3 könyv, amit izgatottan várunk idén februárban

Nem kell egészen a könyvhétig várnunk, hogy új és izgalmas olvasmányokat vehessünk a kezünkbe. Három olyan könyvet ajánlunk, amelyek februárban ott lesznek a mi könyvespolcunkon is.

Remind magazin

Pauline Harmange: Széttört helyeken

Harmange regénye Limoges-be repíti az olvasót, ahová állítólag azok mennek, akik meg akarnak halni. Anaïs a látszólag sodródó, ambíció nélküli fiatal nő egy különös olasz nőtől bérel lakást, aki vaksága dacára nagyon is tele van életkedvvel. Anaïs ráébred, a tökéletlenségeink tesznek bennünket egyedivé – nem az a lényeg, hogy az ember begyógyítsa a sebeit, hanem hogy megtanuljon együtt élni velük. Pauline Harmange az Én például utálom a férfiakat című, nagy port felvert esszé szerzője, amelyet futótűzszerű sikere nyomán tizenhét nyelvre fordítottak le.

Remind magazin

Ann Patchet: Tom Lake

Ann Patchet könyve töprengés a fiatalkori szerelemről és a házas évek alatti szerelemről, arról, hogy hogyan éltek a szüleink, mielőtt mi megszülettünk. Reményteli és elégikus történet – azt vizsgálja, mit is jelent boldognak lenni, miközben a világ darabjaira hullik. A szerző PEN/Faulkner-díjas, egy másik regénye Pulitzer-díjra jelölt.

Remind magazin

Hal Hershfield: A jövőbeli éned – Hogyan tedd jobbá a holnapot ma

Hal Hershfield kutató pszichológus, a UCLA többszörösen díjazott professzora. Februárban jelenik meg magyarul A jövőbeli éned című munkája, amelyben arra keresi a választ, hogy miért teszünk keresztbe a jelenben a jövőbeli énünknek. Mindenki azt szeretné, hogy a jövője a lehető legjobban alakuljon, de mégis olyan döntéseket hozunk, amelyek egyértelműen nem szolgálják a javunkat. Hal Hershfield kutatásai megváltoztatják a jövőről való gondolatainkat. Útmutatásait, tanácsait követve kiegyensúlyozottabb viszonyt alakíthatunk ki a jelen megélése és a jövő eltervezése között; úgy javíthatunk jelenlegi életminőségünkön, hogy közben könnyebben váltjuk valóra jövőbeli terveinket és reményeinket. A jövőbeli énünk meg fogja köszönni, hogy elolvastuk ezt a könyvet.

Kiemelt kép: Pexels

Fotók: 21. Század Kiadó

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és derítsd ki, miért érdemes felnőtt fejjel gyerekkönyvet olvasnod!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

EZ IS ÉRDEKELHET

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Nincs két egyforma öregedés

Back to school: A család új operációs rendszere

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében