„Nem szabad hallgatni” – Krizsó Szilvia vendége Kajdi Csaba

Mi történik, amikor egy influenszer nemcsak reklámfelületként tekint a saját platformjára, hanem társadalmi felelősséget is vállal? Mi az ára annak, ha valaki egész életében önállóságra rendezkedik be? És hogyan jut el odáig egy kívülről harsány, extravagáns karakter, hogy azt mondja: „halálosan jól el vagyok magammal”? Ezekről is beszélt Kajdi Csaba Krizsó Szilvia Kösz, jó(l) vagyok! című podcastjének legújabb epizódjában. Szerző: Juhász Marianna

A bátorság és az őszintéség a siker titka

Már a beszélgetés legelején választ várt Krizsó Szilvia Kajdi Csabától arra a kérdésre, hogy mit jelent ma influenszernek lenni. Cyla szerint a közösségi médiában valaki csak akkor működik hitelesen, ha a reklámok mögött valódi tartalom és vélemény is áll. Úgy látja, azok a felületek, amelyek kizárólag termékmegjelenítésekből állnak, hosszú távon elvesztik a hatásukat. Véleménye szerint, ha valakinek nagy követőtábora van, „kutyakötelessége” megszólalni társadalmi ügyekben is.

Ennek kapcsán elmondta azt is, hogy az elmúlt évek politikai és társadalmi folyamatai mélyen megérintették. Szomorúan látta, ahogy sokan fokozatosan hozzászoktak ahhoz, hogy egyre kevesebb szabadságuk maradt, miközben egyre erősebben épült ki a propaganda és a félelem kultúrája. Saját szenzitivitását részben annak tulajdonítja, hogy meleg férfiként különösen érzékenyen reagál a kirekesztésre, és miután sok időt tölt külföldön, más rendszereket is látott működés közben. Keményen fogalmazott azokkal kapcsolatban is, akik korábban hallgattak, ma viszont már hangos véleményvezérként pozícionálják magukat.

Kajdi szerint a hallgatás mögött legtöbbször elsősorban a félelem áll, hiszen az emberek félnek attól, hogy elveszítik a munkájukat, a biztonságukat vagy az egzisztenciájukat. Elmondása szerint ő maga azért engedhette meg magának a nyílt véleménynyilvánítást, mert modellügynöksége soha nem függött kizárólag a politikától és hazai piactól. A 2000-ben alapított ügynökségből az évek során nemzetközi vállalkozást épített, melynek sikerét részben annak köszönhette, hogy mindig felismerte a tehetségeket. A karrierje indulásáról mesélve felidézte: mindössze három hónapot dolgozott alkalmazottként egy modellügynökségnél, mielőtt eldöntötte, hogy saját céget alapít. Akkoriban minden nap azt mantrázta magának, hogy ő lesz a legjobb modellügynök.

Az őszinteség és az önbecsülés kifizetődő

A sikernek azonban ára volt. Kajdi Csaba a podcastban őszintén beszélt arról is, hogy ha visszatekint, úgy látja, leginkább a magánélete sínylette meg az elmúlt évtizedeket. Úgy fogalmazott: a párkapcsolataiban mindig „rettenetes” volt, mert egész életében azt tanulta meg, hogy csak saját magára számíthat. Leginkább a gyerekkori tapasztalatai és a szülei válása miatt soha nem tudta igazán feladni a függetlenségét. Emellett hajlamos volt „túlszeretni”, ami szerinte ugyancsak komoly probléma lehet egy kapcsolatban. Idővel azonban megtanulta, hogy a méltósága és az önbecsülése fontosabb annál, mint hogy mindenáron ragaszkodjon valakihez vagy valamihez.

A beszélgetés egyik legszemélyesebb része az önelfogadásról szólt. Kajdi Csaba felidézte, milyen nehéz volt fiatalon feminin meleg fiúként, majd férfiként megtalálni a helyét, és mennyi félelem kapcsolódott a coming outjához. Attól tartott ugyanis, hogy ha őszintén beszél magáról, a családja és a barátai majd elfordulnak tőle. Ehelyett azonban azt tapasztalta, hogy az őszinteség sokkal közelebb hozta hozzá az embereket. Ma már úgy érzi, nem vágyik arra, hogy mindenki szeresse vagy elfogadja, sokkal fontosabb számára, hogy önazonos maradjon.

Bár Kajdi Csaba kifelé extrovertált személyiségnek tűnik, saját bevallása szerint a magánéletében inkább introvertált. Rengeteg időt töltött önmagával, és hisz abban, hogy az ember csak akkor tudja szeretni önmagát, ha valóban megismeri saját működését. „Halálosan jól el vagyok magammal” – mondta, hozzátéve: mindezt az önbizalmat és önelfogadást annak köszönheti, hogy az idő múlásával megtanulta, nem a külső visszaigazolásokból kell felépítenie az önértékelését.

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

Őszintén Cylával – interjú Kajdi Csabával

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?