Kutatónőket díjaztak – Átadták a L’Oréal – UNESCO A Nőkért és a Tudományért díjakat

Idén 22. alkalommal adta kivételes tehetségű hazai kutatónőknek az akadémikusokból álló zsűri a „L’Oréal – UNESCO A Nőkért és a Tudományért” elismerését. A három díjazott azontúl, hogy kutatási területén a legjobbak közé tartozik, otthon, édesanyaként is fantasztikusan teljesít. László Krisztina írása.

Laikus újságíróként nehéz közérthetően szavakba önteni, mivel is foglalkoznak pontosan L’Oréal-UNESCO A Nőkért és a Tudományért díj idei nyertesei, de a velük folytatott beszélgetésből a lényeg talán kiderül. De mielőtt a kutatási területeiket bemutatnánk, meséljünk egy kicsit róluk, nőkről, anyukákról, akik pontosan ugyanolyan hétköznapi problémákkal küzdenek, mint bárki más, s az élet apró örömeit ugyanúgy értékelik, mint mi.

Dr. Pápai Zsuzsanna

Remind magazin

Dr. Pápa Zsuzsanna Szegeden él, itt járt egyetemre, itt szerezte meg diplomáját fizikusként. Az Eli-Alps Kutatóintézet szupermodern épülete az első munkahelye, imád minden nap ide bejönni, az inspiráló környezet jó hatással van a munkájára. Férjével az egyetemi tanulmányai alatt ismerkedett meg, ő is kutató ugyanebben a kutatóintézetben, megérti, hogy feleségének miért olyan fontos a munkája és mindenben támogatja őt. Másfél éves kisfiúkkal egyformán foglalkoznak, munkahelyük megengedte, hogy mindketten részidőben dolgozzanak, ami példaértékű megoldás a fiatal szülők számára Magyarországon.

S mi a kutatásának tárgya, amiért díjat kapott?

Amikor fémeket lézerfénnyel világítunk meg, akkor a fémben található szabad elektronok mozogni kezdenek, ilyenkor átveszik annak energiáját. Kutatásai során Pápa Zsuzsanna azt vizsgálja, hogy a különböző mintázatú, alakú fémek lézeres „lövésével” mennyi energia összpontosul. A kutatónő azon dolgozik, hogy a fény ténylegesen oda koncentrálódjon, ahol a reakciók lejátszódnak, ahol az energia a legnagyobb mértékben keletkezik. Kutatásának eredményei a jövőben hatékonyabb napelemrendszerek fejlesztéséhez vezethetnek, amelyek kisebb felületen a megfelelő fémmintázatokkal több energiát állítanak elő. A fémek lézeres megvilágításakor az elektronok hullámokban terjedni kezdenek, ez a tulajdonság információ továbbításra is felhasználható. A fényhullámok nagyságrendekkel gyorsabb működést tesznek lehetővé, mint a számítógépekben használt elektronikai megoldások, ez azt jelenti, hogy a valós gyorsaságuk ezerszeresére nőhet. A fényalapú információ átadás lehetővé teszi majd, hogy olyan műveletek, amelyek megoldása eddig napokba tellett, pár óra alatt megvalósuljanak.

Dr. Turiák Lilla

Remind magazin

A kutatónő a családi hagyományt folytatta, amikor gyógyszerészként végzett a Semmelweis Egyetemen, hiszen édesanyja is kutató, édesapja pedig a gyógyszeriparban dolgozott egy vállalatnál. Lilla jelenleg a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, egy Lendület-pályázatnak köszönhetően saját kutatócsoportot alakíthatott, a fiatal kollégákkal könnyen megtalálja a hangot, szeret velük együtt dolgozni. Amikor két pici gyerekével otthon maradt, nem kellett kiszakadnia a kutatás világából, az akkori PhD hallgatói nagyon sokat segítettek neki, ők végezték a kísérleteket a laborokban, Lilla pedig gyermekei mellől irányította őket. Az amerikai Boston városa fontos szerepet játszott az életében, gyermekként egy ideig szüleivel ott élt, mert édesanyja ott dolgozott, majd ő is poszt doktor kutatóként eljutott ide, ahol az egyetemen elsajátíthatta a fehérjékhez kapcsolódó, a működésüket befolyásoló cukorláncok vizsgálatához szükséges technikákat. Hazatérve ezeket az itthoni laboratóriumban is tudta alkalmazni és ma is ezekkel végzi a rákkutatás területén kutatásait.

S mi pontosan a kutatásának tárgya, amiért díjat kapott? 

