A Menedzserszövetség és a Linde Gáz Magyarország közös Év Menedzsere a Környezettudatos Gazdaságért Különdíj 2024. évi kitüntetettje: Beck Zsófia, Boston Consulting Group ügyvezető igazgató partnere

Minden évben van egy este, amikor a magyar üzleti élet kiválóságai összegyűlnek, hogy megünnepeljék a legnagyobb presztízsű elismerést jelentő Év Menedzsere Díjakat és a gazdaság kiemelkedő szereplőit. A Menedzserszövetség immár három évtizede ismeri el azokat a kivételes vezetőket, akik nemcsak üzleti eredményeikkel, hanem értékalapú szemléletükkel és társadalmi felelősségvállalásukkal is példát mutatnak. Sorozatunkban bemutatjuk a díjazottakat.

A fenntarthatóság, a jövő formálása és az értékteremtés áll munkájának középpontjában, aki globális szinten segíti a vállalatokat a dekarbonizációs célok elérésében. Széles körű tapasztalata és innovatív gondolkodása révén aktívan formálja a jövő üzleti világát, a változás motorjaként. A díjat Hegedüs Ákos, Linde Gáz Magyarország Zrt. vezérigazgatója adta át május 22-én, ünnepélyes keretek között.

Mit jelent Önnek ez a kitüntetés?

Ez a díj elsősorban természetesen óriási megtiszteltetést jelent számomra, de talán még inkább jelenti egy fantasztikus csapat elismerését, amit nekem van szerencsém vezetni. A stratégiai tanácsadás nem egy jellemzően kirakatba tett világ, így ez a kitüntetés nekem kicsit talán a szakma elismeréséről is szól. Vallom, hogy sikereket ugyan egyedül is el lehet érni az üzleti életben, de minek. Csapatban sokkal könnyebb, és az ember egy jó csapatban dolgozva akár még életre szóló barátságokat is köthet az útja során.

Nagyon fiatalon nemzetközileg is elismert a szakmájában és a fenntarthatóság területén, mit tart a legnagyobb sikerének?

Őszintén? A nemsokára 10 éves kislányomat, aki egy rendkívül értelmes, elképesztően jó humorú kis energiabomba. Az, hogy a BCG-ben tudok egyes területekért globálisan is felelős partner lenni és közben egy életrevaló, természetszerető kisember útját is egyengetni, szerintem maga a fenntarthatóság. Szakmai szempontból pedig leginkább azt tartom a legnagyobb sikeremnek, hogy a kelet-közép-európai energiacsapatot remélhetőleg globális szinten is ismertté és elismertté tehetem. Bár ehhez, azt hiszem, én inkább csak az eszköz vagyok.

Az energiaszektorban kevés a női felső vezető, minek köszönhető, hogy Ön ilyen messzire jutott már igen fiatalon?

Ha végignézek az eddigi pályámon – legyen szó iskolaválasztásról, sportról vagy a karrierem irányáról –, egy dolog biztosan közös bennük: sosem a könnyebb utat választottam. Ezt tükrözi, hogy a BME-re mentem, versenyszerűen vízilabdáztam, és a tanácsadáson belül is az energiaipart választottam. Az, hogy ma itt vagyok, szerintem nagyban köszönhető az otthonról hozott értékeknek, a sok inspiráló embernek körülöttem, akik nem sajnálták rám az idejüket, és annak, hogy sosem szerettem semmit feladni. És ez szerintem akár egy nagyon jó példa lehet a következő generációknak is: az, hogy egy iparág kívülről férfiak által domináltnak látszik, nem jelenti feltétlenül azt, hogy egy nő ne lehetne sikeres benne. Nemrégiben írtunk egy tanulmányt is ebben a témában, a kelet-közép-európai régióra fókuszálva, amiben külön elkezdtük kiemelni és bemutatni a női példaképeket az iparágban. Szerencsére azért már jó néhányan vannak, és reméljük, hogy a számuk a közeljövőben csak egyre nő majd! 

Hol látja magát 5 és 10 év múlva?

Ez az életforma néha irreálisan sok energiabefektetést kíván. Így 5-10 év múlva talán már inkább egy nyugodtabb életszakaszban látom magam, de majd meglátjuk.

Kép: Ajkai Dávid

A fenti írás támogatott együttműködés része

Tetszett a cikk? Akkor ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Mit veszít egy férfi, ha soha nem tanul meg érezni? – interjú Németh Kornéllal

Sikeres cégvezető, karizmatikus férfi, aki mindent irányít - egészen addig, amíg rá nem jön, hogy önmagához nincs hozzáférése. A Fele...

„Boldogan lettem ötvenéves!” – interjú Nagy Zsolttal

Nagy Zsolt nem az a színész, aki kész válaszokkal érkezik egy interjúra. Ő inkább hangosan gondolkodik, mélyen belemegy az érzésekbe,...

Budapest egy hétvégére a Formula–1 és a Moët & Chandon fővárosa lesz

A Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén, július 24. és 26. között, nemcsak a Hungaroringen pörögnek fel az események, hanem Budapest számos...

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

A nyári megfázások és légúti panaszok hátterében sok esetben nem maga a légkondicionáló, hanem annak elhanyagolt karbantartása és helytelen használata...

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

A nyár elején jelent meg Fekete Judit új, hol nevettető, hol torokszorító új regénye, a Dolli – Amikor üt az...

EZ IS ÉRDEKELHET

Mit veszít egy férfi, ha soha nem tanul meg érezni? – interjú Németh Kornéllal

Sikeres cégvezető, karizmatikus férfi, aki mindent irányít - egészen addig, amíg rá nem jön, hogy önmagához nincs hozzáférése. A Fele...

„Boldogan lettem ötvenéves!” – interjú Nagy Zsolttal

Nagy Zsolt nem az a színész, aki kész válaszokkal érkezik egy interjúra. Ő inkább hangosan gondolkodik, mélyen belemegy az érzésekbe,...

Budapest egy hétvégére a Formula–1 és a Moët & Chandon fővárosa lesz

A Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén, július 24. és 26. között, nemcsak a Hungaroringen pörögnek fel az események, hanem Budapest számos...

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz

Lisszabon, második pillantásra

Mit keresünk valójában egy fesztiválon? Talán egymást – a Tudatos döntések vendége Oszkó-Jakab Natália