Véget ért a párnaciha kora – Mibe fektessük a pénzünket az infláció idején?

Az elszabaduló infláció az elmúlt évben még azokat is elgondolkodásra késztette az anyagiakkal kapcsolatban, akiktől korábban távolabb állt a tudatos pénzügyi gondolkodás. Németh Mónika írása.

Vajon mit tehetünk annak érdekében, hogy pénzünk megőrizze vásárlóerejét? Argyelán Józsefet, a Bankmonitor pénzügyi elemzőjét kérdeztük a lakossági megtakarítási lehetőségekről.

Ne otthon és ne a bankban tartsuk

Argyelán József szerint – eltekintve attól a rizikótól, hogy egy esetleges betörés esetén mennyire könnyen és gyorsan mondhatunk búcsút a félretett pénzünknek – van egy nagyon is valós és széleskörű probléma, ami az otthon (vagy bankszámlán) tartott pénz esetében szembe jön velünk, ez pedig nem más, mint a magas infláció.

Magyarországon 2022-ben 14,5 százalék volt az éves átlagos áremelkedés mértéke, ám ha tavaly februártól idén februárig nézzük az intervallumot, akkor a 25 százalékot is meghaladó áremelkedéssel szembesülhetünk. Ez azt jelenti, hogy ha az elmúlt bő egy évben nem foglalkozunk a pénzünk befektetésével, annak vásárlóértéke mára a negyedével romlott. Ezt a helyzetet tudjuk leküzdeni azzal, hogy a pénzünknek valamilyen megtakarítási formát keresünk.

Mielőtt befektetnénk a pénzünket, négy kérdéskört érdemes végigvenni. „Minden befektetés előtt fontos tisztáznunk magunkban, hogy mekkora összeget tudunk félretenni, milyen időtávra tudjuk nélkülözni ezt a pénzt, mekkora nyereséget szeretnék realizálni, és ehhez mekkora kockázatot vagyunk hajlandók vállalni. Érdemes azt is végiggondolni, hogy a közeljövőben mekkora likvid tőkére van szükségünk, amihez egy váratlan esemény kapcsán azonnal hozzá tudunk nyúlni” – tanácsolja a szakértő, hozzátéve, hogy bármikor előfordulhatnak előre nem látott kiadások. Mondjuk, le kell cserélni egy háztartási gépet vagy meg kell javíttatni a kocsit –, így célszerű a pénzünk egy részét olyan megtakarításban elkülöníteni, amely könnyen, gyorsan felszabadítható, komolyabb árfolyamveszteség nélkül. Ha pedig a fennmaradó pénzünk kapcsán kockázatosabb befektetésben gondolkodunk, és esetleg hosszabb távra is tudjuk nélkülözni azt, érdemes több különböző típusú befektetést választanunk, ahelyett, hogy egy lapra tennénk fel mindent.

Remind magazin

Az állampapír egyre népszerűbb

A kamatok és a hozamok tükrében jelenleg úgy tűnik, hogy a lakossági állampapír ideális alternatíva lehet a bankbetéttel szemben, ha kockázatmentes befektetéseket keresünk. Ráadásul – szemben a bankbetétekkel – nem csupán a lejáratnál fizet kamatot, hanem idő előtti felmondás esetén is részesülünk belőle időarányosan. 

Argyelán József az alábbi példával mutatja be ennek működési mechanizmusát. „Vegyük a Prémium Magyar Állampapírt, melyből két sorozat is létezik. A hosszabb, hatéves futamidő az inflációt másfél százalékkal meghaladó, vagyis 16 százalékos kamatprémiumot fizet ki a jelenlegi időszakra éves szinten. Inflációkövető, ám lassan kíséri az infláció mozgását. Gyakran éri mostanában az a kritika, hogy a jelenlegi 20 százalék feletti inflációnál csupán 16 százalékos kamatot fizet. Ez igaz. Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy mivel lassan követi az inflációt, ha az csökkenésnek indul, arra is ebben a tempóban fog reagálni. Tehát, ha teszem azt 2023 második felében esetleg jelentős csökkenés történik – az év végére az elemzők az egy számjegyű inflációt sem tartják elképzelhetetlennek – ez a papír jövő év márciusáig 16 százalékkal fog kamatozni, vagyis egy idő után elkezd majd túlteljesíteni.” Többféle állampapír létezik, a szakértő szerint érdemes megismerni őket részletesen, hogy kiválaszthassuk a céljainknak leginkább megfelelőt.

Fotó:

A különböző befektetési formák kockázatairól és a devizabefektetésről is olvashatsz a teljes interjúban a Remind Bookazine harmadik lapszámában.

Ha tetszett a cikk, kattints, és olvasd el, hogyan spórolhatsz többet, ha ellenállsz a marketing trükköknek!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?