Dr. Turiák Lilla tüdőrák és prosztatarák kutatásával foglalkozik. A betegség kialakulását és lefolyását a sejtekben fehérjemódosulások jelzik, elsősorban a hozzájuk kapcsolódó cukorláncok változásainak vizsgálatával lehet a legtöbbet megtudni a sejtekben végbemenő folyamatokról. Dr. Turiák Lilla kutatásai során olyan módosulásokat azonosít a tüdőrákos betegek mintáiból, amelyek összefüggésbe hozhatók azzal, hogyan reagál majd a beteg egy adott kezelésre. Hosszú távú célja egy egyszerű vérvizsgálat kidolgozása, amelynek segítségével a terápiák kimenete előre jelezhetővé válik. Ez különösen fontos a tüdőrák esetében, hiszen nem egységes betegségről van szó, hátterében különböző okok állnak. Emellett a daganatos betegségek közül ennek a legrosszabbak a túlélési esélyei és nagy problémát okoz, hogy sok esetben a daganat ellenállóvá válik az adott kezelésre. Kutatásai a prosztatarákra is kitérnek, bár itt a kezelések eredményesebbek, de a daganat típus kezelésében is létfontosságú lehet a betegség lefolyásában kulcsfontosságú szereplők azonosítása.

Dr. Borbély Éva

Remind magazin

Dr. Borbély Éva Pécsett él, ő is a családi hagyományt folytatta, amikor az érettségi után a Pécsi Orvosi Egyetemre adta be jelentkezését, ugyanis édesanyja is orvos. Az egyetem elején még gyermekorvos szeretett volna lenni, de a harmadéves gyakorlatok után „megfertőzte” a kutatás világa, tanárai is támogatták ebben. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvoskar Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetében dolgozik oktatóként és kutatóként, egyetemi docens. Mivel nagy családból származik, evidens volt számára, hogy ő is több gyereket szeretne, a férje is partner volt ebben. Három gyermekük született, Éva mindegyikkel egy-másfél évet maradt otthon, de ekkor sem szakadt ki teljesen a kutatásból, tartotta a kapcsolatot a kutatócsoportjával, cikket írt, PhD hallgatókkal foglalkozott.

S mi pontosan a kutatásának tárgya, amiért díjat kapott?

Keveset tudunk még arról, hogy mi a kapcsolat a központi idegrendszeri betegségek, mint például az időskori memóriazavar, stressz, szorongás, depresszió, és a krónikus fájdalommal járó kórképek között. A fenti betegségek sokszor egymást erősítik, de jelenleg külön-külön kezelik őket, az elérhető gyógykészítmények pedig gyakran járnak mellékhatással. A fájdalom megélését számos faktor befolyásolhatja, ilyenek például a rossz emlékek vagy a negatív mentális állapot.

Dr. Borbély Éva munkája során azokat a területeket vizsgálja az idegrendszerben, ahol a fenti pszichés és a fizikai fájdalommal járó betegségek „hírvivő” molekulái találkoznak, és kapcsolatba kerülnek egymással, célja, hogy pontosan megismerje, milyen folyamatok mennek végbe a központi idegrendszerben, és az ott történt kapcsolódások milyen hatással vannak a betegek állapotára. Az összefüggések feltárása a jövőben segítheti az olyan terápiák bevezetését, amelyek egyszerre több betegséget is kezelhetnek. Munkájának eredménye olyan „finomhangolásra” képes gyógyszerkészítmények kifejlesztése lehet, amelyek esetén kevesebb mellékhatással érhető el javulást a betegeknél.

„L’Oréal – UNESCO A Nőkért és a Tudományért” díjról

Idén 22. alkalommal adta kivételes tehetségű hazai kutatónőknek az akadémikusokból álló zsűri a „L’Oréal – UNESCO A Nőkért és a Tudományért” elismerését, a korábbi évek  6 000 000 Ft összdíjazású elismerését ebben az évben 7 500 000 Ft-ra emelte. A díjjal az alapítók minél több tehetséges, sikeres nőt szeretnének elismerni és támogatni, segítve ezzel is pályafutásukat, kutatásaikat. A korábbi díjazottak pályájának egyik fontos állomása volt a hazai ösztöndíj, amelyet számos más magyar és nemzetközi siker követett. A „L’Oréal – UNESCO A Nőkért és a Tudományért” magyar ösztöndíj egyedülálló a hazai közéletben: csak nőknek szól, magyar kutatónőket támogat és az ország bármely pontjáról lehet pályázni rá. Az elmúlt 22 évben 60 magyar kutatónő részesült az ösztöndíjban, a vállalat eddig több mint 87,5 millió forintot osztott szét a magyar tudós nők között. A több mint két évtized alatt díjazottak tanítványai közül is többen kapták meg az elismerést, kollégák támogatják egymás nevezését, emellett „A Nőkért és a Tudományért” díj kutatónőket és kutatócsoportokat hozott össze, akik később közös projekteken dolgoztak.

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el Polgár Judittal készült interjúnkat!

Fotó: Vincze Máté

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

EZ IS ÉRDEKELHET

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

Nincs két egyforma öregedés

Back to school: A család új operációs rendszere

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?