Együtt könnyebb! Ilyen volt a legutóbbi üzleti reggelink, a Remind buisness brunch

A Remind több mint egy nyomtatott bookazine, olyan emberek közössége is, akik számára fontos a tudatos élet. Vannak közöttük szép számban támogatók is, akik segítenek minket missziónk megvalósításában. Nekik rendezzük meg havonta egyszer üzleti reggelinket. Legutóbb január 18-án találkoztunk velük a Michelin-csillagos Bábel étteremben.

Mondhatnánk azt is, hogy ők a hirdetőink, szponzoraink, de mi inkább partnerként tekintünk rájuk. Ők támogatnak minket missziónk kiteljesítésében, ami a tudatos élet fontosságának megismertetése minél több olvasóval. Nélkülük nem tudnánk ilyen szép és igényes formába önteni mindazt a sok okos gondolatot, érdekes információt, szórakoztató történetet, amelyek kapaszkodók lehetnek a mai zavaros világunkban.

„A Remind buisness brunch elnevezésű rendezvényeinkre cégek döntéshozóit hívjuk meg, akik azonosulni tudnak az általunk képviselt értékekkel, vannak közöttük, akik még nem az üzleti partnereink, de van valamiféle kapcsolódásuk a missziónkkal”

– mesél a kezdeményezésről Szilágyi Gábor a Remind Bookazine alapító-tulajdonosa. „Nemcsak finom reggelivel kínáljuk meg őket, de szeretnénk tudást is átadni nekik, ami a hétköznapjaiban segíti őket.”

Az első ilyen találkozó tematikája tavaly ősszel a mesterséges intelligencia térhódítása volt, majd ezt követte decemberben az énmárka építés kulisszatitkai. Legutóbb pedig az influencer marketing témája került terítékre a Michelin-csillagos Bábel étteremben. Hajagos Rita a Red Lemon Media szakmai vezetője és társtulajdonosa, valamint Horváth Anna menedzsment divízió vezető érdekfeszítő előadást tartottak a legújabb influencer trendekről, az ezt követő kérdések zápora arra utalt, hogy a vendégek kíváncsiságát felkeltette ez a téma.

Fotók: Gresó Eszter

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és derítsd ki, hogy miért a karizma az üzleti világ titkos fegyvere!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

EZ IS ÉRDEKELHET

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Nincs két egyforma öregedés

Back to school: A család új operációs rendszere

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében