Mit jelent számodra a tudatosság? Van-e olyan területe az életednek, amiben kifejezetten fontos?
Én egy elég impulzív és lendületes ember vagyok. Megyek, mint a tank, ha kell, a falon is át. Mindemellett figyelemzavaros vagyok, elég sok minden cikázik egyszerre a fejemben, és nehezen tudok dönteni, hogy ezek közül melyikre figyeljek. A tudatosságot én úgy próbálom alkalmazni, hogy igyekszem a figyelmemet egyik vagy másik tevékenységre leszűkíteni, amit éppen végzek vagy arra, hogy jusson elég időm azokra, akiket szeretek. Nem arról van szó, hogy nem érdekelnek, hanem arról, hogy cikázik a figyelmem. Ezzel meg kell küzdenem, mert a kizárólagos figyelemhez koncentrálni kell.
Mi az, ami téged feltölt a mindennapokban?
Nagyon szeretek focizni és kosarazni. Heti egyszer-kétszer – vagy ha minden összejön, akkor háromszor is – elmegyek sportolni, és kiadom magamból a feszültséget. Ha az embernek bemegy egy jó kosár vagy gól, az igazi létöröm. Szeretek egyébként fakanalat faragni, kertészkedni vagy egyszerűen nézni a felhőket, elmerülni a kert látványában, ebben a lassú növekedésben.
Tudnál említeni pár könyvet, ami hatással volt rád?
Elég sok könyv volt rám nagy hatással. Hirtelen kettő jutott az eszembe. Az egyik Elmer István Börtönkereszt című könyve, ami az 50-es években bebörtönzött, katolikus papokkal készült interjúkat tartalmazza. Ez egy egyszerre kemény és felemelő történet arról, hogy hogyan lehet szabadnak maradni a rácsok között, hogy hogyan tudja függetleníteni valaki magát attól, hogy ütik-verik, teljesen irracionális dolgokra kényszerítik, a végződik megalázzák – hogyan tud ember maradni.
A másik Edith Eva Eger A döntés című könyve. Hasonló a történet, az is a szabadságról szól, mégpedig arról a szabadságról, amit fejben lehet megélni. A szabad világunkban egy csomó rab ember van, hajlamosak vagyunk a függésre. Ha csak azt nézzük, hogy az emberek mennek az utcán és belemerülnek a mobiltelefonjukba, a látómezőjüket egészen picire szűkíti. Tulajdonképpen ez is egyfajta rabság, önként vonulnak be egy digitális cellába. Edith Eva Eger arról beszél, hogy az igazi koncentrációs tábor nem körülöttünk, hanem a fejükben van, és hogy ebből ki tudunk-e lépni, ki tudunk-e szabadulni, az a saját döntésünk. Tehát lehet, hogy éppen nulla kilométer per órával araszolok a dugóban, de ha jól csinálom, akkor fejben éppen egy színpadon táncolom el életem koreográfiáját.
Fotó: Ajkai Dávid
Szente Nikolette Lackfi Jánossal készült videóinterjúját keresd a Remind TikTokján!
