Mi köze van Buddhának a gazdasághoz?

Milyen lenne a világunk, ha az anyagi javaknál és a fényűző életmódnál többre becsülnénk önmagunkat és egymást? Ha a materialista értékek, például a vágyak túlzott hajszolása, a mértéktelen fogyasztás, egyszóval a jólét helyett a jóllétünk lenne a fontosabb? Mindez csak egy utópisztikus álom? Nem, ez maga a valóság. Egy már létező gazdasági modell, amely a buddhizmus alapeszméi által inspirálva a gazdaság és a gazdasági tevékenységek újfajta megközelítését adja. Juhász Marianna írása.

Vajon mi köze van a Buddhának a gazdasághoz? Első hallásra ellentmondásos lehet már maga a kérdés is, a buddhizmus és a gazdaság összekapcsolása pedig egyenesen oximoronnak tűnhet. Mintha két külön valóság létezne, melyeket nem összekapcsolni, hanem sokkal inkább el kellene különíteni egymástól.

Karsai Gábort, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola rektorát mégis arra kértük, hogy kösse össze a kettőt, hiszen a buddhista közgazdaságtan egy létező, és egyre többek által sikeresen alkalmazott gazdasági módszertan, mely a jelenlegi gyakorlatokkal ellentétben a fenntartható, környezetbarát, igazságosabb és támogatóbb működésre helyezi a hangsúlyt.

Remind magazin

Megtanít mértéket tartani

„A buddhizmuson belül több irányzat létezik. Az egyik szerint alapvetően a belső világunkkal kell foglalkoznunk, azzal, hogyan viszonyulunk az érzéseinkhez, a gondolatainkhoz, önmagunkhoz, vagyis alapvetően a tudatunkhoz, hogy kiegyensúlyozott, nyugodt, békés, harmonikus életünk legyen. Nyilvánvaló, hogy ez egy túlzott individualista megközelítés, hiszen nem izolálhatjuk magunkat a szűkebb környezetünktől, nem választhatjuk le magunkat a környező világról, a társadalomról. Ezt ismerte fel a buddhizmus egy másik irányzata, a mahájána, amely a »nagy szekér« útjaként is ismert. Ez a törekvés kifejezetten fontosnak tartja tágabb társadalmi kontextusban a tudatos felelősségvállalás, az együttérzés és a bölcsesség eszméjének alkalmazását.

Ehhez pedig szorosan kapcsolódik, hogy hogyan élünk, milyen életmódot folytatunk, milyen gazdasági tevékenységet végzünk” – mondja a rektor, hozzátéve: a Buddha is tanította a szenvedések okainak megszüntetésére szolgáló úgynevezett nemes nyolcrétű ösvény nyolc gyakorlata között a helyes megélhetést. Vagyis nem tudjuk a szenvedéseink okait felszámolni anélkül, hogy új alapokra helyeznénk a megélhetésünket, beleértve az életmódunkat, a gazdasági tevékenységünket, a munkánkat, a pénzhez, a fogyasztáshoz való viszonyunkat. A buddhista közgazdaságtannak alapvető kulcseleme a mértékletesség, a középút, vagyis a szélsőségektől való tartózkodás filozófiája, beleértve az önsanyargatást és az élvezetek túlzott habzsolását is úgy egyéni, mint társadalmi szinten.

Egyensúlyt kell teremtenünk

A gazdasági szereplők közül egyre többen felismerik, hogy valami nincs rendjén, hogy valamit változtatni kellene például a társadalmi felelősségvállalás vagy a fenntarthatóság kapcsán, ennek ellenére a buddhista közgazdaságtan eszméinek alkalmazása mégsem tekinthető általánosnak sem Magyarországon, sem a világban.

Karsai Gábor szerint az előttünk tornyosuló válságok fogja kikényszeríteni, hogy minél szélesebb körben, és minél magasabb szinteken felismerjük a komplex egyensúly fontosságát, vagyis azt, hogy nem vehetjük ki önző módon magunknak a nagy egészből a minél többet, mert csak kevesebb marad a végén nekünk is.

A teljes cikk a Remind bookazine negyedik számában olvasható.

Kattints, és rendeld meg most a Remind bookazine negyedik számát, használd a REMIND4 kódot, és november 30-ig ingyen kiszállítjuk neked!

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el, hogyan segíthetnek bennünket szülőként a buddhizmus alapelvei!

Fotó: Rutpratheep Nilpechr / Unspalsh

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

EZ IS ÉRDEKELHET

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób