Hogyan találd meg a célod cégvezetőként? – Balogh Petya kisokosa

„Egy jól kiválasztott cél nemcsak lelkesít, de irányt is mutat és mérhetővé teszi a haladásunkat” – vallja Balogh Petya, aki szerint egy cégvezető első és legfontosabb dolga, hogy a megfelelő célokat tűzze ki önmaga és a cége elé.
 

Balogh Péter „Petya” startupper, befektető és mentor a nagyközönség számára az RTL Cápák között című műsorában vált ismertté. Feleségével, Balogh-Mázi Majával STRT Holding nevű befektetőcégükkel kezdtek angyalbefektetésekben. Rajong azokért a vállalkozókért, akik valami újat, izgalmasa és társadalmilag hasznosat hoznak létre, ezért a Startup Hungary alapítójaként támogatja őket. Szívesen osztja meg saját tapasztalatait tanfolyamokon, workshopokon, előadásokon, konferenciák vagy különböző médiatartalmakon keresztül. 

 

A siker tanulható 

„Egy cég sem tud gyorsabban fejlődni, mint ahogy a vezetője tanulni tud. Ha egy cég elakad, akkor amögött szinte mindig egy emberi elakadás van. A mi elakadásunk. Valami, amit még nem értettünk meg, nem értelmeztünk újra, egy régi szokásunk vagy beakadásunk, amitől még nem szabadultunk meg” – fogalmazza meg Balogh Petya PlanAll business tervezőjében, amelyben saját tapasztalatain és havi gyakorlatokkal szeretne segíteni a cégvezetőknek abban, hogy a siker útjára lépjenek.

Balogh Petya hisz benne, hogy a sikerre nem csak születni lehet – igenis tanulható. Ha pedig cégvezetőként szeretnénk rálépni a siker útjára, elengedhetetlen, hogy megtanuljuk megfogalmazni a céljainkat. 

 

Állíts fel egy nagy, szőrös és merész célt

Napoleon Hill amerikai író, a Gondolkozz és gazdagodj című könyv szerzője úgy fogalmaz, a cél nem más, mint egy álom határidővel. Balogh Petya arra bátorít, hogy a sikeres cégvezetővé válás felé tartva mindig tartsuk szem előtt önmagunk és a cégünk mélyebb megismerését, a fejlődés lehetőségét. 

Mindenekelőtt tanuljuk meg, hogyan álmodhatunk jól, hogyan tűzhetjük ki a megfelelő célokat. Ezek a Jim Collins – a Jóból kiváló című kötet szerzője – által BHAG-nek (Big Hairy Audacious Goal) nevezett hosszú távú célok, amelyekkel 5-15 éves távra tervezünk, és bár ijesztően ambiciózusak, illetve nem látjuk a hozzájuk vezető, pontos utat, mégsem lehetetlennek és hátorozottan megéri őket elérni. 

De vajon hogyan fogalmazhatjuk meg ezeket? Balogh Petya szerint ehhez mindössze néhány szempontot érdemes átgondolnunk. 

 
cel_balogh_petya
 

Ezeket gondold végig!

1. Válassz ki a céged számára öt olyant célt, amelyek boldoggá tennének, ha elérnéd őket. Gondold át, mik azok a mérföldkövet, amelyeknek az elérése büszkeséggel töltene el.

2.  Tedd a megfogalmazott céljaidat számszerűvé. Ne csak arra gondolj, hogy hogyan lehetne a te céged a legjobb. Fogalmazz pontosabban: például tűzd ki, hogy 50 ezerre növeled az ügyfelek számát.

3. Találd meg az egyensúlyt. Lépj ki a komfortzónádból, feszítsd addig a húrt, ameddig már-már a hihetetlen határát súrolod; azonban lehetetlen célt se fogalmazz meg. 

4. Válassz olyan célt, amelyet ha elérsz, további célokat hoz majd magával.  

 

Szeretnél személyesen találkozni Balogh Petyával? Válts jegyet a január 31-i Plan All Day – A tudatosság napjára, ahol nemcsak Petya, sok más kiváló szakember inspiráló történetét és tanácsait is meghallgathatod. Foglald le a helyed, és A siker tanulható című PlanAll business tervező mellett számos értékes ajándékkal lepünk meg! Kattints a részletekért!

Remind magazin

Fotó: Schumy Csaba

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Fedezd fel az embert a siker mögött – Érkezik a PlanAll Day – A tudatosság napja

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

privat_uzemmod

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Manapság a privát kifejezés erősen a digitális beállításainkra fókuszál. Bepipáljuk, beállítjuk, aztán kizökkenünk, amikor csak a „Mindent elfogad” lehetőség maradt....

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

Nem feltétlenül az a sport segít a leghosszabb élethez, amelyiktől a legjobban kifulladunk. Egy friss, kutatásokat összegző elemzés szerint sokkal...

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

Gyermekként már az óvodában is autó volt a jele, és soha nem volt kérdés számára, hogy egyszer a családi vállalkozásban...

APOLLO Gallery: ahol a képek életre kelnek, az események élménnyé válnak

Eddig a Budapest szívében dinamikusan lüktető Blaha Lujza térről leginkább az egykori Nemzeti Színház, a néhai Apollo Filmszínház, vagy a...

Palackba zárt pillanatok, bakelitbe karcolt hangulatok – interjú Csetvei Krisztina borásszal

Csetvei Krisztina közgazdászként indult, ma már a móri borvidék egyik legizgalmasabb borásza. Borai a nemzetközi piacokon is jelen vannak, miközben...

Az otthon új dimenziója

Sokáig azt hittem, hogy van kertünk. Ma már tudom, hogy inkább csak egy tér volt a ház körül - jelenlét...

„Tudatosan kell tanulnunk a jóllétet” – Krizsó Szilvia vendége Al Ghaoui Hesna

Hogyan lehet jól lenni egy olyan világban, ahol a hírek szinte folyamatosan szorongást keltenek bennünk? Mit tehetünk akkor, amikor a...
japan_magyar_sef

Két világ, egy ritmus – egy japán nő és egy magyar séf története

A sushi pultnál nincs kapkodás. Inkább a csend és a koncentrálás uralkodik. Az olaj itt nem serceg a serpenyőben, a...

A generáció, mely kézbe vette a saját jövőjét

Az utóbbi időszakban egyre többen fogalmazták meg, hogy a Gen Z már nem az a generáció, amelyik csak vár és...

Anyának lenni… – egy édesanya vallomása veszteségről és újrakezdésről

Május első vasárnapján az anyaságot ünnepeljük. Amikor ezen a napon az érzéseimen gondolkodtam, eszembe jutottak azok az idők, amikor minden...

EZ IS ÉRDEKELHET

privat_uzemmod

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Manapság a privát kifejezés erősen a digitális beállításainkra fókuszál. Bepipáljuk, beállítjuk, aztán kizökkenünk, amikor csak a „Mindent elfogad” lehetőség maradt....

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

Nem feltétlenül az a sport segít a leghosszabb élethez, amelyiktől a legjobban kifulladunk. Egy friss, kutatásokat összegző elemzés szerint sokkal...

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

Gyermekként már az óvodában is autó volt a jele, és soha nem volt kérdés számára, hogy egyszer a családi vállalkozásban...

APOLLO Gallery: ahol a képek életre kelnek, az események élménnyé válnak

Eddig a Budapest szívében dinamikusan lüktető Blaha Lujza térről leginkább az egykori Nemzeti Színház, a néhai Apollo Filmszínház, vagy a...

Palackba zárt pillanatok, bakelitbe karcolt hangulatok – interjú Csetvei Krisztina borásszal

Csetvei Krisztina közgazdászként indult, ma már a móri borvidék egyik legizgalmasabb borásza. Borai a nemzetközi piacokon is jelen vannak, miközben...

Az otthon új dimenziója

Sokáig azt hittem, hogy van kertünk. Ma már tudom, hogy inkább csak egy tér volt a ház körül - jelenlét...

Két világ, egy ritmus – egy japán nő és egy magyar séf története

A generáció, mely kézbe vette a saját jövőjét

Anyának lenni… – egy édesanya vallomása veszteségről és újrakezdésről

„A jó szex nem luxus: hormonálisan és lelkileg is véd az öregedés ellen” – Krizsó Szilvia vendége Bibók Bea

Nem a sport miatt lesz alacsony növésű a tornász és ó-lábú a focista

„Ami korábban félelmetes volt, ma már szabadság” – a Tudatos döntések vendége Pokorny Lia