Hova tovább? Felső vezetői szinttől a csúcsvezetésig Juvancz Beátával és Jelasity Radovánnal

Elindult a Menedzserszövetség MasterClass Duo Mentor Programja, mely során Magyarországon egyedülálló formában a jelentkezőt egy kiemelkedő, első számú férfi és női vezető páros közösen mentorálja.

A program különlegességét nem csak a férfi-női felső vezető párok közös tudásmegosztása adja. A hazai gazdasági szféra elismert vezetőinek példaértékű karriertörténetei és tanácsai által a jelentkezők konkrét, személyre szabott, szakmai helyzetekre fókuszálva kaphatnak útmutatást, mindemellett értékes kapcsolati hálóval is gazdagodhatnak.

A videókat a FangaFanga kreatív ügynökség készítette.

Milyen is egy jó vezető? A kérdésre nem könnyű válaszolni, ám két elismert, rendkívüli vezető együttes mentorálása utat mutathat a csúcsvezetés felé.

Juvancz Beáta, a BlackRock Hungary ügyvezető igazgatója, a Menedzserszövetség és a Bayer Hungária 2023. évi Év Női Menedzsere Különdíjasa, illetve Jelasity Radován, az Erste Bank Magyarország elnök-vezérigazgatója, a Menedzserszövetség 2023. évi Év Menedzsere Díjának kitüntetettje e téren is tudják segíteni a hozzájuk jelentkező mentoráltat.

Tapasztalataik révén nemcsak a sikeres vezetői tulajdonságokat ismerhetjük meg, hanem azt is, hogyan lehet a nehézségek ellenére is hatékony, összetartó csapatot működtetni. Párosuk mentorálása által a hozzájuk jelentkező átfogóan megtanulhatja, miként lehet hatékonyan vezetni, még akkor is, ha jelentős kihívásokkal kell szembenéznie, megtapasztalhatja, miképp oldhatók meg konfliktusok, hogyan lehet motiválni a csapatot, és megtartani az elkötelezettséget egy hosszú távú stratégia mentén.

A program olyan felső vezetőknek szól, akik többféle szemléletet, különböző tapasztalatokat szeretnének beépíteni vezetői stratégiájukba egy férfi és egy női mentorpáros tudásából és tapasztalataiból merítve. A jelentkezést követően a potenciális mentoráltak kompetenciáit, szakmai hátterét, motivációit figyelembe véve a mentorpárok választják ki azt a mentoráltat, akinek fejlődését a leghatékonyabban tudják segíteni. A sikeres kiválasztási folyamat után a Menedzserszövetség kiértesíti a választott mentoráltakat. A jelentkezők ezt követően befizetik a program költségét, mely egyéni és céges módon is rendezhető, akár részletfizetéssel.

Ha szeretnéd sikerre vinni vállalatodat, és szeretnél Te is példakép lenni, jelentkezz a Menedzserszövetség oldalán!

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog: kattints és olvasd el Juvancz Beátával vagy Jelasity Radovánnal készült interjúnkat!

Fotó: Ajkai Dávid; fodrász: Szofrán Zsolt, Mezei Melinda; smink: Pallag Evelin, Török Viola; helyszín: Mol Campus

A fenti írás támogatott tartalom!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

EZ IS ÉRDEKELHET

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Back to school: A család új operációs rendszere

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni