Mi fordítja az embert a vallás, a hit felé?
Olyan ember nincs, akinek ne lenne valamilyen hitvilága vagy értékrendszere. Eköré a hitvilág vagy érzékrendszer köré pedig építünk egy szokásrendszert, berendezünk egy létet. Bennem ez a folyamat szűntelen átalakulásban van, aminek a középpontjában az áll, hogy hogy hogyan tudom úgy élni az életemet, hogy kevésbé legyek én a középpontjában, és sokkal inkább a szeretetet megtestesítő Jóisten.
Mikor kezdődött nálad ez a folyamat? Gyerekként vallásos nevelést kaptál?
Hagyományos értelemben nem. Megkereszteltek ugyan, de a rítusok gyakorlásába csak minimálisan lettem beavatva. Számomra ez egy későbbi döntés eredménye volt.
Minek a hatására hoztad meg ezt a döntést?
Személyes tapasztalatok és a Jóistennel kovácsolódó kapcsolatom hatására. Ebben a sokszor megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan kapcsolatban sok minden letisztult bennem; átalakult az emberekkel és a hitélettel való viszonyom is. Elkezdtem látni, hogy az életnek igenis van értelme, és van egy olyan iránya, ami valamiféle gazdagságot tud eredményezni.
Eleinte válaszokat, célt kerestél?
Mindegyiket. Amikor az élet miértjeit és hogyanjait kutatjuk, azokra az alapkérdésekre keressük a választ, hogy honnan, hová és miért pont én? Hogy a lét mitől ilyen vagy olyan, és egyáltalán miért van? Én mindig is egy erősen műszaki beállítottságú ember voltam, érdekelt, hogy hogyan gondolkodunk a létünkről, hogy mi a logikája, másrészt vonzott a megfoghatatlan oldala.
Miután elkezdődött kialakulni egy személyes kapcsolatom a Jóistennel, a régi látásmódomat, hogy csak lézengünk a személytelen világegyetem egy csücskében, felváltotta egy új, miszerint az élet egy nagyszerű dolog, amibe be lett szólítva mindaz, ami körülvesz bennünket, közöttük én is.
Kikövezett út vezetett a szerzetessé válásodig?
Sok mindennel foglalkoztam életemben, sok minden érdekelt, a szerzetesi élet felé tartó út viszonylag későn kezdett kibontakozni előttem, 26-27 éves korom körül. Mindig foglalkoztattak a kreativitás kibontakoztatásának a lehetőségei, ahogyan a közösségek működése is. Sok dologgal foglalkoztam, aminek látszólag nem volt köze a visszavonultsághoz, a szerzetesi élethez: tervezéssel, üzlettel, sporttal, közösségszervezéssel. Pedig valójában most is ezekkel foglalkozom – csak másképpen. Például ma már nem a saját sportteljesítményem van a középpontban. Ha sportoktatással foglalkozom, az lebeg a szemem előtt, hogy hogyan tudom segíteni a másikat. A tervezésnek is fontos szerepe maradt az életemben abból a szempontból, hogy mondjuk hogyan tudok olyan közösségi tereket tervezni, ahová szívesen lépnek be az emberek, és ahol elindulhat egy beszélgetés.
Voltaképpen nem hátat fordítottál a világi életednek, csak egyházivá tetted.
Ezeknek a folyamatoknak a koromnál fogva is van egy természetes átalakulásuk. Azok a dolgok, amikkel korábban foglalkoztam, a mostani szememmel nézve sem teljesen megvetendőek. Azt gondolom, hogy teljesen rendben van, ha valaki az üzleti életben tevékenykedik, de nem mindegy, hogy ennek a tevékenységnek mi áll a középpontjában. Nem mindegy, hogy hogyan viszonyulunk a környezetünkhöz. Fontos, hogy ne a pillanatra koncentráljunk folyamatosan, hanem engedjük magunkat nagyobb célok felé mozdulni.
Miért pont a ferences szerzetesekhez csatlakoztál?
Már az ifjúsági közösségekben is a ferencesek felé kacsingattam. A ferencesek lelkiségének van egy különleges karizmája. Ők nem vonulnak ki társadalomból, a városok szélén telepednek le és a perifériára szorult emberekkel foglalkoznak. Szent Ferenc egy gazdag kereskedő gyermeke volt – maga is foglalkozott textilkereskedelemmel –, de felfedezte, hogy mennyire megnehezíti a társadalom működését, ha a periférián élők nem kapnak semmiféle segítséget. Azt mondta, ne annak örüljünk, ha egy király vagy egy gazdag ember megtér, hanem annak, ha kapcsolódhatunk a legszegényebbekhez. Ezen kívül a teremtett világot is nagy tiszteletben tartotta, nem véletlenül lett a természet védőszentje. Minden létező dolgot, ami körülvette, nagy szeretettel és tisztelettel szemlélte. Ragaszkodott a városok közelségéhez, de vissza-visszavonult a természetbe. Én is ugyanúgy szeretem a városi életet, ahogyan néha szeretek kiszakadni a természetbe, szörfözni, snowboardozni.
