Mit tartogat 2024 a kínai asztrológia szerint?

2024 a Fa Sárkány éve lesz, melyet nevezhetünk a stabilitás évének is. Küzdeni és bízni – ezek lesznek jelszavaink az új esztendőben. De vajon, hogyan határozhatjuk meg a ránk váró időszak esszenciáját különböző aspektusokból vizsgálva. Íme pár lehetőség Brávácz Alexandra jógaoktató, női körök, önismereti csoportok vezetője és asztrológus tollából.

Önmagunk megtalálása

2024 a kínai asztrológia szerint a Fa Sárkány éve lesz. A Sárkány az ötödik a sorban az állatok között, vagyis majdnem középen helyezkedik el, ami már önmagában azt mutatja, hogy a stabilitáson és az egyensúlyra való törekvésen lesz nagy hangsúly. Ezeket önazonos döntésekkel érhetjük el, amelyhez tudatosság és kellő önismeret szükséges

Remind magazin

Biztos lépések

Lépjünk a változás ösvényére, de ne ragaszkodjunk feltétlenül mindenhez. Tudnunk kell elengedni azt, ami nehéz. Ha túl gyorsan élünk, ha túl hirtelen mozdulatokat teszünk, akkor nem lesz időnk megfigyelni szokásainkat, késztetéseinket. Inkább lassan, de biztosan haladjunk, ne hamarkodjunk el semmit. Ne érzelmi alapon döntsünk 2024-ben, inkább a racionalitás vezéreljen bennünket, jobban járunk, ha az eszünkre hallgatunk ebben az évben.

Horgonyt ki!

A Sárkány éve a kitartásról is szól majd. Amiben vagy akiben biztosak vagyunk, megbízunk, ott tartsunk ki, merjünk megállapodni, ne keressünk mást, sőt! Bátran erősítsük meg ezeket a kötelékeket. Nemcsak fizikailag, de érzelmileg is otthonra lelhetünk majd, ami olyan biztonságérzetet adhat, hogy hatására könnyedebben átlépünk együtt a nehézségeken.

Józanság mindenekelőtt

Fontos az anyagi biztonság, de mindennél fontosabb az egészségünk. 2024-ben szükséges lesz ezt újra és újra tudatosítanunk magunkban. Ne hajszoljuk és ne vállaljuk túl magunkat, lehetőleg minden helyzetben maradjunk józanok és megfontoltak. Válasszuk a biztosat a bizonytalan helyett. Pénzügyi területen helyezzünk nagyobb hangsúlyt a megtakarításokra, képezzünk tartalékot és ne pazaroljunk, csak arra adjunk ki pénz, amire tényleg szükségünk van.

Megérkezés önmagunkhoz

Szükségszerű lesz az önmagunkra találás. Kell valami, amiben ki tudunk majd teljesedni, legyen az egy új otthon, izgalmasabb munka, vadiúj hobbi, bármi, ami ehhez az érzéshez hozzásegít. Figyeljünk a hálaadás jelentőségére is, rendszeresen gyakoroljuk is, adjunk hálát azért, ami alapvetőnek tűnik, mint például, hogy létezünk, tapasztalunk, élünk. Amikor azt érezzük, hogy érdemes élni, biztosak lehetünk benne, hogy megérkeztünk.

2024, ha égtáj lenne, akkor a Kelet lenne, ahol minden elindul.

2024, ha évszak lenne, a tavasz lenne, a kezdete mindennek.

2024, ha napszak lenne, a harmatos reggel lenne.

2024, ha asztrológiai jegy lenne, akkor a Kos és a Bika lenne.

2024, ha szín lenne, akkor az érett zöld lenne.

Fotó: Getty Images

Ha szeretnél még részletesebb ismeretekre szert tenni az asztrológia területéről és még többet megtudni a 2024-es esztendőről, olvasd el a Remind Bookazine ötödik lapszámának asztrológiai mellékletét! Kattints, és rendeld meg most!

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: így legyen tudatos a cégalapítás az ötlettől a megvalósításig!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

EZ IS ÉRDEKELHET

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Nincs két egyforma öregedés

Back to school: A család új operációs rendszere

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében