciókat, egyrészt anyagilag nem bírnám, de nincs is rá szükség. Szerintem nagyon a szezon nélküliség irányába megy a világ, melegszik az időjárás, szinte már senki nem keres kabátot, megveszik maguknak a tollkabátot és kész. Színekkel, bizonyos anyagokkal lehet még utalni egy-egy szezonra. A vendégeimnek fontosabb az, hogy a ruháikat be tudják tenni a bőröndjükbe, amikor a télből a nyárba utaznak és bárhol, bármikor tudják hordani őket. Abszolút klasszikus darabokat készítek, amelyeket akár 10 év múlva is fel lehet venni, nem mennek ki a divatból. Ahogy visszagondolok a múltra, soha nem csináltam olyan ruhákat, amelyek a pillanatnak szóltak, de nem is ezt keresik a vásárlóim. Az viszont előfordul, hogy a lányaik gardróbjába kerül át egy TOTHBORI ruha, ők is szívesen hordják, megbecsülik, mert értéket képviselnek. Szerintem ez is hozzátartozik a fenntarthatósághoz.
Ehhez viszont minőségi anyagokra van szükség. Hol szerzed be őket?
Csak az EU-ból, tengerentúlról nem hozatok anyagot, és a Brexit óta Angliából sem. Francia, olasz, portugál, spanyol, görög gyártóktól rendelek, mostanában pedig találtam egy lengyel céget, aki nagyon jó pamutokat csinál. Ma már mindenki mosni szeretné a ruháit, ez nehezítő tényező az anyagbeszerzésben, úgy kell mindent kitalálni, hogy a ruhát legalább kézi mosásba lehessen tenni. Mivel nem raktározok anyagot, olyan beszállítótól kell rendelnem, aki viszonylag közel van és a rendelés 2-3 nap alatt megérkezik, akár 2-3 méter mennyiségben is.
Honnan jönnek az inspirációk? Tudatosan szakítasz időt a tervezésre, vagy amikor jön az ötlet, akkor ülsz neki rajzolni?
A jelenlegi munkatempómban muszáj tudatosan időt hagyni a tervezésre. Mert ha nem teszem meg, soha nem készülnek új tervek. Nyilván amikor valakinek kell tervezni, ott az inspiráció, maga a személy, a személyisége, az alkalom és egy beszélgetés előtte, amikor jobban megismerem az illetőt. Amikor fiktív darabokat tervezek, akkor a kollekció a kiindulópont egy-egy szezon elején. Nekem a printek nagyon fontosak, és általában az a bevett módszerem, hogy amikor megvan valami már, már érzem, hogy mit szeretnék látni, akkor a színeket és a printet szeretem megfogalmazni először. Utána kezdek el keresni hozzá anyagokat, textúrákat. A különböző, inspiráló hangulatok rajtaütésszerűen érkeznek, sokszor évekig ott lappang bennem egy hangulat. Hurcolom magammal, aztán teljesen véletlenül előtőr belőlem és beépül egy kollekcióba. Figyelem azért azt is, hogy mik a trendek, beszélgetek kereskedőkkel, gyűjtöm az információkat, de azért alapjában véve nagyon intuitív vagyok.
A mintákat te rajzolod?
Igen. Van, hogy kézzel rajzolok meg egyes elemeket, van, hogy számítógéppel, de a végén a mintát a számítógépen rakom össze, Olaszországban csinálják meg belőle az anyagot. Az ottani cégek alapvetően arra vannak berendezkedve, hogy 50-60 féle anyagminőségre ők nyomtatnak rá. Előfordul, hogy tévedek, s az általam tervezett minta nem passzol a kiválasztott anyaghoz, ekkor jön az újratervezés. Szerencsére egyre több a tapasztalatom, az esetek 80-90 százalékában szép lesz az eredmény.
Mennyi ideig tart a folyamat nálad, amíg a tervből elkészül az adott ruha?
Van, hogy azonnal összeáll minden: megvan a print, passzol az anyaghoz és rögtön tudom, hogy mi készül majd belőle. De az is előfordul, hogy lenyomtatjuk az anyagot, de nincs hozzá fazon, egyszerűen nem tudok kitalálni semmit sem. Néha hetekig tart megtervezni egy ruhát, majd megjön az anyag a printtel és ki kell találni azt is, hogy hogyan tudjuk gazdaságosan legyártani a darabokat, hogy ne legyen sok hulladék. Elég összetett ez a folyamat.
A ruha- és a kiegészítőkollekcióid után tavaly elindítottad a HOME kollekciódat is. Ez lesz a továbblépés új iránya?
Nagyon régi vágyam volt ez, már a diplomám megszerzésekor ott motoszkált bennem a gondolat, de csak most jött el az idő, hogy megvalósítsam. Valóban, a ruháimmal nem szeretnék külföldön terjeszkedni, pontosan tudom, mennyire tőkeigényes lenne az a vállalkozás. A HOME vonalban több fantáziát látok. Az első termékek párnák és faliképek voltak, amelyekre a különleges printek és minőségi anyagok voltak jellemzőek. Most az asztalterítés művészete érdekel, Magyarországon ez még nem annyira elterjedt, de Franciaországban, Japánban, Amerikában elképesztő kultusza van. Ebben benne foglaltatnak a textíliák, üveg, kristály, porcelán tárgyak és a fémmunka is. Most éppen gyártót keresek a porcelán tárgyak elkészítéséhez. Komoly terveim vannak ezen a területen, ez most a szívügyem, kitartóan fejlesztem.
Enteriőr fotók: Barbay Csaba; divatfotók: Pejkó Gergő