Keresés
Close this search box.

Egy ikonikus autó segítő utóélete

Becsült olvasási idő: 4 perc
A Porsche Hungaria Kft. nagylelkű közreműködésének köszönhetően az Autistic Art Alapítvány idei jótékonysági árverésének „főtétele” a gyártósorról utolsóként legördült Audi TT RS Roadster lesz, a tehetséges autista művész, Varga Máté rajzaival dekorálva. Mindez teljesen új dimenziókat nyit meg az adománygyűjtés területén.

hirdetés

Eddigi legnagyobb volumenű projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy az immár hagyományossá vált művészeti árverésüket magasabb szintre emeljék. Teszik mindezt azért, hogy továbbra is segíteni tudják az autizmussal élő fiatalokat és családjaikat. Az általuk támogatott otthonokban élő művészek régóta dekorálnak már mindennapi használati tárgyakat, ezzel az autizmus sokszínűségére és a társadalmi elfogadás fontosságára hívják fel a figyelmet. Az autó mellett ilyet termékeket is meg lehet vásárolni az aukción.

Remind

Jaksity György, az Autistic Art Alapítvány alapítója

A kedvenc idézete, amit szívesen megoszt másokkal: „Egy buddhista mondás szerint, aki magával foglalkozik, annak problémái, aki másokkal, annak feladatai vannak. Ugyanakkor miközben másoknak segítünk, magunkkal is jót teszünk.” Önnek az Autistic Artnál milyen feladatai vannak?

Ez a mondás nemcsak jól hangzik, hanem nagyon mély igazság van benne. Az Autistic Artnál a feladatom nem a napi működésben való részvétel, hiszen erre mindenhol van megfelelő szakemberekből álló csapat. Amiben elsősorban segíteni tudok, az az, hogy a befektetési és pénzügyi szakmában eltöltött több mint három évtized eredményeként üzleti kapcsolatokat, pénzt, ismereteket, hálózatot terelek be az alapítványokba, és segítek jól kamatoztatni őket.

Hogy jött az ötlet, hogy idén a „főté­tel” a jótékonysági árverésen az Audi TT RS Roadster legyen?

Mi nem autómárkából indultunk ki, régi vágyunk volt, hogy egy autó is szerepeljen a jótékonysági árverésen a tételek között. Autista grafikák már sok tárgyon megjelentek, az autó egy izgalmas, nagy felület, ami mozgásban van, feltűnik a város több pontján. Nem csak az aukción találkozik 200 ember vele, és néhány recenzióban jelenik meg a fotója a sajtóban. Többféle megoldás jutott az eszünkbe, felmerült egy carsharing céggel történő együttműködés is. Azt gondoltuk, ha már az elektromobilitás felé megy a világ, milyen jó lenne, hogy ha valamilyen kisebb városi elektromos autón jelenik meg a grafikánk. Az is egy opció volt, hogy az autóbeszerzést saját pénzből én oldom meg, az alapítványnak csak annyi a dolga, hogy a dizájnt kitalálja, és a minta fölkerüljön az autóra. Ismeretségi körben elkezdtünk autómárkák irányába is nyitni, aztán két évvel ezelőtt belépett a képbe az Audi.

Az autó kikiáltási ára 33 millió forint. Ön szerint ki fogja megvenni?

Nincs még tapasztalatunk ilyen értékű tárgyak vonatkozásában. Igazából mi arra támaszkodunk, amit az Auditól, illetve a szakújságíróktól hallottunk: az a tény, hogy ez az autó a széria utolsó darabja, és többet nem fognak gyártani belőle, valamint a TT Roadsteren belül is egy nagyon különleges felszereltségű és motorú darab, gyűjtők érdeklődését is felkeltheti, ráadásul nemcsak Magyarországon, de külföldön is.

Mindez mikor és hol derül ki?

Október 7-én az Eiffel Műhelyházban, ahová az autó is begördülhet, de a jótékonysági árverés az Autistic Art Alapítvány honlapján már április 2-án megkezdődött.

Remind

Zakariás Fruzsina, Porsche Hungaria Kft. Audi márkaigazgató

Miért pont az Autistic Art Alapítvány­ ra esett a választásuk egy ilyen hord­ erejű együttműködés esetében?

Régebb óta tudtuk, hogy az Audi TT gyártása 25 év után megszűnik, és nagyon szerettük volna, ha az utolsó darab, ami legördül a gyártósorról, miénk lehetne, már csak azért is, mert a győri gyárban készült. Abban is biztosak voltunk, hogy ennek az autónak egy jó célt kell szolgálnia, úgyhogy amikor az Autistic Art két évvel ezelőtt megkeresett minket, összeért a két szál.

Miért kellett ennyi idő az együttmű­ködés megvalósításához?

Nem volt könnyű egy nagy multicég útvesztőjében végigvinni egy ilyen projektet, de szerencsére felsővezetői szinten is kaptunk ebben támogatást. Amikor kiderült, hogy szeretnénk összerakni egy full extrás utolsó modellt, a német kollégáktól első körben azt a választ kaptuk, hogy sajnos elfogyott a magyar piacra szánt TT-kvóta. Az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagjához, Les Zoltánhoz fordultam, aki rögtön beleszeretett a projektbe, és a németországi fő-fő vezetőt kereste meg, végül lehetővé vált az autó legyártása.

Mit tud a TT utolsó ikonikus autója?

Ez egy RS modell, ami az Audi sportos vonala. Elképesztő menetteljesítménye van, 400 lóerő hajtja. Egy kabrióról beszélünk, úgyhogy a vezetése különleges életérzést nyújt. A fényezés piros színe mellett a fekete bőrülések piros rombuszalakú varrásokkal való díszítése pedig csak fokozza a sportos kabrióélményt. Tavaly november hetedikén gördült le az autó a gyártósorról, ez alkalomból a győri gyárban szerveztek is egy kis búcsúünnepséget. Megható volt látni, ahogy 50 év feletti férfi dolgozók a könnyeiket törölgették az élmény hatására.

És természetesen rajta van az autón az Autistic Art dizájnja is.

Az alapítvány több művész munkáit is megmutatta nekünk. Egy belső zsűri döntött arról, hogy melyik dizájn paszszol leginkább ehhez az autóhoz. Így esett a választásunk Varga Máté grafikájára. A grafikát egy különleges fóliára vittünk át, amit egy professzionális fóliázócég rámatricázott az autóra.

Miért hagyták abba a TT gyártását?

Az Audi is robog az elektromobilitás felé, mivel 2035-től már nem lehet belsőégésű motorral szerelt autókat forgalomba helyezni Európában. Az Audinál megszületett az RS e-tron GT nevű, 100%-ban elektromos modell, ami nem kiváltja a TT-t, hanem alternatívát kínál a sportosabb vezetést kedvelőknek környezetbarátabb módon.

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: bárki megvásárolhatja az autista művészek illusztrációival készített különleges tárgyakat!

A fenti írás támogatói tartalom!

Tetszett, inspirált? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn