5 őszi könyv, aminek a megjelenését már felírtuk a naptárunkba

Ősszel sem maradunk olvasnivaló nélkül. A kuckózós esték programjaiért új könyves megjelenések felelnek.

Remind magazin

1. Jól Kalman Stefánsson: Hiányod maga a sötétség

Jón Kalman Stefánsson új regénye generációk életét tárja elénk Izland északnyugati fjordjaitól Dél-Európáig, a tizenkilencedik század közepétől 2020-ig. Életeket, melyek bár jelentéktelenek, mint a kerítésoszlopok, mégis összetartják a világot: egy postára adott kisfiú, egy szerelembe esett pap, egy Kierkegaard-tudós halász és egy menthetetlenül szomorú rocksztár sorsfordító döntései ugyanakkora hatással vannak a világra – más emberek életére. Emberek, akiket gyengeségeik és szenvedélyeik éppannyira uralnak, mint a boldogság utáni vágyuk. Történeteik az emberség, a törékenység és a legyőzhetetlen feledés történetei, melyek úton-útfélen keresztezik egymást, míg össze nem áll egy kivételes, ragyogóan intenzív mozaik, melyben hőseink nem álmodoznak, hanem ők maguk válnak az álommá.

(Jelenkor Kiadó)

Megjelenés: október 4.

Könyvbemutató: a Margó Fesztiválon október 13-án, pénteken 18.30-kor a szerző részvételével

Remind magazin

2. Karikó Katalin: Áttörések

Karikó Katalin önéletrajza nemcsak tudományos pályafutásáról szól: benne van az ellentmondásos kádári évek Magyarországa, ahol a szegény családból származó, tehetséges gyerekek mégiscsak lehetőséget kaptak, hogy egyetemet végezzenek. Katalin kénytelen-kelletlen követte néhány magyar származású, világhírű tudós útját: pályáját ő is Amerikában teljesítette be. A könyvben benne van a magánélet minden nehézsége és szépsége is. A férj, Béla, aki mindvégig támogatta, bátorította Katalint, és lányuk, Zsuzsi, aki kétszeres olimpiai bajnok lett evezésben, amerikai színekben.
Karikó Katalin könyve tudósoknak és fiatal kutatóknak kötelező olvasmány. De ez a mesébe illő történet alighanem mindenki számára tanulságos, hiszen arról szól, hogyan lett egy magyar lányból számos kiváló egyetem díszdoktora, szinte minden jelentős természettudományos díj kitüntetettje, a világ 100 legbefolyásosabb emberének egyike.

(Helikon Kiadó)

Megjelenés: október 4.

Könyvbemutató: október közepén a szerző részvételével

Remind magazin

3. Nádas Péter: A szépírás mint hivatás

Nádas Péter új könyvében éber csöndek, elgondolt és kitörölt szavak, hiány két hang között, sötétben elmosódó színek vagy éppen a közönséges földigiliszta késztetik megtorpanásra az olvasót. A szerző vezeti a tekintetünket, ki kell pillantanunk egy panelház nyolcadik emeletéről, rá kell néznünk a kertre, hogy a látvány felidézze a puszta helyek, szünetek, ismétlődések és variációk összhangzattanából építkező világunkat. Felidézze Esterházy Péter alakját, Haydn harmónia utáni vágyát, a szótlanságával beszédes nagyapát, az éjjeli erdőt – végső soron azokat a viszonyrendszereket feltérképezve, melyek mentén az alkotó, gondolkodó és érző én megtapasztalja a létezés architektonikáját.

(Jelenkor Kiadó)

Megjelenés: október 4.

Remind magazin

4. Frans de Waal: Mások – Egy főemlőskutató megfigyelései a társadalmi nemről

Frans de Waal világhírű főemlőskutató évtizedek óta tanulmányozza a bonobók és a csimpánzok, az emberhez genetikailag legközelebb álló két faj viselkedését. Nemekkel kapcsolatos megfigyelései nyomán arra a következtetésre jutott, hogy bár a biológiai nem és a gender között van kapcsolat a főemlősök és az emberek esetében is, a biológia egyáltalán nem indokolja férfiak és nők társadalmi egyenlőtlenségét. De Waal az emberszabásúak társadalmainak bemutatásán keresztül megkérdőjelezi a férfiasságról és a nőiességről szóló hiedelmeket – mindazt, amit általában a tekintélyről, a vezetőkről, a versengésről és az együttműködésről gondolunk. Test és elme, biológia és kultúra egyaránt meghatároz bennünket. Férfiak és nők mások, azonban „az embereknek nem kell egyformának lenniük ahhoz, hogy egyenlőek legyenek”.

(Park Kiadó)

Megjelenés: szeptember 20.

Remind magazin

5. Elena Ferrante: Gomolygás – Egy író útja

Elena Ferrante ezúttal dolgozószobájába hívja olvasóit. Kinyitja íróasztalának fiókjait, és felkínálja annak tartalmát: regénytöredékeket, leveleket, interjúkat. Elmondja, hogy miért a rejtőzködést választotta, kiadja levelezését a könyveit megfilmesítő rendezőkkel, beszél arról, hogy miért olyan nehéz tömör és hiteles válaszokat adni olvasók és újságírók kérdéseire, miért nem szereti az interjúkat. Megosztja gondolatait az alkotói munka örömteli és küzdelmes időszakairól, kiadatlan műveiről. Érinti a pszichoanalízis, a szülőváros, az otthon, az anyaság, a feminizmus, a gyerekkori emlékek, az irodalmi elődök, az ihlet és a képzelőerő kimeríthetetlen témáit. A kötet végén összegyűjtött interjúkban újságírók, irodalmárok és olvasók kérdéseire válaszol. A több mint húsz év írói hordalékából egy szenvedélyes író arcképe bomlik ki.

(Park Kiadó)

Megjelenés: október 4.

Kiemelt kép: Pexels

Képek: Jelenkor Kiadó, Helikon Kiadó, Park Kiadó

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el, miért érdemes felnőtt fejjel gyerekkönyvet venni a kezünkbe!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

EZ IS ÉRDEKELHET

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób