A természetjárás nemcsak a teljesítményről, a mozgásról is szól. Míg a fizikai aktivitás a testünkre, emésztésünkre, anyagcserénkre, szív- és érrendszerünkre van jótékony hatással, az amit átélünk, szó szerint átjárja és melengeti a lelkünket. Az erdőt járva a látvány, az illatok, a hangok mind-mind jó érzéssel töltenek el minket, az így ért ingerek által a testben felszabaduló boldogsághormonok pedig segítenek megnyugodni.
Persze mielőtt elindulunk érdemes tájékozódni. Kezdőként ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy melyik útvonalat választjuk. Ehhez kértünk profi segítséget szakértőnktől, Nagy Sándor túravezetőtől aki, az Irány a Természet! üzemeltetője és a Túravezető Oktatók Sportegyesületének vezetője.
Top tippek!
- Ősszel érdemes rétegesen öltözni, hiszen a hajnali hűvöset még elég hamar felválthatja napközben a melegebb idő.
- A csapadékra készülve nem árt, ha van nálunk egy esőkabát, esetleg egy sapka.
- A hátizsákunkba kerülhet némi gyümölcs, alma, pár szem vörös áfonya, banán, mazsola, datolya, pogácsa vagy esetleg egy kis zabkeksz, hogy legyen lehetőség energiapótlásra is.
- A folyadékról se feledkezzünk meg, hiszen nem csak nyáron, nagy melegben van szükségünk ivóvízre. Túra közben ajánlott óránként 3-5 dl vizet elfogyasztani.
- Az útvonalak követéséhez jó segítség lehet a telefonra letölthető Mapy.cz alkalmazás, ha pedig szeretnénk a mozgásunkat is segíteni, egy túrabot is hasznos lehet.
1. Péliföldszentkereszt, a Gerecse Szíve
Budapestről körülbelül egy órás autóúttal jutunk el Péliföldszentkeresztre, a Szaléziak földjére. A látogatóközpont nem csak remek kiindulási- és pihenőhely lehet. A játszótér a gyerekeknek, az állandó kiállítás és a kávézó pedig a felnőtteknek kínál feltöltődést. A parkolótól az Országos Kéktúra útvonalán, az Öreg-kő felé indulva először az országban egyedülálló Via Lucis-t csodálhatjuk meg, majd a Szent-kút érintésével egy körülbelül 2,5 km-es séta után érkezünk meg a Bajóti Öreg-kő lábához. A frissen felújított lépcsőkön könnyedén felsétálhatunk megnézni a Jankovich-barlangot, utána pedig szusszanhatunk egyet a kiépített erdei pihenőhelyen.
Tovább a kék sáv jelzésen újabb bő 2 km megtétele után érünk le Mogyorósbányára, majd a temető mellett tovább haladva ki a településről, rövid de kissé meredek emelkedőn haladva érünk fel a Mogyorósi kősziklához. Innen csodálatos kilátás nyílik északi irányba, egészen a Duna vonaláig. Gyönyörködve a tájban egy rövid ebédszünetre is megszakíthatjuk utunkat – ritkán nyílik lehetőség erre ilyen panoráma mellett. Ha pedig kellő módon feltöltöttük testünket-lelkünket, a kék kereszt, majd a zöld sáv jelzésen haladva 40-45 perc alatt visszaereszkedhetünk Péliföldszentkeresztre.
Teljes távolság: 10 km
Nehézségi szint: kezdőknek, családoknak, idősebbeknek is egyaránt javasolt
Időszükséglet: 4-5 óra
2. Csákberény, Vértesi Panoráma Tanösvény
A Vértes szélén, a Móri–árok szomszédságában helyezkedik el Csákberény, ahonnan a kirándulás indul. Autónkat a templom melletti parkolóban hagyhatjuk, de a település északi részén, a Vadászati Múzeum mellett is van hely pár autónak. A tanösvény egyik beszállási pontja egyébként itt van, a javasolt útvonal is innen indul. A gyönyörű dolomit-törmelékes utakon, telepített fenyvesek és elegyes erdők között vezető turistaösvény már önmagában is élvezetes, de az útba eső kilátópontok tovább erősítik az élményfaktort.
