Miért tart az X generáció a nyugdíjas évektől?

A jelenlegi negyvenesek és ötvenesek komoly anyagi bajba kerülhetnek, amikor megkezdik a nyugdíjas éveiket. Szalóky Bálint írása.

A most negyvenes és ötvenes éveikben járókat hívják X generációnak. Ők azok, akik 1965 és 1980 között születtek, és jelenleg az amerikai lakosság ötödét teszik ki. Valamint korántsem meglepő módon ők azok, akik hamarosan elérik a nyugdíjas korhatárt. Ami ezt követően rájuk vár, az a CNN nemrégiben megjelent cikke szerint a boldog öregkor helyett inkább ijesztő lecke lehet az elkövetkező generációknak arról, hogy nagyon előre és nagyon tudatosan kell gondolkozniuk a pénzügyeik tekintetében.

A nyugdíjas X generáció

Az amerikai Országos Nyugdíjbiztosítási Intézet tanulmányában rávilágít, hogy az X-ek nem tettek félre elég pénzt aktív éveik alatt ahhoz, hogy a megszokott életminőségüket a későbbiekben megőrizzék. Ez az a generáció, amelynek elsőként kell gondoskodnia a saját jövőbeli jólétéről – ám ehhez hiányzik a megfelelő, több generációs tapasztalat éppúgy, mint a háttértudás ahhoz, mennyit és hogyan lenne érdemes félrerakni. A kutatás szerint jelenleg a háztartások teljes medián nyugdíjmegtakarítása negyvenezer dollár. Ez rendkívül kiábrándító adat még azzal a mércével is, ha a magyarországi viszonyokat nézzük. Az Államokban azonban nagyságrendbeli árkülönbségek vannak, és természetesen ehhez viszonyulnak a fizetések.

Korántsem meglepő módon a kutatás arra az álláspontra jutott, hogy azok tudtak igazán félretenni, akik jól kerestek, viszont eléggé úgy néz ki, hogy ők sem tettek félre eleget.

Ha az amerikai társadalombiztosítási adatokra támaszkodunk, a jól kereső réteg aktív éveiben hazahozott 100-150 ezer dollárnak csupán a negyede, vagy jó esetben a harmada folyik majd be nyugdíjasként, amennyiben a teljes nyugdíj korhatár – az ő esetükben ez 67 év – elérésekor hagyják abba a munkát. A CNN cikke rávilágít, hogy sosem késő elkezdeni a takarékoskodást: érdemes már most átgondolni, mikről is leszünk hajlandóak lemondani, vagy esetleg van-e lehetőség arra, hogy a munkaéveinket megnyújtsuk annak reményében, hogy több pénzt tehessünk félre, és több nyugdíjunk legyen.

Remind magazin

Hazai helyzet

Sajnos a magyarországi viszonyok ennél semmivel sem jobbak. A KSH adatai szerint 2035 és 2041 között egymillióan érik el a nyugdíjkorhatárt. Ahogy más országokban, úgy nálunk is komoly problémát jelent a társadalom elöregedése – magyarul egyre kevesebb kereső emberre jut egyre több nyugdíjas. Az aktív korúak esetében a szerencsés hozzáállás, ha már jó előre gondolnak azokra az évtizedekre, amikor már nem tudnak vagy nem akarnak dolgozni, és ehhez mérten takarékoskodnak. Ehhez persze fontos tisztázni a saját igényeket, esetlegesen kalkulátorokkal számolni, milyen bevételt képzeltünk el magunknak ezekben az években.

Az egyik legnagyobb hibalehetőség, ha egyszerűen túl keveset teszünk félre. Ne feledjük, pár tízezer forint maximum a megnyugtatásunkra lesz jó, de sokszázezres bevétel, és az életszínvonal fenntartásának igénye mellett elenyésző tartalékot képez.

Ugyancsak tévút lehet, ha alultervezzük a kiadásainkat, pedig sok minden azt vetíti előre, hogy nyugdíjasként többet költünk, mint fiatalon.

Jóllehet, a legújabb mobiltelefon vagy akár autó már nem hoz lázba, de pusztán amiatt, hogy már nem foglalja le időnk jelentős részét a munka, nagyságrendekkel megnő a szabadidőnk – és így annak lehetősége, hogy elcsábuljunk a költekezésre.

Szintén valószínűsíthető, hogy idővel az egészségügyi kiadásaink emelkednek, még akkor is, ha egyébként nem kívánunk magánegészségügyi szolgáltatást igénybe venni. Végezetül lehetséges, hogy alultervezzük azoknak az éveknek a számát, ameddig a félretett pénzünkre szükségünk lesz. Kevésbé árnyaltan fogalmazva: tovább élünk, mint azzal eredetileg kalkuláltunk. Erre az orvostudomány fejlődésével minden esélyünk megvan, hiszen az átlagéletkor folyamatosan nő, még akkor is, ha a COVID hatására az elmúlt években visszaesés mutatkozott. Így, ha tehetjük, inkább mások hibáiból tanuljunk, és ne a saját átgondolatlan döntéseinket bánjuk, amikor már nem tudunk változtatni azokon.

Fotók: Pexels / SHVETS production

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és derítsd ki, hogy te melyik pénzügyi személyiségtípusba tartozol!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A barátaink tényleg meghosszabbíthatják az életünket?

Ha hosszú és egészséges életre vágyunk, hajlamosak vagyunk arra gondolni, mit eszünk, mennyit mozgunk, hogyan alszunk, vagy éppen mit mutatnak...

„A szabadság az, hogy azzal töltöm a napjaimat, amitől csillog a szemem” – interjú Vigh Borival

Mit jelent ma szabadon élni? Vigh Bori több mint tíz éve keresi erre a saját válaszait: bejárta a világot, helyfüggetlen...

„Örülök, hogy az identitásom már nem ahhoz kötődik, hogy milyen családból származom” – interjú Nelio Biedermann íróval

Nelio Biedermann mindössze 23 éves, Lázár című regényét mégis már 34 nyelvre fordították le, és jelentős nemzetközi sikert aratott. A...

Pubertástól a menopauzáig: így változik a nők egészsége

A serdülőkor hormonális változásaitól a reproduktív éveken és a várandósságon át egészen a menopauzáig minden életszakasznak megvannak a maga kérdései,...

A reggel saját ritmusa – megérkezett az IZIPIZI Morning Express kollekciója

Nem minden reggel ugyanolyan. Egyik pillanatban még a kávénkat kortyoljuk, a következőben már a metró után rohanunk, biciklire pattanunk, vagy...

Padlógáz a sötétben, a Rabanne legújabb férfi illata nem ismer sebességkorlátozást

Igen kevés olyan jelenség van a szépségiparban, amely hosszú évek múltán is képes megőrizni nyers, lázadó energiáját. A Rabanne 2008-ban...

A legendák otthona – Ruttkai Éva és a magyar film nagy alakjai előtt tiszteleg a Gundel Bál

Ruttkai Éva centenáriuma, Latinovits Zoltán és Bujtor István emléke, ikonikus magyar filmek és személyes művészcsaládi relikviák adják a 2027-es Gundel...

„A hibázásra tanulási pontként is tekinthetünk” – interjú dr. Dura Mónikával, a Mindwell alapítójával

Miközben egyre többet beszélünk mentális egészségről és önismeretről, egyre több ingerrel, elvárással és összehasonlítással is meg kell küzdenünk. dr. Dura...

27 év, három étterem és egy gólya – bemutatkozott a HUBERT

Mi történik, ha egy Michelin-csillagos étterem, egy belvárosi találkozóhely, egy szentendrei-szigeti farm és több évtizednyi rendezvényes tapasztalat tudása összeér? Hlatky-Schlichter...

„Az illatokkal felerősíthetjük azt, amit éppen érzünk” – interjú Julia Velcheva parfümőrrel

Egy illat képes felidézni egy helyet, előhívni egy régi emléket, vagy éppen megváltoztatni egy tér hangulatát. Julia Velcheva tartalomkészítőként milliókhoz...

EZ IS ÉRDEKELHET

A barátaink tényleg meghosszabbíthatják az életünket?

Ha hosszú és egészséges életre vágyunk, hajlamosak vagyunk arra gondolni, mit eszünk, mennyit mozgunk, hogyan alszunk, vagy éppen mit mutatnak...

„A szabadság az, hogy azzal töltöm a napjaimat, amitől csillog a szemem” – interjú Vigh Borival

Mit jelent ma szabadon élni? Vigh Bori több mint tíz éve keresi erre a saját válaszait: bejárta a világot, helyfüggetlen...

„Örülök, hogy az identitásom már nem ahhoz kötődik, hogy milyen családból származom” – interjú Nelio Biedermann íróval

Nelio Biedermann mindössze 23 éves, Lázár című regényét mégis már 34 nyelvre fordították le, és jelentős nemzetközi sikert aratott. A...

Pubertástól a menopauzáig: így változik a nők egészsége

A serdülőkor hormonális változásaitól a reproduktív éveken és a várandósságon át egészen a menopauzáig minden életszakasznak megvannak a maga kérdései,...

A reggel saját ritmusa – megérkezett az IZIPIZI Morning Express kollekciója

Nem minden reggel ugyanolyan. Egyik pillanatban még a kávénkat kortyoljuk, a következőben már a metró után rohanunk, biciklire pattanunk, vagy...

Padlógáz a sötétben, a Rabanne legújabb férfi illata nem ismer sebességkorlátozást

Igen kevés olyan jelenség van a szépségiparban, amely hosszú évek múltán is képes megőrizni nyers, lázadó energiáját. A Rabanne 2008-ban...

„A hibázásra tanulási pontként is tekinthetünk” – interjú dr. Dura Mónikával, a Mindwell alapítójával

27 év, három étterem és egy gólya – bemutatkozott a HUBERT

„Az illatokkal felerősíthetjük azt, amit éppen érzünk” – interjú Julia Velcheva parfümőrrel

8+1 titkos látnivaló Berlinben

Mit veszítünk el a digitális világban? – A Libri Kiadó új könyvsorozata, a Brain Bar Books első 3 könyve megadja a választ

7 program, amiért szeretni fogjuk az októbert