Egy könyv, húsz különböző történet
Képzeljük el, hogy egy társaság tagjai elolvassák ugyanazt a regényt, majd leülnek beszélgetni róla. Valaki rajongott a főszereplőért, más kifejezetten ellenszenvesnek találta. Egy jelenet, amelyet az egyik olvasó szinte észre sem vett, a másik számára az egész könyv legfontosabb pillanata volt. Hamar kiderül, hogy bár mindenki ugyanazokat a mondatokat olvasta, egészen más történetet vitt magával.
„Szerintem az olvasás az egyik legintimebb tevékenységünk. Amikor olvasunk, nemcsak egy történettel találkozunk, hanem saját magunkkal is” – fogalmaz Ott Anna irodalomszervező, irodalomterapeuta és a Hadik Kávéház művészeti vezetője, aki évek óta vezet online és személyes könyvklubokat. Úgy látja, az olvasás során saját emlékeinket, tapasztalatainkat és félelmeinket vetítjük a történetekre, ezért ugyanazt a könyvet soha nem olvassuk pontosan ugyanúgy.
„Nekem a könyvklubokban éppen ez a legizgalmasabb. Hogy húsz ember elolvassa ugyanazt a háromszáz oldalt, aztán leülünk beszélgetni, és kiderül, hogy tulajdonképpen húsz különböző könyvet olvastunk.”
Hasonló tapasztalatokról számol be Buru Évi, a Fabrik Budapest és az #olvasslipót könyvklub alapítója, házigazdája is. Egy-egy irodalmi szereplő egészen eltérő érzelmeket válthat ki az olvasókból: van, aki rajong John Williams Stoneréért, más nehezen tud azonosulni vele. Murakami mágikus realizmusa egyeseket magával ragad, másokat kifejezetten idegesít. Éppen ezek a különbségek teszik érdekessé a közös beszélgetéseket, hiszen megmutatják, hányféleképpen lehet ugyanarra a történetre, és rajta keresztül a világra tekinteni.
A közös értelmezés ráadásul nemcsak új nézőpontokat ad, hanem magát az olvasmányélményt is meghosszabbítja. Gábor Melinda, a Typotex Világirodalom Könyvklub szervezője szerint egy-egy beszélgetés után gyakran újabb könyvek kerülnek elő. „Mint egy tóba dobott kavics, újabb hullámokat vet, hiszen a résztvevők szinte minden alkalommal ajánlanak egymásnak az aktuális könyv témájához, világához kapcsolódóan új olvasmányokat.”
Ott Anna szerint mindennek önismereti jelentősége is van. Amikor egy regény szereplőinek döntéseiről beszélünk, sokszor saját értékrendünkről, félelmeinkről és dilemmáinkról is mesélünk. „Sokszor könnyebb egy regény szereplőjének döntéséről beszélni, mint a saját életünk hasonló dilemmáiról. Közben pedig mégiscsak magunkról gondolkodunk.”
Talán nem is csak a könyvek miatt jövünk
De vajon miért váltak ennyire vonzóvá a könyvklubok egy olyan világban, ahol néhány kattintással bárkivel megoszthatjuk a véleményünket egy regényről?
„Szerintem a könyv sokszor csak az ürügy, a belépő. Az emberek kapcsolódást keresnek, egy olyan közeget, ahol nem kell magyarázkodni, miért fontos nekik egy regény” – mondja Szabados Ági, a Nincs Időm Olvasni Kihívás (NIOK) alapítója, a Libertine Könyvesbolt és Könyvkiadó tulajdonosa. A könyvklubok egyik legnagyobb előnye éppen az, hogy természetes kiindulópontot kínálnak az ismerkedéshez.
Nem kell rögtön személyes történetekkel előállnunk, hiszen ott van egy közös olvasmány, amelyről mindenkinek lehet véleménye. A szereplők döntésein keresztül pedig olyan témák is előkerülhetnek, amelyekről egy hétköznapi beszélgetésben talán nehezebben nyílnánk meg.
Hamvas-Fekete Noémi, a Könyvtársak egyik alapítója szerint az olvasók elsősorban olyan közösséget keresnek, ahol mások is értik a könyvek iránti lelkesedésüket. Ahol nem furcsa, ha valaki egyetlen hét alatt több regényt is elolvas, vagy éppen hetekig nem tud továbblépni egy különösen meghatározó történet után. A Könyvtársak egyébként nem tudatos közösségépítési terv eredményeként jött létre. Kiss Kriszta, Hamvas-Fekete Noémi és P. Darvas Dóri 2024 májusában ugyanazt a könyvet, L. M. Chilton Jobbra húzva című regényét tervezték elolvasni. Instagramon meghirdették, hogy bárki csatlakozhat hozzájuk, majd az első közös beszélgetés olyan jól sikerült, hogy folytatták.
„A Könyvtársak születése nem volt tudatos, nem terveztünk egy rendszeresen működő könyvklubot indítani” – meséli Kiss Kriszta, a közösség egyik alapítója. „Több havi könyvön is túl voltunk már, mire nevet kapott a könyvklub.” A kezdeti lelkesedésből azóta rendszeres találkozások és egy nyitott olvasóközösség született. Kriszta szerint az egyik legfontosabb, hogy itt senkinek sem kell irodalmi szakértőnek lennie ahhoz, hogy elmondhassa a véleményét.
„Egyszerűen csak szabadon, egy biztonságos közegben átadhatjuk azt, amit nekünk jelentett egy adott kötet.”
A közös olvasásból idővel a könyveken túlmutató kapcsolatok is születhetnek. A Typotex Világirodalom Könyvklub például az évek során összeszokott, nyitott baráti körré alakult, amelynek tagjai már nemcsak a havi könyves beszélgetéseken találkoznak, hanem közös programokat is szerveznek.
Ott Anna egy másik fontos szempontot is kiemel: a figyelmet. Egy könyvklubban másfél-két órán keresztül egyetlen történettel és egymással foglalkozunk. Nem görgetjük a telefonunkat, nem próbálunk egyszerre több feladatot elvégezni. Ráadásul az alkalmak sokak számára a saját magukra fordított időt is jelentik. „A könyvklubjaimba elsősorban nők járnak, és sokszor eszembe jut, hogy mennyire kevés olyan időnk van, amit tényleg saját magunkra fordítunk. Amikor nem anyaként, nem munkatársként, nem valakinek a párjaként vagyunk jelen, hanem egyszerűen önmagunkként.”
Az online térből valódi kapcsolatok születnek
A könyvklubok népszerűségéhez az online közösségek is jelentősen hozzájárultak. A BookTok és a Bookstagram hatására az olvasás egyre láthatóbb közösségi tevékenységgé vált, a digitális platformok pedig lehetővé tették, hogy egymástól távol élő emberek is közösen olvassanak.
Ennek egyik legismertebb hazai példája a NIOK, amelyet Szabados Ági 2017 januárjában indított egyszerű olvasási kihívásként. A közösség ma már több mint 160 ezer tagot számlál, és éppen a századik közös könyvüknél tartanak. Ági minden hónap végén ingyenes online beszélgetést tart, ahol a résztvevők megoszthatják gondolataikat az aktuális olvasmányról. A közösség azonban hamar túllépett a digitális kereteken. Alig fél évvel az indulás után megszervezték az első személyes találkozót, amely mára egész napos, nagyjából ötszáz olvasót megmozgató Libertine Fesztivállá nőtte ki magát.
„Ez furcsa módon egy kicsit olyan, mintha régi ismerősök találkoznának először” – meséli Szabados Ági. A résztvevők ugyanis már az első személyes találkozás előtt sok mindent tudnak egymásról, és a személyes találkozások után az online beszélgetések is közvetlenebbé válnak.
Az online forma ugyanakkor azoknak is lehetőséget ad a kapcsolódásra, akik valamilyen okból nem tudnak személyesen részt venni a találkozókon. P. Darvas Dóri, a Könyvtársak egyik alapítója szerint különösen sokat jelent ez a külföldön élő magyar tagoknak, akik így az anyanyelvükön beszélgethetnek az olvasmányaikról.
Vannak olyan résztvevők is, akik kisgyermek mellett kapcsolódnak be, mások pedig írásban könnyebben fejezik ki magukat, mint szóban. A közösségben ezért senkinek sem kötelező megszólalnia vagy személyes dolgokat megosztania.
A földrajzi határok lebontására épít az Animus Könyvklub is, amely 2025 márciusában indult, és ma már több mint huszonöt helyi közösséget fog össze országszerte és határon túl.
Urbán Anikó Eszter fejlesztő irodalomterapeuta, az Animus Könyvklub házigazdája szerint fontos volt, hogy ne csak a fővárosban élők számára teremtsenek lehetőséget a közös olvasásra. A helyi klubvezetők önállóan szervezik a találkozókat, a kiadó pedig közös könyvválasztással, önismereti szemléletű olvasónaplókkal és folyamatos kapcsolattartással támogatja őket.
A klubok összetétele rendkívül változatos: van, ahol egyetemisták, máshol kisgyermekes édesanyák vagy nyugdíjasok alkotják a közösséget. Az Animus Könyvklub házigazdája szerint azonban különösen értékesek azok az alkalmak, amikor a különböző korosztályok együtt beszélgetnek. „De a legszívmelengetőbb ajándék talán az, hogy sokszor ezek a korosztályok keverednek, így a közös olvasásélmény, majd a tapasztalatok egymás közötti megosztása által a generációs szakadék is csökken.” – osztja meg Anikó.
A három kezdeményezés jól mutatja, hogy nincs egyetlen jó könyvklubforma. Van, akinek az online tér nyújt biztonságot és szabadságot, másnak a személyes találkozás adja a legtöbbet.
Nem kell szeretnünk ugyanazt a könyvet
Felmerül azonban a kérdés: mitől lesz egy könyv igazán jó könyvklubos olvasmány? Attól, hogy mindenki szereti? Hogy irodalmi szempontból jelentős? Vagy éppen attól, hogy megosztja az olvasókat? A megkérdezett könyvklubvezetők meglepően hasonlóan gondolkodnak erről: egy jó beszélgetéshez egyáltalán nincs szükség egyetértésre.
„Szerintem az egyik legfontosabb dolog, amit megtanultam az évek során, hogy nem feltétlenül a legjobb könyvekből születnek a legjobb könyvklubos beszélgetések” – fejti ki Ott Anna.
Tapasztalata szerint éppen az ellentmondásos szereplők, a nehezen megítélhető döntések és a nyitva hagyott kérdések indítják el a legérdekesebb vitákat. Sőt, szerinte az sem probléma, ha valaki nem szerette, vagy egyáltalán nem fejezte be a közös olvasmányt. Az is izgalmas kérdés lehet, hogy miért veszítettük el a kapcsolatot egy történettel, vagy miért váltott ki belőlünk ellenállást.
Az Animus Könyvklubban szintén azokat a történeteket keresik, amelyek önismereti kérdéseket vetnek fel, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ehhez nem feltétlenül kell súlyos témájú szépirodalmat választani. Egy romantikus regény, egy skandináv krimi vagy akár egy ifjúsági könyv is alkalmas lehet arra, hogy tartalmas beszélgetést indítson.
A Typotex tapasztalatai szerint különösen jól működnek azok a regények, amelyek morális dilemmákat, emberi konfliktusokat és megosztó kérdéseket állítanak a középpontba. A hosszabb, részletgazdag történeteket ráadásul a résztvevők általában szívesebben választják könyvklubos olvasmánynak, mint a novellákat.
A közös beszélgetések egyik legfontosabb tanulsága talán éppen az, hogy nem kell mindenkinek ugyanazt gondolnia. Egy könyvklubban nem az a cél, hogy eldöntsük, kinek van igaza, hanem hogy megértsük, miért látjuk másképpen ugyanazt a történetet.
Amikor a könyv utolsó oldala után is folytatódik a történet
A könyvklubok nemcsak az olvasók, hanem a kiadók számára is új lehetőségeket teremtenek. A könyv megjelenése ugyanis hagyományosan egy hosszú folyamat végét jelenti, a közös olvasás viszont éppen itt kezdődik.
A Typotex Világirodalom Könyvklub különlegessége, hogy a kiadó hangulatos könyvesboltjában szervezett beszélgetéseken gyakran a műfordítók is részt vesznek. Ez különösen fontos egy olyan kiadónál, amelynek világirodalmi sorozatában kevésbé ismert szerzők és kisebb európai nyelvekből fordított művek is megjelennek.
„A könyv kiadása csupán a történet kezdete, szerettük volna, ha ezek a történetek folytatódnak és személyes élménnyé válnak” – meséli Gábor Melinda, a Typotex Világirodalom Könyvklub szervezője.
A könyvklubban a műfordítók nemcsak az adott regényről beszélnek, hanem az író életművét és kulturális hátterét is közelebb hozzák az olvasókhoz. Így olyan szerzők és irodalmi világok is ismerőssé válhatnak, amelyekkel a résztvevők máskülönben talán nem találkoznának. A találkozások azonban nemcsak az olvasóknak adnak új nézőpontokat, hanem a kiadónak is. „Több esetben is előfordult már, hogy egy történet másként csapódott le, hogy egy fülszöveg vagy borító más reakciót váltott ki, mint amire mi számítottunk” – osztja meg Melinda.
Az Animus Könyvklub szintén arra törekszik, hogy az olvasás ne érjen véget a könyv utolsó oldalán. Az önismereti szemléletű olvasónaplók abban segítik a résztvevőket, hogy a cselekmény mellett saját érzéseikre, gondolataikra és arra is figyeljenek, hogy mit jelent számukra az adott történet. A naplók kérdései a közös beszélgetésekhez is kiindulópontot adhatnak, így ugyanaz a könyv különböző közösségekben egészen más felismerésekhez vezethet.
Kell egy hely, ahol találkozunk
Miközben az online közösségek lehetővé teszik, hogy szinte bárhonnan kapcsolódjunk egymáshoz, egyre fontosabbá válnak azok a fizikai helyek is, ahol rendszeresen találkozhatunk.
Az #olvasslipót könyvklubnak otthont adó Fabrik éppen erre épít. Buru Évi, alapító szerint a hely 2018 óta azt a kérdést járja körül különböző formákban, hogyan lehet közösségeket építeni, és miként erősíthetik ezek a társadalmi kapcsolatokat.
Ebbe a szemléletbe illeszkedik a közel ötszáz tagot számláló könyvklub is. A közösség azonban jóval több a havi könyves beszélgetéseknél. Írókat, műfordítókat hívnak meg, irodalmi eseményeket, könyvcseréket és olvasótáborokat szerveznek, emellett hírlevéllel és podcasttal is igyekeznek elérni azokat, akik személyesen nem tudnak jelen lenni.
Buru Évi a Fabrikot a szociológiából ismert „harmadik hely” fogalmával írja le. Ray Oldenburg amerikai szociológus elmélete szerint az otthon és a munkahely mellett szükségünk van olyan informális terekre is, ahol nem a társadalmi szerepeink vagy a teljesítményünk határozza meg a jelenlétünket. Ahol egyszerűen csak találkozhatunk és beszélgethetünk másokkal.
„A könyveken keresztül státusz nélkül kapcsolódunk egymáshoz – mindenki egyenrangú, nem számít, hogy ki mivel foglalkozik” – fejti ki az alapító. A Fabrikban ez a gyakorlatban is megmutatkozik. Van, aki eredetileg csak egy kávéra tért be, majd a könyvklub rendszeres résztvevője lett. Mások a könyves találkozások miatt fedezték fel a helyet, és azóta a hétköznapokban is visszajárnak.
„Amikor ugyanazok az emberek rendszeresen visszajárnak ide, a hely funkciót vált. Fogyasztási pontból találkozási pont lesz.” – fogalmaz Évi.
Hasonló folyamatokat figyelt meg Ott Anna is, aki szerint a személyes könyvklubokban sokszor nemcsak maga a szervezett beszélgetés fontos, hanem az előtte és utána történő apró találkozások is. Amikor valaki korábban érkezik, és beszélgetni kezd a mellette ülővel, vagy amikor a hivatalos program már véget ért, de néhány résztvevő még marad egy kicsit.
Ezekben a találkozásokban mutatkozik meg igazán a könyvklubok közösségteremtő ereje. Kezdetben csak egy történet köt össze bennünket, aztán lassan egymást is megismerjük. Egyedül kezdünk el olvasni, de a történet végére már egy közösséghez tartozunk.
Fotó: Getty Images, Animus Könyvkiadó, Buru Évi, Könyvtársak, Libertine Könyvkiadó, Ott Anna, Szabados Ági, Tóth Eszter
