A gazdasági élet legfőbb kérdései

Idén 13. alkalommal szervezi meg a Joint Venture Szövetség (JVSZ) az üzleti élet egyik kiemelkedő gazdasági eseményét, a Makro Konferenciát. Az konferencia fókuszában a versenyképesség fenntarthatósága, a kritikus versenyképességi faktorok és a hazai gazdasági helyzet elemzése áll.

A rendhagyó formátumú vitafórumokon a gazdasági élet véleményformálói, a kormányzat és az MNB képviselői olyan naprakész témákat járnak körül, mint a geopolitikai kilátások: Kína vs. Amerika befolyása; Európa globális gazdasági szerepe; valamint a hazai üzleti kilátások.

A Makro Konferencián debütál először a JVSZ Economy Index, mely az üzleti klíma alakulását vizsgálja a hazai vállalkozások szemszögéből.  „A JVSZ Economy Index egy olyan gazdasági mutató, ami 26 területet vizsgál és a gazdasági szereplők, cégvezetők szemszögéből mutatja az ország helyzetét. A szigorúan vett gazdasági indikátorok mellett (mint például a GDP, infláció vagy árfolyamváltozások), helyet kapnak a lazábban kapcsolódó területek (mint az oktatás vagy az egészségügy) valamint a cégvezetők jelen- illetve jövőképe is hangsúlyosan megjelenik. Egy kicsit olyan, mint a BUX index a Magyar Tőzsdén. Segít, hogy egyfajta összképet lássunk. Lehet, hogy néhány területen például kihívásokkal küzdünk, ugyanakkor más területeken pedig lehetnek pozitív változások, sikerek. Fontos, hogy ne ragadjunk bele 1-1 kis részterület elemzésébe, hanem lássuk nagy egységben a gazdasági környezetet.” Mutatja be a gazdasági mutató lényegét Dr. Csorbai Hajnalka, az OPTEN stratégiai igazgatója, a konferencia előadója.

Remind magazin

A szakértő szerint a JVSZ Economy Index jellemzően az objektivitáshoz segít – különösen, ha a pozitív eredményeket és a fejlesztendő területeket vizsgáljuk. Az érzéseket érdemes tényadatokkal támasztja alá és a trendeket is nyomon követi. Ráadásul, talán egy kis optimizmust is hozhat (ami már önmagában is eredmény) – hiszen a magyar emberek hajlamosak a problémákat nagyobbnak, az eredményeket pedig kisebbnek látni, mint a valóság.

A Hova tart a magyar gazdaság? – Nézőpontok kereszttűzében című vitafórumon, Jelasity Radovan, az idén az év menedzserének megválasztott Erste elnök-vezérigazgató, és Bankszövetségi elnök Tardos Gergellyel, az OTP Bank Elemzési Központ igazgatójával, Egerszegi Ádámmal, az MBH Bank vezérigazgató-helyettesével és Lóga Mátéval, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért, iparért, pénzügyi forrásokért és makrogazdasági elemzésért felelős államtitkárával folytat eszmecserét a makro gazdaság helyzetéről, a bankok aktuális és jövőbeli piaci szerepéről.

Remind magazin

Jelasity Radovan szerint a kerekasztal azért lehet érdekes, mert a koronavírus megjelenése, vagyis 2020 óta minden év újabb és újabb kihívások elé állítja a világ és Magyarország gazdaságát és a bankszektort is. „A Covid után jött az ukrán–orosz háború, az energiaválság és utána a recesszió réme – de a gazdaság és vele együtt a bankszektor is sikeresen túlélte ezt az időszakot.” – mondta.  Szerinte a környezet most is kihívásokkal teli, de a bankszektor jól felkészült ezek kezelésére és a növekedési lehetőségek kihasználására, illetve rendelkezik elég tőkével és likviditással, hogy támogatni tudja a gazdasági szereplőket.

Az Erste vezetője fontos szerepet tulajdonít a konkrét piacokon túlmutató szövetségeknek, a párbeszédnek, és a konferenciáknak. „A Bankszövetség elnökeként is vallom: sokkal több dolog van, amelyben közösen hatékonyabban tudjuk a bankszektor és egyben ügyfeleink érdekeit képviselni szolgálni, mint külön-külön.” – emelte ki. Úgy vélte: az ágazatokon átívelő szövetségek és érdekképviseletek – mint amilyen például a JVSZ (Joint Venture Szövetség) – is egyre fontosabbak. A tudás és a tapasztalat ágazatok közötti megosztása segíti az innovációt – hiszen ami egy területen működik, inspirációt ad másutt –, mindez pedig gyorsítja a fejlődést. Aláhúzta: ezek a szövetségek rendezvényekkel, konferenciákkal, szakmai programokkal is képesek segíteni a vállalatok fejlődését, hozzájárulva a versenyképesség fenntartható növeléséhez.”

Tetszett a cikk? Ez is is tetszeni fog: kattints, és olvasd el interjúnkat Jelsaity Radovánnal!

Kiemelt kép: Canva, további képek: JVSZ

A fenti írás támogatott tartalom!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

EZ IS ÉRDEKELHET

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

Nincs két egyforma öregedés

Back to school: A család új operációs rendszere

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?