A nemes kéktől a vidám magentáig – Miről árulkodik a szín, amit idén viselsz?

A tavasz beköszöntével a divatkollekciók is egyre szélesebb színskálához nyúlnak. Eljött az idő, hogy többet tudj meg kedvenc árnyalataidról.

Belegondoltál már, hogy a színeknek is van történelmük? Tudtad például, hogy az ókori görögöknek, akik sokkal kevesebb színt különböztettek meg, mint a 21. század embere, nem volt szavuk a kék színre. Vagy hogy egykor csak egy szűk társadalmi réteg viselhetett bizonyos árnyalatokat? Sőt az sem véletlen, hogy Viva Magenta lett 2023-ban az év színe. A Van Graaf Keszeg Anita divatkutató segítségével olyan érdekességeket gyűjtött össze, amik ismeretében ezentúl máshogy tekintesz majd a színekre.

Remind magazin

Színek újragondolva

A színek használata a művészetekben, tudományban, öltözködésben folyamatosan változott és változik ma is, olykor jelentésük is módosul az idő során. A kék például sokáig a nemesek színének számított, mivel nehezen és drágán tudták előállítani – emiatt csak később vált széleskörűen elterjedtté. Magyarországon ez utóbbira jó példa a kékfestők megjelenése, a kék szín ekkor lett része a népviseletnek is.

Az utóbbi időben bizonyos színeket sokkal inkább bizonyos nemekhez társítjuk, mintsem egyes társadalmi osztályokhoz. „Ha rózsaszín kiscipőt látunk, tudjuk, kislányról van szó, míg egy világoskék pici lábbelit valószínűleg egy kisfiú fog viselni. Ám egyre több divatmárka lép túl ezen a berögzült elképzelésen, és emeli be a rózsaszínt a férfi-, a kéket pedig a női divatba” – mondja Keszeg Anna.

Remind magazin
Keszeg-Anna, divatkutató

Viva Magenta – az év színe

A WGSN, a világ legnagyobb trendkutató intézete idén a Very Perit választotta 2022 színének. Ez a szín sokunknak ismerős lehet, hiszen tavaly a Pantone is ezt a vidámságot, örömöt sugalló színt kiáltotta ki győztesnek. Ezt az életérzést viszi tovább, és erre erősít rá a Pantone idei színe, a Viva Magenta. „Az elmúlt években, a pandémia és a válság idején a visszafogottabb színek voltak az év színei. Idén egy erősebb, merészebb, szenvedélyesebb árnyalatot választottak, ami azt is szimbolizálja, hogy végre vége a nehezebb időszaknak, és ismét a harsányabb, élénkebb dolgok felé fordulunk” – magyarázza a divatkutató.

A Viva Magenta és más vidám, vibráló színek a divatmárkák tavaszi-nyári kollekcióiban is tetten érhetőek, és nemcsak pasztell árnyalatokkal, hanem akár egymással kombinálva is jól mutatnak. „Nagyon divatosak most az olyan karakteres színek, mint a zöld, a magenta, a narancssárga, a lila, a neon sárga, az encián kék, a türkiz” – mondja Hodop Tünde, a Van Graaf Allee store managere. „Ezek a színek ráadásul együtt is hordhatók, bátran felvehetünk például egy pink és narancs vagy zöld és kék kombinációjából álló szettet. Emellett a kiegészítőkben, például a táskákban is megjelennek ezek az erőteljes árnyalatok. Így egy-egy élénk színű darabbal azok is becsempészhetik az outfitjükbe az új trendeket, akik öltözködésükben inkább a visszafogottabb, pasztelles tónusokat kedvelik.”

Remind magazin

Színek és generációk

Kutatások szerint a különböző generációk jellemzően más-más színpalettából választanak maguknak, ha ruhákról van szó. A Z-generáció bátran használja a vibráló, telített színeket, merészen párosítja egymással a kontrasztos árnyalatokat, egyik nagy kedvence az élénk sárga. Mer kísérletezni, és nemcsak a színeket, hanem a különböző stílusokat is magabiztosan kombinálja.

A millenniumi generáció szintén vonzódik az energikus árnyalatokhoz, ám a Z-generációnál visszafogottabb tónusokat választ.

Az alapszínek mellett a természet színeihez ragaszkodik az X-generáció, számára jöhetnek például a bézs, barna, zöld különféle árnyalatai, amelyekről a Z- és a millenniumi generáció már egyre inkább lemond.

És mi a helyzet a boomerekkel? Általában ahogy az életük több területén, úgy az öltözködésben is szívesebben ragaszkodnak a hagyományokhoz, és a megbízható, klasszikus színekben hisznek.

Kiemelt kép: Pexels

Fotók: Van Graaf

Kattints, és pillants bele a hazai tervezők színhasználatába!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A szeptemberi visszatérés az irodába sok nő számára egyet jelent azzal a kérdéssel: mit vegyek fel? Tóth Bori divattervező szerint...

EZ IS ÉRDEKELHET

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?

Kávé, energiaital helyett precízebb koffein? – interjú Sánta Ábellel, a FRISS alapítójával