Az állampapír lenne a legvonzóbb befektetési forma?

Nehéz dolga van annak, aki pénzügyi ismeretek nélkül szeretné a megtakarításait biztonságban tudni. Szalóky Bálint cikke.

A jelenlegi inflációs környezetben még azok is elkezdték újragondolni a pénzügyeiket, akik eddig egyáltalán nem vagy csak minimálisan foglalkoztak a kérdéssel. Joggal adhat fejvakarásra okot, hogy ha körülnézünk, számos pénzügyi terméket találunk, amelyekben egyetlen dolog közös: mindegyikük a pénzünk hosszú távú őrzésére utazik. Viszont maguk a felkínált konstrukciók változatosak, mind az elérhető kamat, mind a kockázati tényezők, mind pedig a futamidő lejárta és a futamidő előtti visszaváltás lehetőségei tekintetében.

Bizonyára előbb vagy utóbb felmerülő lehetőségként szóba kerül a Magyar Állampapír, hiszen mostanában elég nagy visszhangja van. Hogy a dolgunkat tovább nehezítse, egyáltalán nem kizárólag pozitív értelemben. Nézzük, mivel került mostanában a hírekbe az állam által kínált befektetési forma!

Remind magazin

Infláció alatt vagy azon túl?

A magas infláció hatására a korábban rendkívül vonzónak tűnő Magyar Állampapír Plusz (MÁP+, vagy közismertebb nevén Szuperállampapír) mai szemmel nézve korántsem olyan szuper: a felkínált 5% hozam valójában azt jelenti, hogy az ebben tartott pénzünk reálértéke folyamatosan csökken, hiszen jelenleg az infláció jóval magasabb ennél. Nem véletlen, hogy az emberek figyelme inkább a hivatalos inflációs adatokra ráígérő Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) és a Prémium Euro Magyar Állampapír (PEMÁP) irányába terelődött.

A PEMÁP hat éves futamidejű, eurós papír, ami az infláció felett ígért 0,25%-os kamatot. Azért csak ígért, mert sajnálatos módon márciusban megszűnt az új papírok kibocsátása. Ezzel szemben a PMÁP még elérhető, azonban sajnos ez sem előnyére változott: a napokban bevezetett új, 2031/I jelzésű sorozat már a korábbiakhoz képest csökkentett kamatprémiumot kínál. Ráadásul jelentős a változás: az infláció feletti ígéret 1,5%-ból mindössze 1% lett.

Mindezek függvényében, aki nem kapcsolt időben és vásárolt be a korábbi sorozatokból, könnyen érezheti, hogy lemaradt valamiről. Főleg az PEMÁP esetében, hiszen a helyette bevezetett, hároméves futamidejű Euró Magyar Állampapír (EMÁP) már nem az inflációhoz igazítja saját kamatát, hanem a jelenleg 3% körül alakuló európai irányadó bankközi kamatlábat veszi alapul.

Az állam célja bizonyára az, hogy a forintalapú megtakarítás irányába tereljen, ráadásul magabiztos abban, hogy ha akármilyen csekély mértékben is az infláció felett ígér, a jelenlegi körülmények között vonzó lesz sokak számára. Az állampapír kritikusai viszont elsősorban azzal érvelnek, hogy ezzel a pénzzel mi (a befektetők) valójában az államháztartás költségvetési lyukait foltozzuk, és az állam, ha szükségesnek látja, bármikor változtathat például a visszaváltás feltételein.

Remind magazin

Csökkenő alternatívák

De ha már nem annyira vonzó az állampapír, akkor mi vonzó helyette? Egy meglehetősen váratlanul a múlt héten bejelentett törvény a megtakarítások jelentős részére a korábbi 15%-os kamatadó mellé bevezetett 13%-os szociális hozzájárulási adót, azaz a kamatokat immár összesen 28%-os adó terheli. Mi több, a bankoknak levelet kell írniuk az ügyfeleknek, amiben levezetik, hogy mennyit buknak azon, ha a számlájukon lévő pénzt nem állampapírban tartják.

Magyarán az állam úgy igyekszik a legvonzóbb befektetéssé tenni az Állampapírt, hogy a többi befektetési lehetőség esélyeit rontja – hovatovább, a kötvényalapokat kötelezték arra, hogy állampapírba tartsák a pénzük jelentős részét. Az állampapír helyzetét az is segíti, hogy egyáltalán nem terheli kamatadó, ráadásul ha az Államkincstáron, és nem valamilyen közvetítőn (például a bankunkon) keresztül vesszük a papírokat, tranzakciós illetékekkel és kezelési költségekkel sem kell számolnunk.

A nagybefektetők egyik alapelve, hogy érdemes diverzifikálni a befektetéseket a lehetséges kockázatok csökkentése miatt. Azaz egy bizonyos összeg felett ne egyetlen helyen tároljuk a pénzünket. Még akkor se, ha lesz olyan befektetés, ami adott esetben kevesebb kamatot kínál, mivel a több lábon állás biztonságérzete fontosabb a kamat mértékénél.

Összességében elmondható, hogy akármennyire is tetszik vagy nem tetszik, kockázat nélküli befektetés nem létezik. Mivel a saját pénzünkről van szó, sajnos ránk vár az a munka, hogy a befektetéseinket kezeljük, és alaposan elmélyedjünk ezek rejtelmeiben. Amennyiben megpróbálunk kibújni a tanulási folyamat alól, elég komoly összeget veszíthetünk. Pedig, ha már rengeteg munkaórát áldoztunk a pénz megkeresésére, kár lenne pusztán egy-egy elhamarkodott döntéssel elbuknunk azt.

Fotók: Pexels, Canva

Kíváncsi vagy, hogyan állhatsz ellen a bevett marketing trükköknek, hogy többet spórolhass? Kattints, és olvasd el cikkünket!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

„Úgy emlékezzenek rám, hogy nem ártottam senkinek” – a Tudatos döntések vendége Kürti Tom

Kürti Tom, a KÜRT Consulting tulajdonosa szerint a jó vezető nem attól jó, hogy mindenre tudja a választ, hanem attól,...

„A dalok mögött mindig emberi történetek vannak, nem csak algoritmusok” – interjú a The Script ír zenekarral

A több mint húsz éve működő ír zenekar, a The Script idén a temesvári City Celebration fő fellépőjeként lépett színpadra....

„A legnehezebb feladat nem másokat megérteni, hanem saját magunktól megszabadulni” – Krizsó Szilvia vendége Stefanovics Angéla

Az önismeret ritkán látványos. Nincsenek hozzá tapsok, premierbulik vagy álló ováció. Inkább hosszú csendek, kellemetlen felismerések és olyan kérdések tartoznak...

Temesvár sokszínű arca: kultúrák találkozása, különleges ízek és élmények

A Visit Timișoara meghívására három napot töltöttünk Románia egyik legnyitottabb városában, hogy részt vegyünk a City Celebration fesztiválon. A változatos...
kiraly_david_sup_budapest_kozosseg_sport_naturelle

Egy hullámhosszon: hogyan formálnak közösséget a vízen és a hegyekben szerzett sportélmények?

Egy deszkával indult, ma már életérzést ad: a természet, a mozgás és az emberi kapcsolódások hármasa olyan közösségeket formál, amelyek...

Miért relatív a hatékonyság? Találd meg a saját rendszered a 21. században!

Mindenhol ugyanazokat a produktivitási recepteket látod, mégsem érzed, hogy igazán működnének? Ennek egyszerű oka van: a hatékonyság nem egy univerzális...
alkoholmentes_parfum_foto_pexels2

Az alkoholmentes parfümök jelentik az illatszerek jövőjét?

Ahogy a szépségipar egyre inkább a tudatos, bőrbarát és „clean beauty” szemlélet felé fordul, az alkohol szerepe is új megvilágításba...
kozepkor_fitnesz_hosszabb_egeszsegesebb_elet_foto_pexels

A 40-50 éves korban végzett fitnesz segíthet a hosszabb, egészségesebb élet elérésében

Egy közel 25 ezer főt vizsgáló kutatás szerint a 40-es, 50-es éveinkben (ráadásul nem élsportolói szinten) megszerzett aerob fittség akár...

„Az érdekelt, mi történik, amikor nincs könnyű kiút” – interjú Lidija Hilje horvát íróval

Miért marad valaki egy helyen, ha boldogtalan? Mit jelent “egy nálunk fiatalabb országban” felnőni? És hogyan él tovább bennünk egy...

A haragunkkal sokszor a múlt sérelmeit fedjük el – Krizsó Szilvia vendége dr. Piczkó Katalin

Gyakran megesik, hogy egy ki nem vitt szemetesből, egy félmondatból vagy egy rossz hangsúlyból pillanatok alatt párkapcsolati háború lesz, pedig...

EZ IS ÉRDEKELHET

„Úgy emlékezzenek rám, hogy nem ártottam senkinek” – a Tudatos döntések vendége Kürti Tom

Kürti Tom, a KÜRT Consulting tulajdonosa szerint a jó vezető nem attól jó, hogy mindenre tudja a választ, hanem attól,...

„A dalok mögött mindig emberi történetek vannak, nem csak algoritmusok” – interjú a The Script ír zenekarral

A több mint húsz éve működő ír zenekar, a The Script idén a temesvári City Celebration fő fellépőjeként lépett színpadra....

„A legnehezebb feladat nem másokat megérteni, hanem saját magunktól megszabadulni” – Krizsó Szilvia vendége Stefanovics Angéla

Az önismeret ritkán látványos. Nincsenek hozzá tapsok, premierbulik vagy álló ováció. Inkább hosszú csendek, kellemetlen felismerések és olyan kérdések tartoznak...

Temesvár sokszínű arca: kultúrák találkozása, különleges ízek és élmények

A Visit Timișoara meghívására három napot töltöttünk Románia egyik legnyitottabb városában, hogy részt vegyünk a City Celebration fesztiválon. A változatos...
kiraly_david_sup_budapest_kozosseg_sport_naturelle

Egy hullámhosszon: hogyan formálnak közösséget a vízen és a hegyekben szerzett sportélmények?

Egy deszkával indult, ma már életérzést ad: a természet, a mozgás és az emberi kapcsolódások hármasa olyan közösségeket formál, amelyek...

Miért relatív a hatékonyság? Találd meg a saját rendszered a 21. században!

Mindenhol ugyanazokat a produktivitási recepteket látod, mégsem érzed, hogy igazán működnének? Ennek egyszerű oka van: a hatékonyság nem egy univerzális...

A 40-50 éves korban végzett fitnesz segíthet a hosszabb, egészségesebb élet elérésében

„Az érdekelt, mi történik, amikor nincs könnyű kiút” – interjú Lidija Hilje horvát íróval

A haragunkkal sokszor a múlt sérelmeit fedjük el – Krizsó Szilvia vendége dr. Piczkó Katalin

Rave, újcirkusz és drag show: exkluzív premierrel készül a Recirquel a Szigetre

Ez lett a világ legszínesebb városa, tőlünk mindössze 3000 kilométerre

Több mint wellness – amikor a hosszú élet szemléletté válik