A természet jó esetben alázatra nevel bennünket, arra, hogy észrevegyünk, nem mi vagyunk a világ középpontja.
Szívügyed a fiatalok sorsa. Hogyan tudod őket megszólítani?
Eddig a tanításon, a sporton, az alkotáson keresztül foglalkoztam fiatalokkal. Azt gondolom, nagyon lényeges, hogy odafigyeljünk a fiatalokra: hogy hol tartanak, kik ők, hogyan gondolkodnak önmagukról, milyen lehetőségek rejlenek bennük. Én ezt jól el tudom csípni. Ha azt láttam, hogy valakiben ott van a tehetség, át tudtam neki adni azt a lelkesedést, amiről ő el mert indulni abba az irányba, ahol a leginkább ki tudja bontakoztatni az adottságait. Az így szövődött kapcsolat miatt pedig aztán képesekké váltunk arra, hogy közösen tegyünk föl kérdéseket a világról. Azt nem mondom, hogy mindenki élete csodás fordulatot vett, de azokkal is párbeszédben tudtunk maradni, akiknek rossz irányba fordult a sorsa. Azt látom, hogy azért ezeket a bizalmi kapcsolatokat nem egyszerű kialakítani a mai világban. A szülőknek, a pedagógusoknak – akiknek az lenne a feladatuk, hogy kísérjék ezeket a fiatalokat – az Interneten elénk táruló szellemi hipermarkettel kell versenyezniük. A gyerekek sokszor azt mondják, hogy tájékozottabbak náluk, ezért ne akarjanak beleszólni az ő életükbe.
Mit tapasztalsz, mennyire nyitottak a fiatalok a vallásra?
Roppant nagy az éhség az igazi, lelkiségi tartalmakra és a valós lelkiségi töltődésre, ami igaz a gyerekekre és a felnőttekre is. Rengeteg választási lehetőség van a világban, ezért ahhoz szoktunk, hogy válogassunk, de legtöbbször sajnos a könnyű utat választjuk. Ez a fogyasztói társadalom hatása. Népszerűek a vallási gyorspirulák, pedig aki azt mondja, hogy könnyű úton bármilyen mély tartalom megszerezhető, az átveri az embereket. Ha jó sportoló akarsz lenni, vagy jó orvos, abba mind mentálisan, mind fizikailag sokat kell beletenned. Vallási téren szeretnek az emberek legkevésbé energiát befektetni: visszavonulni, lemondani, felelősséget és áldozatot vállalni.
Mit gondolsz, mit adhat vallás a 21. század emberének? Mi az, amiért igenis érdemes energiát befektetni?
A mai ember számára nagyon fontos, hogy az életét jó irányba terelgesse. Ennek sosem múlik el az aktualitása. Amióta létezik az ember, nem mindegy, hogy milyen irányban halad egyénileg és a kapcsolataiban. A vallásosság segít téged irányban tartani. Az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy mit képvisel a vallásunk, az értékrendünk. Ha önmagunkat imádjuk, és aköré rendek be egy vallásosságot, az biztos, hogy ártalmas lesz a környezetem számára.
Mi az, amit neked adott a vallás, a hit?
Nekem óriási változást hozott az életembe anno, amikor nem tudtam, hogy miért alakult így vagy úgy az életem, amikor erősen féltem jövőtől és a jelen kihívásaitól. Miután elindult a Jóistennel való kapcsolatom, ez érezhetően kezdett átalakulni. Miközben a saját végességemmel és gyengeségeimmel küzdök, a hit világából fakadóan egyre jobban el tudok fogadni másokat, egyre mélyebben meg tudom érteni mások elakadásait, megsebzettségét vagy éppen a segítség iránti szomjúságát. Igenis van lehetőségünk, hogy úgy legyünk jelen egymás mellett, hogy ne visszaéljünk mások sebzettségével, hogy ne lenyomjuk, hanem felemeljük a másikat. Ez óriása tapasztalat és ajándéka annak, hogy próbálok együttműködni Istennel.
Fotó: Földi Ádám
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
