Harminc év ugyanazon vállalati kultúrában. Milyen érzés most kilépni belőle?
Furcsa kimondani: ebben a francia vállalati kultúrában nőttem fel. Húszéves voltam, amikor bekerültem az első nyitócsapatba. Ketten indítottuk el a tejtermékosztályt 1997-ben a Corában. Utólag látom, milyen elképesztő bizalmat kaptam. Nem egyszerűen munkát adtak, hanem felelősséget és szabadságot.
Mi volt ennek a vállalati kultúrának a legfontosabb üzenete számodra?
Megtanított arra, hogy a szakmaiság és a bizalom nem egymás alternatívái, hanem egymás feltételei. Megkaptuk a tudást, a képzést és az irányt, utána viszont azt mondták: csináld. Lehetett hibázni és kísérletezni. Az innováció egyik legnagyobb ellensége a hibázástól való félelem. Ha minden döntés előtt azt mérlegeled, kitől kapsz majd érte, egy idő után már nem lesznek igazán bátor döntéseid.
Már nagyon fiatalon vezetői pozícióba kerültél.
Akkor nem gondolkodtam rajta, mai fejjel persze azt mondom: elképesztően fiatal voltam. Később én kezdeményeztem a minőségirányítási igazgatóság létrehozását is a Corában. Kiküldtek Franciaországba, megnézhettem, hogyan működik, majd hazajöttem, és szabad kezet kaptam a szervezet kialakításában. Mindez folytatódott akkor is, amikor az Auchan felvásárolta a Cora áruházakat.
Szerinted ez a fajta működés hiányzik a magyar vállalatoknál?
Sok szervezetben még mindig túl sok döntés koncentrálódik túl kevés ember kezében. Pedig nincs olyan vezető, aki mindenhez a legjobban ért. A vezetés számomra azt jelenti, hogy olyan emberekkel dolgozom, akik bizonyos dolgokhoz jobban értenek nálam, majd megadom nekik a lehetőséget, hogy döntsenek. Ha felelősséget adsz valakinek, tulajdonosi szemléletet teremtesz.
Most viszont már nem egyetlen vállalatot, egy egész szektort képviselsz.
Ez teljesen más mindsetet igényel. Sokan kérdezik, milyen harminc év után váltani. Nem mondanám, hogy újrakezdek, inkább egy másik pályára lépek. Harminc év tapasztalatát, tudását és kapcsolati tőkéjét viszem magammal, de most már egy egész szektor érdekeit képviselem. Az, hogy egyhangúlag választottak meg, óriási bizalom, felelősség és elismerés számomra.
Mi az, amit elsőként szeretnél megváltoztatni?
Szeretném, ha újra másképp beszélnénk a kereskedelemről. A covid alatt világosan megmutatkozott, mire képes ez a szektor. Miközben megállt a világ, a kereskedelem dolgozott. Ehhez képest az elmúlt években sokszor olyan kép alakult ki a kereskedelemről, mintha ellenség lenne. Pedig elképesztően innovatív, technológiailag gyorsan fejlődő és társadalmilag meghatározó ágazat.
A reputációját vissza kell építenünk, és ehhez egy hosszú távú magyar kiskereskedelmi stratégiára is szükség van.
Közben maga a vásárló is teljesen megváltozott.
Harminc éve a hipermarket önmagában program volt. Ma ugyanaz az ember egyik nap öt perc alatt akar megvenni valamit a telefonján, másnap pedig hajlandó fél órát utazni azért, hogy személyesen megnézzen vagy megkóstoljon egy terméket. A fogyasztó nem csatornát választ. Élethelyzetet old meg. Ha siet, gyorsaságot akar. Ha élményre vágyik, időt tölt vele. A kereskedő feladata, hogy mindkét pillanatban ott legyen.
A személyes vásárlási élmény tehát nem fog eltűnni?
Nem gondolom. A vásárlás nem pusztán tranzakció. Lehet digitalizálni, automatizálni, gyorsítani, de az emberi figyelmet sokkal nehezebb kiváltani. Ezekből lesz az élmény, az élményből kötődés, a kötődésből pedig lojalitás. Ma már nem feltétlenül megszerezni nehéz a fogyasztót, hanem megtartani. Hogy ezt a figyelmet néhány év múlva egy avatártól vagy egy élő embertől kapjuk-e meg, már egy izgalmasabb kérdés.
Mi kell ahhoz, hogy az emberek bízzanak a kereskedelemben?
Mindenekelőtt valódi verseny és valódi szakmai párbeszéd. A fogyasztói bizalom sérülékeny, az emberek tudatosabban költenek. Ezért különösen fontos olyan piaci és szabályozási környezetet teremteni, amelyben a kereskedők ténylegesen versenyezni tudnak. Mert a verseny legnagyobb nyertese végső soron a fogyasztó. A kereskedelem működé sét pedig nem lehet kizárólag íróasztal mellől megérteni. Meg kell hallgatni azokat is, akik nap mint nap működtetik ezt a rendszert.
Sokat beszélsz a bizalomról. Miért ennyire fontos?
Mert talán ez az a szó, amely a legjobban összefoglalja a pályámat. Bizalmat kaptam húszévesen, vezetőként, és most ismét egy teljes szakmai közösségtől. Ma már azt gondolom, hogy a bizalom jóval több vállalati értéknél: versenyképességi tényező. Egy olyan közegben, ahol mindenki fél a másiktól, nem merünk véleményt mondani, és minden döntés mögött hátsó szándékot keresünk, rengeteg energiát veszítünk. Bízni kockázat, de bizalom nélkül együttműködni sem lehet.
Ehhez kapcsolódik a network is, amelyet nagyon tudatosan építesz.
Igen, de soha nem karrierstratégiaként. Idővel rájöttem, hogy a networköt nagyon félreértjük. Nem az számít, hány név van a telefonodban vagy hány LinkedIn-kapcsolatod van. Számomra egyetlen kérdéssel mérhető: ha felhívok valakit, felveszi-e a telefont? A kapcsolati tőke nem attól tőke, hogy sok embert ismersz, hanem attól, hogy kölcsönösen számíthattok egymásra. Ehhez pedig bizalom és hitelesség kell.
Mit vársz az új munkádtól?
A cél, hogy az OKSZ még erősebb, láthatóbb és meghatározóbb szakmai képviselője legyen a hazai kiskereskedelemnek. Olyan párbeszédet szeretnénk kialakítani a gazdasági, kormányzati és társadalmi szereplőkkel, amelyben a kereskedelem súlya és értékteremtő szerepe a helyére kerül. Ha erősödik a szakmai párbeszéd, nő az ágazat megbecsülése és a kereskedelem hangja még markánsabban jelenik meg a döntéshozatalban, akkor valódi értéket tudunk teremteni a szektor számára.
Fotó: Kecskés Kala
A Balázs Ildikóval készült interjút a Remind Bookazine őszi lapszámában is elolvashatod.
