3 kihagyhatatlan kultúrprogram, ha meghosszabbítanád a nyarat

Az elhúzódó meleg miatt a szeptember még abszolút nyári időszaknak számít, viszont egyre több már a kulturális program, és nyitnak a színházak is. Most olyan csemegéket ajánlunk, amelyeket nem érdemes kihagynia annak, aki a kultúra ütőerén szeretné tartani az ujját. Kerekes Anna ajánlója.

CineFest Miskolc

Szeptember 6. és 14. között

A régió egyik legjelentősebb filmfesztiválja idén ünnepli a 20. évfordulóját, de nemcsak ezért érdemes ellátogatni szeptember 6. és 14. között Miskolcra, hanem azért is, mert az év legfontosabb filmjeinek magyarországi ősbemutatója és számos más értékes alkotás mellett rengeteg egyéb program is várja a kultúrára éhes közönséget: szabadtéri vetítések, esti klubprogram, kiállítás, gasztroprogramok.

Érdemes megjegyezni, hogy egyedül a fesztivál keretében lesz látható a nagy sikert aratott norvég második világháborús film, a Sarkvidéki konvoj, emellett itt debütál Hajdú Szabolcs párkapcsolati trilógiájának utolsó darabja, az Egy százalék indián és a Demi Moore főszereplésével készült, nagy port kavart horror is.

A fesztivál pedig egy új szekcióval is bővül idén: az East of Europe szekció a kortárs kelet-európai filmtermés legjavát hozza el – ebbe természetesen a magyar filmek is beletartoznak. Miskolc pedig felpezsdül erre az egy hétre, ezét különösen érdekes lehet a fesztivál azok számára, akik még nem ismerik a várost – vagy éppen azoknak, akik régóta kedvelik.

Kattints további információkért!

Egy tökéletes nap a 6Szín Teátrumban

Szeptember 8-tól

Bizonyára kevesen vannak az országban, akiknek ne tudnának Karsai Dániel alkotmányjogász küzdelméről: 2022. augusztusában diagnosztizálták a súlyos izomsorvadással járó ALS-sel. Ezt követően harcolni kezdett euthanáziához való jogáért: Strasbourgig is elment. Betegségének mibenlétét, szenvedését sosem rejtette véka alá, interjúkat vállalt, megmutatta fizikai leépülését. Facebook oldalán pedig nem rég arról posztolt: ez a testi leépülés egy lelki felépüléssel kezd járni. Ennek egyik állomása Karsai Dániel, Szenteczki Zita és Bíró Bence színdarabja, az Egy tökéletes nap.

Kattints további információkért!

Budavári Borfesztivál

Szeptember 12. és 15. között

A Budai Vár boros ünnepe hosszú évek óta az egyik legigényesebb gasztroprogram a fővárosban. A háromnapos eseményen gasztro- és szakmai programok, borkulturális élmények mellett természetesen a hazai borkínálat legjava várja az érdeklődőket. A fesztivál idei vendége Georgia lesz, és nemcsak a kaukázusi ország borait, hanem gourmet ételeit is megkóstolhatják a látogatók. Kevés kellemesebb őszindítót tudunk elképzelni a fővárosban, mint ezt az eseményt.

Kattints további információkért!

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog: 8 könyv, ha minőségi énidőre vágysz!

Fotó: Pexes / cottonbro studio

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

EZ IS ÉRDEKELHET

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Nincs két egyforma öregedés

Back to school: A család új operációs rendszere

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében