Keresés
Close this search box.

Van döntési szabadságunk!

Becsült olvasási idő: 3 perc
Zolnay Judit egykori vezérigazgató a szakmában töltött hosszú évek után döntött úgy, hogy kilép a multinacionális világból, és szabadabb keretek között valósítja meg magát.

 

Interjú: Kerekes Anna

hirdetés

Remind
Fotó: Máté Balázs

Zolnay Judit karrierje kezdetétől magabiztosan lépkedett felfelé a ranglétrán, 2015-től a Metlife életbiztosítással és életjáradékkal foglalkozó biztosítótársaság magyarországi, majd 2018-tól bulgáriai csoportjának is vezérigazgatója volt, a Forbes 2022-es, a legbefolyásosabb magyar nőket felsorakoztató listáján tizenkilencedik helyezést ért el, több fontos szervezetben elnökségi tag, mindeközben háromgyerekes édesanya.

Judit nyár elején úgy döntött, hogy huszonöt multinacionális pénzügyi vállalati közegben eltöltött év után kilép ebből világból, és szabadúszóként folytatja.

Miért érezted több mint két évtized után a vágyat, hogy a vállalati vezetői lét után egyszer csak szabadúszó legyél? Nem féltél egy fényes karriert hirtelen más útra terelni?

A mai felgyorsult világban nemcsak a technológia halad rohamléptekkel, de mi magunk is folyamatosan fejlődünk. Engem a belső fejlődésem eljuttatott arra a pontra, hogy új, izgalmas lehetőségeket keressek, amelyek kiszélesítik a látóhatáromat, és újra meg tudják adni azt a szakmai boldogságot, amelyre vágytam. Számomra ez nem a szakmám vagy a munkahelyem elértéktelenedése volt. Nagyon szerettem azt, amit csináltam, de egy idő után már nem kaptam lehetőséget továbbfejlődni, és akkor elkezdtem azon gondolkodni, hogy milyen irányba indulnék szívesen.

Volt egy konkrét esemény, ami miatt úgy érezted, ki kell lépned a kötöttségekkel teli munkakörnyezetből?

Tavaly decemberben egy síbaleset során eltörtem a szárkapocscsontomat, de a gyógyulás hónapjaiban nem vettem elég komolyan a rehabilitációt. Egy alkalommal a gyógytornászom szigorúan a szemembe nézett, és azt mondta: választhatok aközött, hogy törődöm az egészségemmel, és aközött, hogy esetleg a későbbiekben nem fogok tudni futni vagy akár magas sarkút viselni a visszamaradt sérülések miatt. Az egy nagyon fontos momentum volt az életemben. Rájöttem, hogy saját magammal és az egészségemmel törődtem a legkevesebbet.

A karriered a kezdetektől nagyon ígéretesen ívelt felfelé, sorra jöttek a kinevezések, előléptetések. Közben pedig háromgyerekes anya lettél. Hogyan tudtad összeegyeztetni egymással az életed különböző területein jelentkező kihívásokat?

Szerintem ugyanazokon a nehézségeken mentem keresztül, amelyekkel sok más nő is szembesül. Sosem volt kérdés, hogy családot szeretnék, ahogyan az sem, hogy a munka világában is akarok bizonyítani. A nagymamák például vidéken éltek, napi szinten nem számíthattam rájuk, így sok mindent egyedül kellett megoldanunk szülőként a gyereknevelésben. Azt hiszem, egyfajta vállalati atléta voltam: azaz úgy működtem, mint egy élsportoló. Tudatosítottam magamban, hogy mindazt a feladatot, amit el kell végeznem, én választottam, én akarom, én vagyok az, aki mindkét fronton teljesíteni szeretnék, ráadásul nem középszerű módon. Ehhez pedig felvázoltam a célokat, amiket el szeretnék érni, és azt, hogy mit kell tennem annak érdekében. Ehhez az attitűdhöz egyébként a tényleges sportolói múltam segített hozzá. Amikor a gyerekeim hagyományos általános iskolába jártak, sokszor éreztem azt, hogy nem én vagyok a preferált anyuka-prototípus: nem tudtam mindennap ellenőrizni a házi feladatot, nem voltam ott az összes szülői értekezleten, nem tartottam észben a gyerekeim helyett, hogy melyik napra milyen extra dolgot kell vinni az órákra. Emiatt volt olykor lelkiismeret-furdalásom, de közben pedig most látom, hogy a fiaim milyen hatékony és jó önérvényesítő felnőttek lettek, akik képesek felelősséget vállalni saját magukért és a döntéseikért.

Mi lesz a következő állomás a munkában?

A Menedzserszövetségben aktív maradok, de leginkább a fiatal tehetségek mentorálására, a vezetők képzésére és a vezetői fejlesztő, coaching munkáimra fogok fókuszálni. Büszke vagyok rá, hogy számos vezető kért fel executive coachingra, mentori feladatokra, mert bíznak a tudásomban, tapasztalatomban, inspirálóan tudok hatni az emberekre. Az emberi interakciók, a kihívások pedig továbbra is nagyon fontosak számomra, csak már sokkal szabadabb keretek között tudok ebben másokkal együttműködni és érvényesülni.

Ha szeretnéd megtudni, hogy Judit hogyan jutott túl egy kiégésen, milyen szakmai tanácsokkal látta el John Malkovich, miért nem volt kitűnő tanuló gimnáziumban, és mit köszönhet a nagyszüleinek, akkor lapozd fel a Remind Bookazine első számát!

Tetszett, inspirált? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn