A Recirquel Társulat próbáján jártunk – így készül Európa legnagyobb immerzív előadása

A Recirquel Társulat előadásai alatt is sokszor libabőrös lesz a néző, de azok a szerencsések, akik belenézhetnek a próbafolyamatokba, feledhetetlen élményben van részük. Európa legnagyobb immerzív produkciója, a Walk My World próbáján jártunk, Vági Bence a Recirquel Társulat művészeti vezetője segítségével ismerkedtünk az artista művész lét szépségeivel és nehézségeivel. Szerző: László Krisztina

Elkezdődött a Walk My World több hónapos próbafolyamata Budapesten, a Recirquel Társulat harmadik kerületi próbatermeiben. Európa legnagyobb immerzív produkciójába négy kontinensről – Észak- és Dél-Amerikából, Ausztráliából és Európából – érkeztek világklasszis előadóművészek, köztük számos nemzetközi fesztivál díjnyertes, illetve korábban vezető hazai és nemzetközi társulatokban szereplő artista és táncművész. Csupa lelkes fiatal, akiket egy több hónapos és több körös nemzetközi casting keretében válogattak ki, mivel ez a produkció nagyon összetett előadói tudást igényel. A művészeknek a cirkuszi és tánctechnikai tudás mellett magas szintű színészi képességekkel kell bírniuk. De ha az alap már megvan, a májusban kezdődött, több hónapos intenzív próbafolyamat során a művészek számos technikai és képességfejlesztő tréningen vesznek részt. Többek között színészmesterség-, kaszkadőr- és kontakt tréningeken, valamint kortárs, klasszikus és urbánus táncokat integráló mesterkurzusokon a legjobb nemzetközi és hazai mesterek irányítása alatt.

Remind magazin Remind magazin

Miről is szól a Walk My World?

Vági Bence régóta foglalkozik mítoszok tanulmányozásával, régebbi előadásaiban is feltűntek mitológiai elemek, történetek. A Walk My World az ókori Róma költője, Vergilius eposzának ismert történetét, Aeneas és Dido szerelmi tragédiáját kelti életre, a többtucatnyi szálon folyó és formálódó történet az első pillanattól kezdve lebilincseli majd a nézőt. A próbák még most a próbateremben folynak, de a hatezer négyzetméternyi előadótér a Millenárison készül már, a stáb olyan díszlettervezőkkel és kivitelezőkkel dolgozik együtt, akik többek között a Dűne és a Szárnyas fejvadász 2049 díszleteit és kellékeit készítették.  Az előadás során húsz különféle cirkuszi zsáner lesz látható, köztük több világszinten is ritkaságnak számító, különleges technikai tudást igénylő szám. Az artistákat tíz méteres magasságban húsz métert repítő orosz hinta, hajlógás, szóló- és duó gurtni, kötél, kínai rúd, rhönrad, cyr, létra és zsonglőr számok, valamint számos, egyedi fejlesztésű cirkuszi rekvizitre épülő zsáner is szerepet kap a produkcióban.

Remind magazin Remind magazin Remind magazin

Így próbálnak a művészek

Egy átlagos hétköznapi próbának lehettünk tanúi néhány újságíró kollega társaságában, amely során Vági Bence külön-külön foglalkozott a művészekkel. A különböző jelenetek struktúráit rakták össze, sok improvizálással, részletek kidolgozásával. Először egy férfi és egy nő szerelmi jelenetet próbált el, ami lírai, moderntánc etűdnek indult, de amikor fókuszba került a hatalmas, súlyos, fémből készült  cyr kerék, ami folyamatosan pörgött, a művészek artista tudásukat is megvillantották. A tánc bekerült a fémkerékbe, s ettől hihetetlen látványos, ugyanakkor veszélyes is lett. Ezután a Cirque du Soleil egyik egykori külföldi sztárja, aki most a Recirquel társulatát erősíti, egy izgalmas formájú és méretű vasdarabon emelkedett a magasba és zenére kísérletezte ki Bence instrukcióival az akrobatikus koreográfiát. Ezt az eszközt külön erre a produkcióra álmodták meg, a Millenáris vasszerkezetének formáját követi, egy kis világító lámpa van benne, ami a sötét játéktérben különleges fény-árnyék hatást kelt majd. Ezt követően egy másik, szintén saját fejlesztésű eszköz következett, egy olyan kabát – a produkcióban katonai kabát –, ami soha nem szakad el, így a vele dolgozó artista teljes biztonságban engedheti szabadjára kreativitását jó néhány méter magasságban a föld felett. Az Ausztráliából származó művész szinte minden lehetőséget kipróbált ezzel a „csodakabáttal”, belebújt, kifordította, fejére húzta, miközben sebesen forgott, vagy éppen fejjel lefelé lógott rajta. A hajlógás tradicionális cirkuszi műsorszám, a Recirquel Társulat esetében ez most művészi szintre emelkedett. Egy magyar és egy chilei lány páros produkciójának próbáját néztük végig, akik a hajuknál fogva emelkedtek a levegőbe, kecses táncmozdulatokkal, veszélyesnek tűnő forgásokkal lélegzetelállító műsorszámot hoztak létre. Zárásként pedig előkerült az orosz hinta is, amely a társulat néhány férfi tagját lőtte ki tizenöt méter magasra a levegőbe, hogy onnan különböző látványos zuhanásokkal, szaltókkal érkezzenek vissza a földre. A próbateremben kisebb a tér, az artisták itt begyakorolják a repülést, zuhanást, s később a Millenáris hatalmas csarnokában még magasabbra, még távolabbra szárnyalnak majd.

Remind magazin

A másfél órás próba percek alatt elrepült, az újságírók kapkodták a fejüket, lélegzetvisszafojtva csodálták az artisták teljesítményét. Mikor véget ért a munka, lehetőségünk volt beszélgetni a művészekkel, ami szintén nagy élmény volt.  Alázat, kitartás, jókedv, összetartás: minden szavukból ez volt érezhető. A különböző nemzetiségű fiatalok egymást támogató csapattá formálódtak, ami nélkülözhetetlen egy ilyen gigantikus produkció megszületéséhez.

Képek: Hirling Bálint

Tetszett a cikk? Akkor ez is tetszeni fog!

A betyárvilág szabatos szabálynélkülisége – A kulisszák mögött Zsigmond Dórával, a ZSIGMOND márka alapító-tervezőjével

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A szeptemberi visszatérés az irodába sok nő számára egyet jelent azzal a kérdéssel: mit vegyek fel? Tóth Bori divattervező szerint...

EZ IS ÉRDEKELHET

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?

Kávé, energiaital helyett precízebb koffein? – interjú Sánta Ábellel, a FRISS alapítójával