Szokatlan örökségek

Az emberek nagy része nem írat végrendeletet, nálunk meg aztán végképp nem szokás tollba mondani, hogy a halálunk után mi is legyen. Legtöbben arra hivatkoznak, hogy nincs jelentősebb anyagi javuk, de a következő híres és hírhedt példákból kiderül, hogy nem minden szálat a pénz mozgat.

Karl Lagerfeld

A divattervezőt már élete során is az extrém módon különcök közé sorolták, így aztán sokan meg sem lepődtek rajta, hogy milyen rendelkezéseket tartalmazott a végrendelete. Lagerfeld 2019-ben hunyt el, hosszas betegség után, több száz millió dolláros vagyonának kedvezményezettje nem más, mint imádott macskája, Choupette.

A Chanel egykori kreatívigazgatója élete során is luxuséletet biztosított kedvencének, két szobalány és egy sofőr gondoskodott róla, és minden este egy asztalnál vacsorázott gazdájával. Choupette-nek továbbra is csodás élete van. Egy párizsi apartmanban gondozza Lagerfeld volt házvezetőnője, Françoise Caçote. Még mindig krokettet és pástétomot vacsorázik asztalnál, és gleccservizet lefetyel.

Busás örökségére nem szorul rá, mert van saját keresete. Még gazdája életében kezdett modellkedni, amivel közel 500 ezer dollárt keresett. Az Opel autógyár nagykövetévé nevezték ki, két könyv született róla, és saját sminkmárkája van a Shu Uemura cégnél, de szépen tejel számára a közösségi oldala is. Üzleti ügyeit Lucas Bérullier intézi, aki állítja, Choupette személyisége kifejezetten hasonlít Lagerfeldére: elegáns, kifinomult és öntudatos.

Hugh Hefner

Az örök playboy, a háziköntösök királya 2017-ben szenderült örök álomra. A 91 éves korában elhunyt médiamágnás a többséggel ellentétben egészen részletes utasításokat adott végrendeletében, ugyanis meghagyta, hogy azokat a családtagjait, akik nem tartózkodnak az alkoholtól és drogoktól, ki kell zárni az örökségből. Ha valaki megszegi a szabályokat – vagyis nem bírja ki italozás és kábítószerek nélkül –, nem részesülhet a közel 60 millió dollárra becsült vagyonból.

Azt is kikötötte, hogy az ügyvédek az örökösökön bármikor drogteszteket végezhetnek el, és ha valaki lebukik, csak akkor kaphatja vissza örökségét, ha egy évig önmegtartóztató életet él. A feltételek Hefner özvegyére, harmadik feleségére, Crystalra, lányára, az akkor 65 éves Christie-re, és annak három évvel fiatalabb öccsére, Davidre és második feleségétől született gyermekeire, vagyis Marstonra és Cooperre is vonatkoznak.

Hefner azokat is kizárta az örökségből, akik azt állították, hogy ő az apjuk, de nem éltek a házában, és írásos bizonyítékuk sincs erre. Arról nincsenek infók, hogy a kedvezményezetteket hányszor ellenőrizték, de azt tudni lehet, hogy még senkinek nem kellett eddig lemondania a jussáról.

Alexander McQueen

Alexander McQueen egy taxisofőr fiából lett világhírű divattervező, aki extravagáns kollekciói révén vívta ki az iparág figyelmét és nagy tiszteletét. Nagy-Britanniában négyszer választották meg az év tervezőjének, és lovaggá is ütötték. 2010-ben, mesebeli sikerei ellenére mégis úgy döntött, hogy véget vet életének, mivel képtelen volt édesanyja halálát feldolgozni. Otthona legnagyobb ruhásszekrényében akasztotta fel magát, tetemes mennyiségű altató és alkohol elfogyasztása után.

Egy könyv hátsó borítójára annyit írt csak búcsúzóul itthagyott szeretteinek: „Vigyázzatok a kutyáimra, szeretlek benneteket!” Az állatok iránti szeretetét mi sem tükrözi jobban, mint az, hogy vidéki birtokát és fejenként 50 ezer fontot hagyott Minter, Juice és Callum névre hallgató kutyáira, hogy azoknak életük végéig legyen hol laknia, és biztosítsák számukra a gondtalan, szabad életet. Ezenfelül még jelentős összeget adományozott a londoni Battersea állatmenhelynek, ahonnan egyik ebét és egy macskát is örökbe fogadott.

Szívesen olvasnál még több szokatlan örökségről? A cikk folytatását megtalálod a Remind Bookazine kilencedik lapszámában! Kattints, és rendeld meg most!

Fotó: Getty Images

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Budapest egy hétvégére a Formula–1 és a Moët & Chandon fővárosa lesz

A Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén, július 24. és 26. között, nemcsak a Hungaroringen pörögnek fel az események, hanem Budapest számos...

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

A nyári megfázások és légúti panaszok hátterében sok esetben nem maga a légkondicionáló, hanem annak elhanyagolt karbantartása és helytelen használata...

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

A nyár elején jelent meg Fekete Judit új, hol nevettető, hol torokszorító új regénye, a Dolli – Amikor üt az...

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz

A hosszú élet nem csupán azt jelenti, hogy több évet élünk, hanem azt is, hogy ezek az évek energikusan, kiegyensúlyozottan...

Lisszabon, második pillantásra

A híres sárga villamos, a Pink Street vagy a Time Out market. Sokaknak leginkább ezt jut az eszébe Lisszabonról, pedig...

EZ IS ÉRDEKELHET

Budapest egy hétvégére a Formula–1 és a Moët & Chandon fővárosa lesz

A Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén, július 24. és 26. között, nemcsak a Hungaroringen pörögnek fel az események, hanem Budapest számos...

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz

Lisszabon, második pillantásra

Mit keresünk valójában egy fesztiválon? Talán egymást – a Tudatos döntések vendége Oszkó-Jakab Natália

„Az élethez bátorság kell” – Krizsó Szilvia vendége Kánya Kata

A Művészetek Völgye élményeket és maradandó örökséget is ajándékoz Kapolcsnak