A nagy fast fashion ruhamárkák működési modelljeinek egyes kulcspontjai jól ismertek, és aligha térnek el bármilyen terület nagyvállalataitól. Bár a végtermékeknek meg kell felelnie a nyugati”szabályozásoknak (legyenek azok például valamilyen amerikai vagy európai sztenderdek), de olyan országokban dolgoztatnak, ahol a lehető legolcsóbb a munkaerő, és helyi szabályozások a munkáltató igényeit helyezik előtérbe. Ha beutazva a fél világot a ruha olcsón kerül a boltok polcaira – hogy aztán mindenféle akciók keretében villámgyorsan még olcsóbbá váljon – egy olyan hálózatban, amelynek a világ minden táján hatalmas boltjai vannak, és a cégek szemlátomást tetemes összegeket költenek reklámra, akkor aligha lehetnek illúzióink: egy-egy ruhadarab tényleges bekerülési költsége szemmel nem látható összeg. Innen már nem nehéz kitalálni, hogy a ranglétra legalján állók (tehát azok, akik különféle varrodákban a textilekkel dolgoznak) kapják vissza mindebből a legkevesebbet.
Mindent a látszatra
A szóban forgó márkák komoly erőforrásokat fordítanak arra, hogy a fogyasztók ne szembesüljenek azzal, a fast fashion valójában milyen jelentősen szennyezi a Földet. Helyette azt kommunikálják, hogy pénzt és energiát nem kímélve áldoznak a környezetvédelemre, az elhasználódott ruhák megújítására, esetleg fák ültetésére. Az állandó felháborodások, úgy tűnik, mégis eredményhez vezetnek, hiszen az aktuális példa nem egy napvilágra került helyzet utólagos elmaszatolása, hanem olyan reakció, ami már azelőtt igyekszik tenni valamit, hogy az adott márkák újra valamilyen botránnyal összekapcsolva kerülnének a hírekbe. Más kérdés, hogy ez a cégek tisztára mosásán túl bármilyen helyzeten ténylegesen javítana.
Menekülés Mianmarból
A nagyvállalatok folyamatosan monitorozzák a beszállítóikat, és vizsgálják az összes visszaélésre vonatkozó esetet – ilyenek például a bérezéssel kapcsolatos ügyek és túlórák. Mianmarból a 2021-es katonai puccs óta folyamatosan aggasztó hírek érkeznek, és ez bizony kihatással van a munkakörülményekre. A hatalomátvétel óta a problémás esetek radikálisan megnőttek, így nemrégiben a világ második legnagyobb divatipari vállalata, a H&M is csatlakozott a Zarához, Primarkhoz, Marks & Spencerhez és társaihoz, és minél előbb más országba szervezi át a gyártást.
Egy emberjogi szervezet (Business and Human Rights Resource Centre) 156 visszaéléses esetet vizsgált meg a 124 különböző gyárban 2022 és 2023 februárja között, ami 56%-os emelkedést jelent az előző évhez képest. A legtöbb eset jogtalan bércsökkentéshez vagy bérmegvonáshoz köthető, de a Reuters értesülései szerint ugyanígy sűrűek voltak a embertelen munkakörülmények, jogtalan elbocsátások és kierőszakolt túlórák is. A BHRRC jelentésében az áll, hogy a visszaéléses esetek közül 21 kötődött az Inditex beszállítóihoz (ők többek között a Zara tulajdonosai), míg 20 a H&M-éhez.
Egyes cégek más utat választottak, és a kivonulás helyett inkább növelik a saját kihelyezett alkalmazottaik számát. Teszik mindezt azzal a céllal, hogy így még hatékonyabbá váljon a gyárakban folyó munka monitorozása. A Mianmar mellett kitartók közé tartozik többek között az Adidas, akik hangsúlyozzák, hogy sok emberjogi szervezettel összhangban, az OECD irányelvek betartását várják el a helyi gyáraktól.
Gyárakból az utcára
A nagy cégek kivonulása egyes vélekedések szerint egyáltalán nem segít a munkavállalók körülményein, sőt ront a helyzeten. Mianmarban ugyanis több mint 500 nagy gyár üzemel, amely rengeteg embernek (főleg nőknek) jelent megélhetési lehetőséget. Ha ezek a gyárak leállnak, az alkalmazottak még sokkal kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülhetnek.
A Guardian egy korábbi, még 2020-as cikkben foglalkozott a témával, és akkor a Covid okozta leállások eredményeit vizsgálva vázolt lesújtó képet. Többek között arról írtak, hogy a gyárak bezárása miatt a nők egy része prostitúcióra kényszerült, mert más módot nem találtak arra, hogy eltartsák a családjaikat. Akkor a járvány miatt sok tízezer ember munkája szűnt meg, és gyanítható, hogy ezúttal sem lesz másképp. A másik, kicsivel szerencsésebb forgatókönyv szerint a gyárak majd olyan cégeknek kezdenek beszállítani, amelyeknek nem szempont, hogy bizonyos normáknak – legalább a látszat kedvéért – megfeleljenek. Helyette csak és kizárólag az alacsony munkaerőre hajtanak, ezzel pedig ugyancsak romlik a dolgozók helyzete.
De mit tehetünk mi? Leginkább azt, hogy rendkívül alaposan megválogatjuk, kitől és milyen ruhaneműt veszünk, figyelve a ruhák származási helyére és arra, hogy a gyártó milyen sztenderdek mellett kötelezte el magát. Bár jó eséllyel ezek a termékek drágábbak lesznek – sőt, határozottan nagy a szakadék akár legdrágább fast fashion márkák és a fenntartható láncok között –, de így egyfelől nem mi tartjuk fenn a hasonlóan hibás, az emberi kiszolgáltatottságra alapuló rendszerek működését, másrészről vélhetően tartósabb és jobb minőségű ruhadarabokat választunk, amiket hordani is kellemesebb érzés.
Fotók: Canva
Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: búcsút kell mondanunk a mosásnak, hogy megóvjuk a bolygót?
