Az ír Colm Bairéad első nagyjátékfilmje, A csendes lány, amelynek a fantasztikus címszereplő, Catherine Clinch felfedezését köszönhetjük, korántsem csak azért érdekes, mert az első ír nyelven forgatott mozi, amely a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért versenyzett.
A csendes lány, akit nem szerettek
Azoknak a gyerekeknek a sorsában, akiket a szülei nem szeretnek, az az egyik legtragikusabb, hogy általában azt sem tudják, mi hiányzik az életükből. Ahogyan egy gyerek felnő, ahogyan a szülei viszonyulnak hozzá, az lesz számára a normális, a megszokott, az elfogadott, az elviselt. A címszereplő Cáit is így tűri csendben a sorsát. Nem kéri ki magának a rossz bánásmódot, nem harcol, nem próbál meg elmenekülni. Sohasem tapasztalta meg, hogy bárkinek is fontos lehetne, ezért önmaga számára sem az.
A filmben nem látunk klasszikusan abuziv viselkedést Cáit ellen – habár fontos érteni, hogy az érzelmi elhanyagolás is bántalmazás –, csak sejtéseink lehetnek arról, hogy a szeretettelen családi légkör, amelyben a kislány sem ölelést, sem puszit, sem egy kedves szót nem kap soha, még talán fizikális és szexuális bántalmazással is terhelt.
Cáitnak sok testvére van, anyja újra terhes, apját pedig az ivás jobban érdekli, mint a családja. A szülők egy nap beültetik a lányt a kocsiba, aki szokás szerint nem kérdez semmit, és elviszik valahová. Egy ismeretlen házaspárhoz. Apja nem sok kommentárt fűz az eseményekhez, csupán annyi derül ki Cáit számára, hogy a nyáron ott marad. Itt kezdődik a megváltástörténet, mert A csendes lány sokkal inkább a megváltásról és a kegyelemről szól, mintsem a szenvedésről. A szenvedés persze mindvégig ott van a sorok között. Kimondatlanul, kimondhatatlanul.
A szeretet gyógyít
Számomra a film legfőképpen arról szól, hogyan lehet feldolgozni egy traumát, hogyan épülhetünk a szeretet által, hogyan nyílhatunk meg újra fájdalmas élmények és reményvesztettség után, hogyan olvad le a szívünkről a páncél, amit azért vontunk köré – csendben, szinte észrevétlenül –, hogy valahogyan túléljünk.
A rendező és forgatókönyvíró Colm Bairéad nagyon finoman és szépen bontja ki a történetet, a legnagyobb, legelviselhetetlenebb fájdalmakat csupán sejtetve, sohasem kimondva, miközben mindvégig arra koncentrál, hogy bemutassa: a szeretet gyógyít. A kedves és odaadó házaspár, Seán és Eibhlín megmutatják Cáitnak, milyen egy boldog családban élni. Nem látványos eszközökkel, demonstratív módon, ítélkezve és felháborodva azon, hogyan bánnak a lánnyal vérszerinti szülei. Csak csendesen, szépen, a maga természetességében.
Apróságokról van szó csupán, és nézőként éppen ez a legszívszaggatóbb, hiszen így fogjuk fel a százig számolós, gyengéd hajfésülést, a titkon az asztal sarkán hagyott kekszet vagy a játékos futóversenyt nézve azt, hogy Cáit mennyit szenvedhetett és sérülhetett a szeretet hiánya miatt. Milyen végtelen űr lehetett a kis lelkében, anélkül, hogy azt felfogta volna.
Nem véletlen, hogy az elhanyagolás a gyermekbántalmazás kategóriájába tartozik, és a világ legtöbb országában büntetendő. Na, de ki figyel erre? Ki veszi észre? Kinek tűnik föl egy gyerek, aki tulajdonképpen láthatatlan?
Seán és Eibhlín
Miközben Seán és Eibhlín elárasztják a lányt szeretetükkel és gondoskodásukkal, fény derül az ő titkukra, szenvedéstörténetükre is, és kiderül, hogy nemcsak ők hozzák el a megváltást a lány számára, hanem ő is elhozza azt számukra. Olyan kegyelmet, amelyre talán már nem is számítottak. Ez leginkább az eleinte távolságtartó Seán viselkedésén keresztül figyelhető meg, aki egy tragédiát követően azzal védekezik, hogy elzárja magát egy újabb szeretetélménytől, nehogy ismét sérüljön.
A csendes lány egy minden ízében tökéletes film, ami még a melodramatikus elemeket is úgy adagolja, hogy nem érezzük giccsesnek vagy kierőszakoltnak, ez a korábban csak dokumentumfilmeket készített Colm Bairéad kitűnő arányérzékének köszönhető. Persze a sikerhez hozzátartozik a fantasztikus színészi teljesítmény is, különösen a három főszereplő – Catherine Clinch, Carrie Crowley és Andrew Bennett maníroktól mentes, az érzelmeket finoman adagoló játéka.
Fotók: Mozinet
Ha tetszett a cikk, olvasd el Kerekes Anna, A kis Nicolas című filmről írt kritikáját is!
