hirdetés
Hányszor hallottuk gyerekkorunkban, hogy túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy kiforrott véleményünk legyen az életről? Hogy majd akkor értjük meg, hogyan működik a világ, ha felnőttünk? Aztán egy nap megjelent egy tizenöt éves lány a svéd parlament előtt, és kézzel írt tábláját felmutatva hívta fel a törvényhozók figyelmét arra, hogy tegyenek lépéseket a klímaváltozással szemben. Greta Thunberget azóta világszerte több millió fiatal követi, és megjelent egy generáció, amely kiáll a saját igazáért, és amely tisztán látja, hogy ha a bolygónkra a jövőben is élhető helyként szeretnénk gondolni, cselekednünk kell. Vida Raul állatjogi aktivista és előadó is ennek a generációnak a tagja. Huszonnégy évesen olyan projekteket vezet, mint a Csir Kevin Facebook oldal, a Prove.hu vegán magazin, a Veganuár kihívás és az Empátia Sztori nonprofit szervezet, amellyel többek között vegán ételosztásokat szerveznek, és ő maga előadásokat tart iskolákban. Raul a törekvéseivel arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy közös érdekünk a világon létező minden élőlény szenvedésének az enyhítése.
2016-ban, 17 évesen megláttam egy vágóhídi felvételt a Facebookon, ami nagyon lesokkolt, mert én mindig állatbarátnak gondoltam magamat. Kiskoromban próbáltam bogarakat újraéleszteni; lebeszéltem rokont, hogy kismacskákat ásson el élve; és volt, hogy elütött állattal szaladtam az állatorvoshoz. Egyszer a mamáméknál a macska megölt egy vakondot. A mamám mondta, hogy dobjuk ki a szemétbe. Nyolcéves lehettem akkor. Felkiáltottam, hogy ki ne dobjuk, hiszen nemrég ő egy érző élőlény volt, inkább készítsünk neki egy síremléket. Mivel a mamám nem engedte, hogy az ő kertjében rendezzük a temetést, az udvarok pedig össze voltak nyitva, a szomszédhoz könnyen átmentünk, és „nagy örömére” az ő kertjét ástuk föl. Botokból készítettünk neki egy kis fejfát, és egy szelet papírra ráírtam, hogy „itt nyugszik vakond”. Ugyanez a gyermeki jóság és kedvesség vezetett rá a haszonállatoknak címkézett érző élőlények iránti sajnálatomra is. Az, hogy megláttam, milyen szenvedést állnak ki az állatok a vágóhídon és telepeken, megváltoztatta az életemet. Eldöntöttem, hogy többé nem eszem húst, majd később vegán lettem.
Körülbelül fél évvel azután, hogy elhagytam a húst, elindítottam a Csir Kevin nevű oldalt, ami ma a legnagyobb vegán témájú Facebook oldal a 275 ezer követőjével. Az elmúlt években több mint 190 millió alkalommal nézték meg organikusan a videóimat. Ezekkel az a célom, hogy minden állatra egyenlően tekintsünk, hogy lássák az emberek azt, hogy nemcsak a kutyák, hanem például a disznók, a csirkék és a halak is mind intelligens állatok a maguk módján. Igyekszem ezt az üzenetet közérthetően, nem túl tolakodó módon átadni. Azt hiszem, azért lett a Csir Kevin nagyon gyorsan a leglátogatottabb oldal, mert az emberek tudnak rezonálni a posztjaimmal. Én nem csak a vegánokkal akartam vegán tartalmat közölni, számomra fontos volt, hogy a buborékon kívül kommunikáljak.
2019 körül indult egy külföldi kezdeményezés, az Animal Save Movement. Aktivisták látogattak vágóhidakhoz, vizet adtak a várakozó állatoknak, megsimogatták őket, próbáltálták őket megnyugtatni, és képeket, videókat készítettek róluk. Amikor megláttam ezeket, arra gondoltam, hogy szeretném én is ezt csinálni, megmutatni, hogy Magyarországon is így történnek a dolgok, nemcsak Amerikában, a világ másik felén. Kiskunfélegyházán lakom, az itteni vágóhídhoz szoktam elmenni, de jártam már Cegléden, és volt már ilyen esemény Mohácson is. A vágóhídon belülre nyilván nem engednek be, ott még brutálisabb dolgokat lehetne látni. Én a parkoló kamionokat és a rajtuk akár többszáz összezsúfolt állatot fotózom le. Ezek általában sertések, nem ritkán daganatokat, nyílt sebeket látni rajtuk, véresen érkeznek, nyáron melegük van, szomjasak.
Kiemelném azokat a pillanatokat, amikor egy-egy állat a szemembe néz. A disznók elég jól ki tudják fejezni, hogy mit éreznek, a tekintetükön látszik, hogy mennyire szenvednek. Mindegyikük külön személyiség. Valamelyiken látszik, hogy feladta, becsukja a szemét, más pedig megvadul és a társait kezdi el bántani. Általában négy órát töltünk egy ilyen eseményen az aktivistákkal. Egy alkalommal már éppen jöttünk volna el, amikor az utolsó pillanatban az egyik lány megállt egy kamionnál, és odahívott, hogy nézzem meg, az egyik sertés sokkal kisebbnek néz ki a többinél, az arca is „kismalacosabb”. Odamentem, lefotóztam. A szívem szakadt meg, hogy ott kellett hagyni. Minél fiatalabbnak, kisebbnek tűnik egy állat, annál aranyosabbnak találjuk, és annál kevésbé akarjuk, hogy bántsák, ez megfigyelhető egyébként a nem vegánoknál is. Sokan szeretik a kismalacot, naposcsibét, kiskecskét, bárányt, de sajnos az idősebb állatokat már kevésbé tartják „cukinak”, megmenteni valónak. Gondolkodtam, hogy valahogy ki kellene szabadítani, meg kellene kérni a sofőrt, hogy engedje el, annyira sajnáltam. Persze tudtam, hogy ez nem reális. Az az eset kifejezetten szíven ütött.
Én érzelmileg erősnek tartom magamat, de azért vannak olyanok is, akik már többször voltak ott, mégis zokognak, amikor meglátják az állatokat. Minden alkalommal van egy sertés, aki a szemedbe néz, és elkeseredsz, mert nem akarod, hogy bántsák őt, nem akarod, hogy meghaljon, de nem tudsz segíteni neki. Ugyanezt az igazságtalanságot érzem akkor is, amikor emberi kisebbségekkel történnek rossz dolgok.
A lehető legtöbb szenvedést szeretném csökkenteni a világban. Általánosságban a veganizmusról beszélek, de összességében az az üzenetem, hogy törekedjünk arra, hogy minden szenvedést – akár látható, akár láthatatlan; akár fizikai, akár mentális; akár tudatosan, akár tudattalanul okozott – csökkentsünk. Az empátiánkat a lehető legtöbb élőlény felé terjesszük ki – ebbe a haszonállatok is beletartoznak –, mert csak így tudunk egy emberségesebb és fenntarthatóbb világot létrehozni.
Tényleg azt gondolom, hogy én határozottan, de finomabban fogalmazom meg az üzenetemet, mint a legtöbb vegán szervezet. Az elmúlt évek alatt megtanultam, hogy mi működik jól, mivel tudok hatni az emberek szemléletmódjára. A veganizmus mégis egy nagyon megosztó téma. Hiába fogalmazok finoman, így is vannak, akik felháborodnak és ellenállnak, vagy olyanokkal vádolnak puszta rosszindulatból, amit sosem tettem vagy mondtam.
Ez a feszültség a vegánok és a húsfogyasztók oldaláról is jellemző. Ennek az lehet az egyik oka, hogy érzelmileg kötődünk az ételekhez. Nemcsak ízeket társítunk hozzájuk, hanem hagyományokat, szokásokat is, amiken nehezen változtatunk. A másik ok, hogy a vegánoktól nem áll távol, hogy rosszul kommunikáljanak, és néha kifejezetten kontraproduktív akciókba kezdenek, amiktől kissé szélsőségesnek tűnhetnek a vegánok vagy az ügy, amit képviselünk.Én sokszor finomítanék a megfogalmazáson és nem minden aktivizmussal értek egyet. Bár igaz, hogy szörnyű dolgok történnek az állatokkal, azt is látni kell, hogy ha túl szélsőségesnek tűnünk, nagyon nehéz lesz egyre több embert magunk mellé állítani. Pedig az ügy, amiért küzdünk, az, hogy védjük meg az állatokat, és ne okozzunk nekik szenvedést, nemes, és én azt gondolom, hogy ezzel a legtöbb ember rezonál.
Nagyon fontos lenne, hogy ne egy őrült kisebbségnek tűnjünk őrült akciókkal. Én az edukációban hiszek a hangos, megosztó, embereket bosszantó akciók helyett. Az elmúlt hónapokban több mint 30 előadást tartottam középiskolákban, emellett több ezer adagos ételosztásokat szerveztünk iskoláknak, kórházaknak, idősotthonoknak. Hiszek abban, hogy a vegánoknak olyan kampányokra kellene törekedniük, amik nem ijesztik el az embereket, különben fellép a kognitív disszonancia jelensége, és az emberek elkezdenek bezárkózni, nem lesznek nyitottak az üzenetre.
Ez egy nonprofit szervezet. Ehhez tartozik a Prove.hu, mint vegán magazin, a Csir Kevin, a legnagyobb vegán Facebook oldal, és évente megszervezzük a Veganuár nevű kihívást, amiben 80 ezer magyar vett már részt. A kihívás januárban zajlik, amikor megsokasodnak a fogadalmak, ez jó alkalom arra, hogy kipróbáljuk a vegán életmódot 30 napig. Nagyon jók a visszajelzések is, a kitöltött kérdőívek alapján látjuk, hogy az emberek élvezik a programot. Ez is egy edukációs forma. Ahelyett, hogy az utcán tüntetnénk, abban segítünk, hogy hogyan lehet elkezdeni ezt az életformát. A szervezet egyik fontos alapelve egyébként a veganizmus mellett az altruizmus, ami szintén a világ vagy a társadalmunk jobbátételéért küzd.
Tudomásom szerint sajnos itthon még nem vizsgálták ezt, vagy nem nyilvános az adat. Egy kicsit nehéz is meghatározni, mert bár a veganizmusnak van egy pontos definíciója, sokan sokféleképpen értelmezik. Léteznek például olyanok, akik minden téren vegánnak tekinthetők, viszont a bőr terméket nem akarják elhagyni. Ők a definíció szerint nem vegánok. Más nonprofit szervezetek már gondolkodtak rajta, hogy kutatják a témát, de még senki sem vállalta be. Mi pedig most más célokat tűztünk ki magunk elé.
Mik most a céljaitok?
Egyrészt folyamatosan érkeznek hozzánk újabb és újabb szakemberek. Szeretnénk növelni a magazin látogatottságát, és törekszünk rá, hogy a Veganuár minden évben egyre nagyobbá váljon, egyre többen csatlakozzanak. Amellett, hogy továbbra is ingyenes marad, nagyobb hangsúlyt fektetünk a tartalmakra, népszerűsítésre, közösségépítésre. Emellett szeptembertől szeretnénk további előadásokat tartani az iskolákban, angol nyelvű előadásokkal jelen lenni a nemzetközi iskolákban és egyetemekre bejutni. Nagyon sok célunk és tennivalónk van még, de egy empatikusabb világért mindig megéri dolgozni.
Fotók: állatportrék: Vida Raul; előadás a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban: Bankó Mihály; Raul a kiskunhalasi Covid-kórház orvosainak tartott ételosztáson: Pintér Judit; Raul egy kecskeméti idősotthonnak szánt ételadománnyal: Bakó Mihály
hirdetés
