Marinálva égetett makréla bergamottal és kaviárral, kacsa erőleves húsos raviolival, tiszai szürkeharcsa steak káposztás cvekedlivel és kaporral, végül jaffa szelet. Ez lenne a menü, amit Bíró Dani a saját étlapjáról választana. A frissen debütált fogások mellett a méltán népszerű eddigi ikonikus fogások, melyekkel a magyar gasztronómiai értékek megőrzése és továbbvitele volt a célja a fiatal séfnek, természetesen étlapon maradtak, így aki gulyáslevest, préselt csirkecombfilét, hortobágyi palacsintát, rántott sertéskarajt vagy madártejet szeretne fogyasztani, nem kell majd csalódnia.
„A gasztronómiai plusz és az áttörő ízek nálunk mindig meglesznek. Az új étlapon azt szeretném megmutatni, hogy hogyan gondolkodom annak kapcsán, milyen is az igazán jó étel. Mára belaktuk a helyet, komfortosan érezzük magunkat a saját konyhánkban, úgyhogy ideje volt, hogy az ételek kapcsán kilépjünk egy kicsit a kezdeti komfortzónánkból és megmutassuk kik is vagyunk úgy igazán” – mondta Bíró Dani.
„Ez vagyok én”
A két Michelin-csillagos konyhában edződött Dani fiatal, pimasz fúziós elemekkel tarkított magyaros konyhája azonnal rabul ejt mindenkit, hiszen kreációin érezni, hogy több ország esszenciáját szívta már magába édesapja, Bíró Lajos mellett töltött évei alatt, így bátran alakítja saját szájízére az alap fogásokat, mely folyamat során nagy hangsúlyt kapnak az alapanyagok. Friss kamillavirág, zöldolaj, fekete fokhagymakrém, meggy coulis, pattogtatott vadrizs, abált kacsanyelv, csillagánizs, kakukkfű olaj, mángold, marokkói citrom, tempurált medvehagyma, pirított mogyoró, málnapor csak néhány rejtett hozzávaló, mely igazán Bíró Danisra formálja az új ételeket.
A főfogások mellett a desszertek megújulására is jutott idő Nagy Gergő cukrászmester közreműködésével, aki a klasszikus fanta szeletnek adott új köntöst jaffa szelet formájában. A kakaós piskóta alapra narancshéjból készült sorbet, pattogós-csokis cukorka és túróhab réteg került, melyet narancsos-fantás gélkockák koronáznak meg.
„Semmi másra nem vágyom, mint hogy a konyhában legyek. Jó hangulatban, mosolygós kollégákkal dolgozom, az embereim már évek óta jönnek velem. Kora reggeltől estig nyitva vagyunk, és egész nap érdekesnek kell lennünk. Ez óriási kihívás, de úgy érzem, hogy végre a helyemen vagyok” – mondta a séf.
A Zazie fiatalos, szexi és pimasz, itt egy jó comfort foodra mindig van idő. Egész nap vár tartalmas reggelijeivel, könnyed ebédmenüivel, munka utáni naplevezetős koktéljaival és estébe nyúló, ráérős vacsoráival, melyeket most már az újonnan megnyitott teraszukon is élvezhetnek a vendégek hétfőtől szombatig.