Mozart zenéje mindenkié – Varázsfuvola kezdőknek és haladóknak

Mozart zenéje felülmúlhatatlan, azonban laikusként vagy a komoly zenéhez kevéssé értőként talán nem könnyen tudnánk megfogalmazni, hogy miért. Érezzük a zeneszerző zsenialitását, a dallamok erejét, de nehéz megfogni annak mibenlétét. Kiss Annamária írása.

A tízéves múltra visszatekintő Operabeavató sorozat két életre hívója – Dinyés Dániel zeneszerző, karmester és Göttinger Pál színész, színházi rendező – ezúttal arra vállalkoznak a Magyar Zene Házában, hogy a Varázsfuvola rejtelmeibe nyújtsanak betekintést. A zenés ismeretterjesztés ráadásul azoknak is szolgálhat tanulságokkal, élményekkel, akik eddig is a szerencsés beavatottak közé tartoztak.  

Mozart mindenkié

Dinyés és Göttinger egyetértenek a mondással, hogy a zene – és persze a színház is – mindenkié. Vélhetően Mozart is így gondolta ezt, hiszen számos, a plebsznek szánt altesti és vulgáris viccet vagy kifejezést helyezett el a darabjaiban (itt például ilyen a „bájsíp”), ugyanakkor magyarázatokat is mellékel a cselekmény értelmezéséhez – többek közt ezekre is felhívja figyelmünket a páros. Az Operabeavatók célja, hogy azok is közelebb kerüljenek az opera műfajához, akik még nem „kattantak rá”. Dinyésék humorral operálnak – kvázi két fős stand upos produkcióknak lehetünk tanúi –, miközben ízekre szedik az időtlen remekműveket.

Ezen az estén – a Varázsfuvola beavatójának első részében – a darab nyitányát és az egyik leghíresebb jelenetét, a Kép-áriát (egyiket az első, másikat a második felvonásban) veszik górcső alá. Mindkét rész további két, jól elkülöníthető passzusból áll: a felvonás első felében Dinyés a zenei világot ecseteli, utána Göttinger a mű színpadra állításához, dramatizálásához nyújt szórakoztató kisokost. 

varazsfuvola
varazsfuvola

A Varázsfuvola titkai

Az eseményen megtudjuk, hogy Mozart a nyitánnyal még két nappal a bemutató előtt sem volt készen, hogy a történet szempontjából egy C-moll biztosan jelent jót, és azt is, hogy a darab melyik zenei részletére mondják, hogy abban a szabadkőművesek titkos hármas kopogása rejtezik („vajon Mozartnak emiatt kellett meghalnia?”, veti fel a kérdést Dinyés).

A nyitány egyébként francia, igen erőteljes. Plusz zseniális. Dinyés szerint a dallamok egyszerűsége az egyik titok, és ennek hangot is ad zongoráján, ami mögött egész este ül, és hol játszik rajta, hol a publikumnak magyaráz. A zenész leüt három-négy hangot, hogy mutassa, milyen egyszerű is lehet a „szépség”, annak felismerésébe pedig, hogy a csodához akár két ütem között egy jól megválasztott szünet is elég, végképp beleborzongunk.

varazsfuvola
varazsfuvola

Végigzongorázott jelenetek

Az első és második felvonásban tárgyalt jelenetek megelevenednek: Dinyés lezongorázza azokat, míg a közreműködő színészek – a három dáma (Kolonits Klára, Herczenik Anita, Szolnoki Apollónia) és a Taminót alakító Tötös Roland – az adott epizódba pikk-pakk belehelyezkedve és karakterükké átlényegülve illusztrálják az elhangzott információkat. Göttinger mint rendező instruálja a színészeket, de időnként kiszól a közönség felé is, mert vagy magyarázni valója van, vagy mert annak segítségét kéri, mindezzel nagyban hozzájárulva az interaktivitáshoz. A rendezés kifejezetten az estéhez lett „komponálva”; modern, humoros és a helyzetkomikumokra épít. Láthatóan a szereplők nincsenek beavatva a koncepcióba, meglepődésük egyik-másik beállításnál őszintének hat, mi több, van, hogy ők is elnevetik magukat. Göttinger szintén számos érdekességet megoszt, és még Halász Péter szellemét is megidézi, amikor felhozza annak ismert véleményét, miszerint színész és rendezője között jó, ha mindig van egy kis félreértés. 

Az alkotók a beszélgetős koncertsorozat végére minden bizonnyal eljutnak majd a Varázsfuvola utolsó jelentéig, közben pedig bőven lesz módjuk bizonyítani, hogy az opera világa kicsit sem olyan nehéz, száraz és poros, mint amilyennek manapság sokan elképzelik. És gondoljunk csak bele: mily felemelő Mozarttal együtt dolgozni!

varazsfuvola

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog: a csillagos ég alatt láthattuk Verdi Aidáját!

Fotó: Gordon Eszter

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?