„Mindig átadom magam annak, amit éppen csinálok” – A kulisszák mögött Co Lee-val

Becsült olvasási idő: < 1 perc
Szente Lulu belesett a Remind Bookazine tizedik lapszámának kulisszái mögé, és Co Lee-val, azaz Halász Kolossal beszélgetett jövőbeli tervektől, egyensúlytól és feltöltődésről.
co_lee

hirdetés

Most jelent meg a legújabb lemezed. Mi a következő lépés, van már új projekt a láthatáron?

Igen, van. Ami konkrétan megfogalmazódott bennem, az az, hogy most, a lemez megjelenése után valami igazán könnyed, jóleső dolgot szeretnék csinálni. Már el is kezdtük, szinte fű alatt, az Air című lemezünk második, immár magyar epizódját készítgetni.

Hogyan zajlik nálad egy alkotófolyamat?

Elég hektikusan. Igazából csak kipattan egy ötlet a fejemből, vagy egyszerűen jön a motiváció, hogy menjünk be a stúdióba, és csináljuk – és akkor csináljuk. Ez teljesen ad hoc jellegű, nem igazán tervezzük meg előre. Mindig másképp alakul.

Egyre népszerűbbé válsz, ezzel együtt a zenei élet szubkultúrájához is tartozol. Szerinted ez a kettő hogy fér meg egymás mellett?

Egyrészt szerintem ez abszolút relatív – mindkét oldalról. Másrészt azt gondolom, hogy a szubkultúrából, az alulról érkező dolgok ma már egyre inkább teret kapnak. Nyílik a magyar piac, bomlanak le a falak, és az emberek is egyre inkább előjönnek a „föld alól”.

Van olyan téma, ami mostanában különösen foglalkoztat?

Mostanában elkezdtem a rászorulók segítésével foglalkozni, de ezt nem szoktam hangoztatni. Amúgy mindig az foglalkoztat, ami épp akkor szembejön.

Nálad az alkotás, a munka és a pihenés háromszöge rendszerben működik, vagy teljesen ad hoc?

Bármelyikről legyen is szó, igyekszem száz százalékon jelen lenni benne. Ha két feladat vagy szezon között csak egy mikropihenésre van időm, azt is megünneplem. Ha az csak három óra, akkor abban a három órában tényleg csak pihenek. A munkával is így vagyok: mindig átadom magamat annak, amit éppen csinálok.

Mi az, ami igazán feltölt?

A természet. Az erdő. A madarak.

Fotó: Martin Wanda

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

https://remind.hu/nyary-luca-remind-bookazine/

Tetszett, inspirált? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn