„Mindig is kikapcsolt a virágkompozíciók készítése” – Megnyílt a Sági Zsófia Florist!

Sági Zsófia több mint húsz éve kezdett virágkötészettel foglalkozni. Egy álma vált valóra saját virágüzlete, a Florist megnyitásával.

Idestova húsz éve van a szakmában, pályafutását az Artfleur virágüzleteiben kezdte. Sági Zsófia nemrég nyitotta meg virágüzletét a 12. kerületi Németvölgyi út 56. alatt. Bár mindig is szeretett virágkötészettel foglalkozni, nem vezetett egyenes út a Floristig.

Kosz, éjszakázás, szerelem

„A kislányom születése után más irányt vett az életem” – mondja. „Több szakmát kipróbáltam, pár éve azonban visszatértem a virágkötészethez, amelyet azelőtt és azóta is hivatásomnak tekintek. Mindig is kikapcsolt, feltöltött amikor virág kompozíciókat és különböző virág dekorációkat készítettem, legyen szó élő vagy száraz virágokról, vagy akár művirágokról is. Ezt sokszor hallani más virágkötő kollégáktól is.”

Kívülállóként eszményi munkának tűnhet a virágkötészet, de mint rávilágít, megvannak a maga nehézségei. „Rengeteg fizikai munkával, kosszal, éjszakába nyúló ötleteléssel és kimerüléssel jár” – magyarázza – „de mint mindennek, ennek is megvan a maga kihívása és talán ettől a kettősségtől olyan érdekes és kreatív ez a szakma.”

A Florist jelene és jövője

„A jövőt tekintve meghatározott célok szerint haladok, amelyekben mindig is hittem, amelyek erőt adnak a nehezebb időszakokban, segítenek leküzdeni az akadályokat és keretbe foglalják a kitűzött álmaimat.”

Zsófia egy innovatív, a modernkor elvárásainak megfelelő saját hazai brandet szeretne létrehozni, ami nemzetközi szinten is megállja a helyét, de a tervei között szerepel az is, hogy népszerűsítse a szakmát a fiatalok körében.

 
florist

„Minden ünnepre, évszakra különféle kollekcióval készülünk. Kiemelt szerepet játszik számomra a szezonalitás. Jelenleg egy nyári kollekción dolgozunk, melyet az idény gyümölcsök ihlettek. Izgalmas, erőteljes színeket és formákat használtunk, fontosnak tartottuk az elkészítésnél, hogy mindenki megtalálhassa a neki legjobban tetszőt” – mondja Zsófia, aki nemcsak az aktuális trendek figyelemmel követését tartja fontosnak, de azt is, hogy ezeket beillessze a saját ízlésvilágába.

„Úgy vettem észre, hogy a virágdobozok örök klasszikusok lettek, a zöld cserepes növények újra virágkorukat élik, a vágott virágok továbbra is töretlen népszerűségnek örvendenek, valamint hazánkban is egyre szélesebb körben elterjedt az enteriőr design alkotóelemeként a virág.”

Fotók: Florist

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és derítsd ki, hogyan válassz magadnak parfümöt!

A fenti írás támogatott tartalom!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

EZ IS ÉRDEKELHET

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Nincs két egyforma öregedés

Back to school: A család új operációs rendszere

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében