Az Art Market Budapesten idén két különböző projektet is bemutatsz, köztük egy albániai drónos felvételt és két New York-ban készült képet is. Mi a közös ezekben a projektekben?
Bár a két helyszín teljesen eltérő, az összekötő kapocs a fotózási szemléletem: mindig arra törekszem, hogy az adott helyszín lényegét és energiáját ragadjam meg. Albánia vad tájai és New York nyüzsgése mind két különböző világ, de mindkettő egyedi történeteket mesél el, és én ezeket a történeteket próbálom megmutatni.
Művészi karrieredben fontos szerepet játszik a menedzsment is. Hogyan alakult ki az együttműködésed a The ArtSommelier művészeti menedzsmenttel és a Teret a Művészeknek Alapítvánnyal?
Kosztyu Mariannát és Bányai Zsuzsannát már régóta ismerem, és két éve éreztük mindannyian, hogy szakmai szinten is megvan a lehetőség a közös munkára. Az együttműködésünk során nemcsak a kiállítások és projektek megvalósításán dolgozunk, hanem közös céljaink vannak a művészeti világban. Az ArtSommelier menedzsment és a Teret a Művészeknek Alapítvány egyaránt a művészi és üzleti látásmód összhangját képviselik, így hatékonyan tudunk együtt dolgozni a projektek sikeréért, nem csak lokálisan, hanem nemzetközi szinten is. Az Art Market Budapest kiállítói közé is az ArtSommelier révén kerültem be, ami egy jelentős mérföldkő a karrieremben.
A fotózáson belül különösen fontosnak tűnik számodra a technológiai sokszínűség. Hogyan befolyásolják ezek az eszközök a munkádat?
Szeretek kísérletezni azzal, hogy különböző technológiákat használok a fotózáshoz, mert mindegyik egyedi látásmódot és lehetőségeket kínál. A drón például egy teljesen új perspektívát ad, olyan szögeket és kompozíciókat tesz lehetővé, amelyeket hagyományos eszközökkel nem érhetnénk el. De ugyanakkor egy okostelefon is egyfajta spontaneitást hoz, ami az utcai fotózások során rendkívül hasznos. Az eszközök tehát nem korlátoznak, hanem újabb kapukat nyitnak meg a művészetem előtt.
Legutóbb New York atmoszféráját hoztad el Budapestre egy estén keresztül. Hogyan formálta ez a kiállítás a művészi utadat és miért csak egyetlen estén nézhettük meg?
Az volt a célom, hogy New York városi forgatagát, zaját és érzését hozzam közelebb a közönséghez. Az interaktív elemek pedig segítettek abban, hogy a nézők ne csak passzívan szemléljék a fotókat, hanem résztvevőivé váljanak az élménynek. Ez az esemény nagyon fontos volt számomra, mert lehetőséget adott arra, hogy egy teljesen újfajta kiállítási formát próbáljak ki. A kiállítás nagy siker volt, és ez inspirált arra, hogy tovább feszegessem a határokat a fotográfia és a közönség közötti kapcsolatban. Az én üzenetem a múlandóságról és az idő megállításáról szól. A kiállításom, amely csak egyetlen estén volt látható, arra késztette a nézőket, hogy megéljék a pillanatot és felismerjék annak értékét, mielőtt az elmúlna. Hiszem, hogy a világ túl gyorsan halad, és gyakran nem vesszük észre a körülöttünk lévő szépségeket. Ezzel a kiállítással arra szerettem volna ösztönözni az embereket, hogy álljanak meg egy pillanatra, és éljék meg azt, ami a szemük előtt van, mert minden múlandó.
A fotózás során hogyan éled meg a pillanat és a kompozíció közötti feszültséget? Hogyan alakítod át az időtlen pillanatot vizuális narratívává?
A fotográfia maga a tér és idő közötti közvetítő. Ahogy a lencsén keresztül figyelem a világot, mindig tudatában vagyok annak, hogy egyetlen pillanat sem egyszerűen a jelen rögzítése, hanem egy egész történet összegződése. A kompozíció ad keretet ennek a történetnek, de az, hogy mit hagyok ki, és mit emelek ki, az határozza meg, hogy hogyan mesélem el azt a pillanatot. Egy kép nem csak arról szól, amit látunk, hanem arról is, amit érzünk benne. Ezért a fotográfia számomra nem csupán technikai folyamat, hanem egyfajta intuíció is. A legapróbb részletek – egy árnyék játéka, egy megfagyott mozdulat, egy elsuhanó fénysugár – képesek egy egész világot megragadni, és ez a világ nem feltétlenül az, ami a kamera előtt van. A vizuális narratíva így nem csak a valóság hű tükre, hanem az alkotói szemlélet leképezése. Az én feladatom az, hogy a pillanatban meglévő dinamikát átfordítsam egy időtlen történetté, ahol a néző és a kép között egyfajta csendes párbeszéd zajlik.
A fotográfia lényegében a csendről szól – arról a csöndes téridőről, amelyben a pillanat és az öröklét egyszerre van jelen. Minden alkalommal, amikor megnyomom az exponáló gombot, egy új réteget teszek hozzá ahhoz a folyamathoz, ahol az időt és a teret újra értelmezzük.
Hogy látod a fotográfia jövőjét, különösen a technológia gyors fejlődésének tükrében?
A technológia folyamatosan új lehetőségeket kínál a fotográfusoknak, és én igyekszem lépést tartani ezekkel az újításokkal. A fotográfia jövője szerintem egyre inkább az interaktivitás és a közönség bevonása felé fog eltolódni. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy ne csak a technológiai oldalt hangsúlyozzuk, hanem az érzelmi, művészi tartalmat is, hiszen végső soron ez az, ami megérinti az embereket.
Miért ez lett a fő képed az Art Market Budapest kiállításán, és mit jelent számodra ez a fotó? Miért ezt a művet tartod megfelelőnek ahhoz, hogy bemutasd magad ezen a nemzetközi szinten elismert művészeti eseményen?
Ez a kép az óceán felszínének ritmikus, örök mozgását ragadja meg – egy végtelen, ciklikus áramlást, amely túlmutat az időn. Drónnal készült légifelvételként a néző egy olyan perspektívából tapasztalhatja meg a partvonalat, amely egyszerre sugallja a nyugalmat és a dinamizmust. A hullámok rétegei úgy vannak komponálva, hogy a tekintetet végig vezessék a képen, feltárva a finom textúrákat és a fény-árnyék játékát a víz felszínén.
A hullámok folyékonysága, amely ebben az egyetlen pillanatban megdermed, az óceán átmeneti, mégis örökkévaló természetéről mesél – folyamatosan változik, mégis mindig jelen van. A finom kék és türkiz árnyalatok, valamint a habok gyengéd formái harmóniát teremtenek, míg a drón magasból készült nézőpontja hangsúlyozza a táj méretét és monumentalitását.
Technikailag a kép pontos időzítést és a természetes fény használatát igényelte, hogy megörökítse a hullámok taraján megcsillanó lágy fényeket. Azon dolgoztam, hogy megfagyasszam a mozgást, kiemelve a víz textúrájának részleteit, miközben továbbra is közvetíti annak szüntelen energiáját.
Összegezve az Eternal Flow című képem így a természet folytonosságáról való elmélkedésként szolgál, arra invitálva a nézőt, hogy megálljon és elgondolkodjon a nyugalom és a mozgás közötti egyensúlyon, – amiről talán a fényképezés is szól. Legalábbis számomra biztosan.
Fotó: Marek Zoltán
