Ismerős drámák
A Katona Sufni nevéhez méltón nagyon szűk, ráadásul az utolsó sor közepén ültem. Az előadás egy pontján Pálos Hanna éppen tőlem tíz centire vett ki egy fontos színpadi kelléket a lépcső alól, amitől kicsit zavarba jöttem, be is húztam gyorsan a lábamat. Talán ez a nyugtalanító bezártság és az, hogy bár nem interaktív darabról van szó, a színészek mégis nagyon közel vannak hozzánk, az oka annak, hogy úgy érezzük, mintha oda lennénk szögezve a székeinkbe, rákényszerítve arra, hogy bámuljuk, hogyan bomlik ki az eleinte tragikomikus káoszból a Médeia végső drámai és horrorisztikus csattanója.
Nem tudom, az olvasók közül hányan ismerik Euripidész azonos című drámáját (amit amúgy fél óra alatt el lehet olvasni a neten), de olyan biztosan nincs, aki a saját bőrén, rokonságában vagy baráti körében ne tapasztalta volna a férje által egy másik nőért elhagyott feleség idegösszeroppanását. Vagy a szülés utáni depressziót. A kisgyerekes anya bezártságát. Azt, amikor még lelkileg összeomlani sincs rendesen lehetőség, mert ott van a két gyerek, akiknek el kell mondani az esti mesét. Nincs, aki ne ismerné a nőt, aki évekig háttérbe szorítja saját magát, áldozatot hoz a „család szentségéért”, hogy aztán a férje lelépjen egy miniszoknyás huszonévessel. A családanyát, akinek az egyik arca a vicces mém arról, hogy a mamafluenza olyan, mint a rendes influenza, csak senkit nem érdekel, a másik pedig az amerikai Andrea Yates, aki öt gyerekét fojtotta bele a fürdőkádba súlyos depressziója miatt.
Médeia és Iaszón
A darab mindössze egy órás, de nagyon intenzív és tömény. Pálos Hanna Médeia alakítása erőteljes, rengeteg árnyalatát tudja megmutatni a féltékenységtől és fájdalomtól elborult nőnek az elesettségtől a gonoszságig. Bányai Kelemen Barna is remek a magától mindenfajta felelősséget eltolni igyekvő férj, Iaszón szerepében, aki eleinte tényleg elhiszi, hogy egy kis hiszti után minden szépen elrendeződik, az elhagyott, megalázott Médeia lenyugszik, ő pedig két kisgyereke vasárnapi apukájaként boldogan élheti életét fiatal barátnőjével.
Végig kell nézni
Bagossy Júlia rendező nagyon ráérzett arra, hogy a Médeia mennyire aktuális – sőt, talán sohasem volt ennyire az. Most, amikor már úgy kell beszélni a férfi-női egyenjogúságról, mintha az megvalósult volna, miközben láthatjuk, hogy mennyire nem, és hogy milyen kényelmetlen mind a nőknek, mind a férfiaknak megfelelni az új szerepelvárásoknak, miközben a régi keretek közül sem léphetnek ki. Még mindig döntően a nők vannak otthon a gyerekekkel, az ő karrierjük kerül parkolópályára, az ő személyiségük oldódik fel a mosás/főzés/meseolvasás/játszótereztetés közepette, miközben férjük napi szinten új ingereknek van kitéve, így könnyen bele is un az otthoni légkörbe, és új vizekre evez.
Persze a Médeiában az is nagyon szépen kibomlik, hogy milyen kicsinyes és gonosz is tud lenni egy megcsalt és elhagyott feleség, aki végtelen bosszújában még a saját gyerekeit sem kíméli. Ilyet is mennyit hallottunk már: elvadult válópereket, a láthatás megtiltását, az apa ellen hangolást, módszeres kiszorítását a gyerekei életéből.
Önpusztító fegyver
Az egykor férje szerelmét és támogatását élvező Médeia elhagyatottsága feletti őrjöngő fájdalmát képtelen feldolgozni, és végül csak egyetlen fegyvere marad, amivel bosszút állhat a hűtlen Iaszonon: azzal viszont tulajdonképpen saját magát is tönkreteszi. Tettével egy olyan határt lép át, ami megakasztja az addigi tragikomikus atmoszférát, és a darab egy hirtelen fordulattal nyomasztó, mélylélektani horrorrá változik. A nézők lélegzete megakad, és egy pisszenést sem hallani többet.
A színháznak megvan az az előnye a mozival szemben, hogy előbbinél a néző nem takarhatja el a szemét akkor sem, ha valami nagyon kellemetlen, rettenetes, undorító vagy tabusított dolgot lát – és nemcsak hogy oda kell néznie, de hús-vér embereket kell néznie, nem kétdimenziós, retusált alakokat. A művészetnek pedig megvan az az előnye a való élethez képest, hogy adott esetben azokkal a történetekkel is szembesít, amikről nem szeretnénk tudni.
Sokan úgy gondolhatják, hogy a cikk elején már említett, súlyosan depressziós Andrea Yates sztorija, akit orvosa javaslata ellenére egy órára magára hagyott a férje, mondván, ennyi időre csak össze tudja szedni magát, és aki ezt a hatvan percet kihasználva egymás után belefojtotta öt gyerekét egy kád fürdővízbe, a bulvárlapokba való, ilyesmit kultúrember nem olvas. Színházba viszont szerencsére jár a kultúrember, és a Katona Sufniból nem is lehet előadás közben kimenekülni. Nem is szabad. Bagossy Júlia Médeiáját látni kell.
Fotók: Katona József Színház / Horváth Judit
Olvas el Kerekes Anna A tíz eszkimó című előadásról írt kritikáját is!
