Lusta ázsiai tészta lassan vánszorgó hétköznapokra

A távol-keleti ízek szeretete, néhány hétköznapi hozzávaló és húsz perc – mindössze ennyire van szükségünk Balázs Barbi ázsiai tészta receptjének az elkészítéséhez.

A férjemtől kaptam egy szép tálat – soha rosszabb meglepetést –, hálából és véletlenül készítettem is bele egy tök jó kaját. Már persze nem maga a főzés volt a véletlen, hanem az, hogy isteni finom lett. Fúziósnak mondanám, ha ez nem lenne nevetségesen nagyképű kifejezés a konyhámat és a fűszerkészletemet tekintve. Lényeg a lényeg, hogy olasz tésztából, japán szójaszósszal és magyar paprikakrémmel készült. Ráadásul instantizáltam is: egy egész zacskó tésztát főztem ki, de elfeleztem, és a húsnak is csak az egyik fele került bele, a másik felét felkockázva eltettem – ebből még egy adag kijön majd körülbelül öt perc munkával, összesen húsz perc alatt. Egy koreai bulin szuper csilipasztákat kóstoltam, és rájöttem, mennyiféleképpen lehet őket használni, de amíg nem jutok hozzájuk, Erős Pistát használok fűszerpasztaként, ami eddig nekem nagyon bevált.

Remind magazin

Hozzávalók

  • 25 deka sertéshús
  • 2 EK olaj
  • 3 sárgarépa
  • negyed káposzta
  • 25 deka tészta
  • kömény, só, bors ízlés szerint
  • 1 hüvelyknyi gyömbér
  • 2 TK erős pista
  • 3 EK szójaszósz

Elkészítés

A zöldségeket megtisztítom, a húst vékony csíkokra vágom. Olajat hevítek, benne köményt, reszelt gyömbért és Erős Pistát melegítek, majd jön rá a hús, fehéredés után meg a vékonyra szelt zöldségek. Sózom, majd hatoson, lefedve párolom, sütögetem körülbelül 5 percig, ekkor jön rá a szójaszósz, majd így még 10 percet adok neki, közben néha megkeverem. A végén sózom és borsozom kicsit. (Érdemes csak a végén sózni, mert a Pista és a szójaszósz is sós.)

Konkrétan csúcs! A káposztához nagyon megy a kömény, a répához a gyömbér, a tésztához a szója, az egészhez a sertés. A férjem szerint annyira csíp, hogy már majdnem túlzás, de aztán rájössz, hogy mégsem (szerintem meg ez a csípősség tökéletes definíciója), eteti magát. A pálcika meg inkább dekoráció, nagyjából egy mosogatószivacsot tudok felvenni vele, de azért mindig próbálkozom.

Fotók: Canva, Balázs Barbara

Balázs Barbi további receptjeit keresd az Asszonypajtás Instagram oldalon!

Ha húsmentes ebédre vágysz, kattints, és készíts egy egy tál filléres céklafőzeléket nyers túrógombóccal!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?