Az egyik ilyen pont a Varga-hegy lejtőpihenőjén van. Talán innen a legcsodásabb panoráma az alattunk elterülő völgyre, a Vértes délnyugati tömbjére, illetve a Zámolyi-medence szélére is. Erről a helyről elindulva pár perc séta után, a tanösvény legészakibb pontján található egy útbaigazító tábla. A rövidebb távot választók itt balra fordulva, félórás, könnyű ereszkedés után visszatérhetnek Csákberénybe. Egyenesen tovább haladva, körülbelül 1,2 km-en a jelzetlen erdei széles szekérutat követve a zöld kereszt jelzéshez érhetünk. Balra fordulva is ezt a jelzést kell követnünk (két elágazás is lesz, de tartsunk ki rendíthetetlenül a zöld kereszt mellett) mintegy 2,5 km-en (kb. 45 perc) keresztül, amikor is elérjük a Kopasz-dombnál a kilátó ponthoz vezető zöld háromszög leágazó jelzést.
A Vértes vonulatának széléről pazar panoráma nyílik a Móri árokra, azon túl a Bakony hatalmas tömbjére – szép időben annak legmagasabb pontjáig, a Kőris-hegyig is ellátni. Kis nézelődés és felfrissülés (ideális hely az ebédszünetre) után a zöld jelzésen körülbelül 30 perc séta után visszajutunk Csákberénybe. Persze, ez lehet hogy több időt vesz majd igénybe, mert jobb kéz felé folyamatosan lenyűgöző panoráma kísér minket, ráadásul a csipkézett mészkőszirtek túlságosan fotogének ahhoz, hogy csak úgy tovasuhanjunk mellettük.
Csak a tanösvény-kör hossza: 4,5 km (1,5 – 2 óra)
Teljes távolság: 10 km (4-5 óra)
Nehézségi szint: családdal, kisgyerekekkel, akár baráti társasággal is teljesíthető, könnyű útvonal
3. A Pilis szoknyája, Klastrompuszta
Ha azt halljuk hogy Pilis, gyakran Dobogókő ugrik be elsőre – pedig az már bizony a Visegrádi-hegység legmagasabb pontja. A Budapesthez közeli, üledékes kőzetek alkotta tájegységünk egyik igazi szíve valójában valahol a Kesztölc szomszédságában lévő Klastrompuszta körül keresendő. Túraajánlatunk is innen indul – ez a hely autóval könnyen, tömegközlekedéssel sajnos nehezebben közelíthető csak meg.
Az útvonal a kék sáv (Országos Kéktúra) jelzésen indul nyugat felé, először aszfaltozott úton (vigyázat, autók is járnak rajta), majd jobbra betérve az erdőbe kezdi meg az emelkedést. Felérve a Kétágú-hegy lábához, egyre inkább tisztul a terep bal kéz felé, kisvártatva pedig folyamatos kilátásban gyönyörködhetünk: alattunk a Dorogi-medence, teljes pompájában! Amikor a kék sáv jelzés balra indul lefelé, mi tartsunk jobbra egy enyhe emelkedőn a zöld sáv jelzésen, majd egy meredekebb kaptatón, jobbra-balra kanyarogva jutunk fel végül a tetőre. A zöld sáv jelzés mentén több, kilátópontok felé tartó elágazást is találunk jobb kéz felé. Ha tehetjük, egyet semmiképp se hagyjunk ki: az Öreg-szirti barlangok felé vezetőt. Mind az út, mind pedig a sziklacsoport, illetve a barlang egyedülállóan szép, impozáns látványt nyújt – a megközelítés pedig kalandnak is nagyon jó! A sziklás, törmelékes, csúszós részen odafigyelve haladjunk!
A köves-kilátós kalandok után a zöld sáv jelzésen kelet-délkelet felé hosszabban, körülbelül 4 km-t haladva érünk el a Pilis-nyeregben lévő erdei pihenőhöz – alkalmas hely egy kis feltöltődésre. Innen visszaereszkedni Klastrompusztára több lehetőség is van, mi a sárga sáv jelzést javasoljuk, amely egy nagyon szép, vadregényes, de jól járható völgyben vezet minket. Ha maradt még erőnk, a völgy egyik lankásabb részén, a Kapisztrán-kunyhó után áttérhetünk balra a zöld kereszt jelzésre, ami kivisz minket a Klastrom szirtekhez. A kilátás, a panoráma hasonló lesz mint az előbbi kilátóhelyeinken, de ha az utunk vége már a naplementéhez esik közel, mindenképp érdemes onnan elcsípni azokat a fenséges pillanatokat.
Teljes távolság: 12 km
Nehézségi szint: tapasztaltabb túrázóknak, jó állóképességet igénylő útvonal
Időszükséglet: 5 óra
Kiemelt kép: Pexels
Köszönjük a fotókat Nagy Sándornak!