Takarékossági kisokos

Spórolunk az élelmiszereken, a rezsin, a szórakozásra szánt kiadásokon, próbáljuk túlélni a gazdasági válságot. Mindezek mellett léteznek olyan bevált praktikák, amelyekkel jelentős összegeket lehet megtakarítani.
Remind magazin
fotó: Pixabay

Az egész Európát sújtó rekordmagas infláció hatására minden eddiginél tudatosabban kell kezelni a pénzügyeinket. Úgy rendszerezni a kiadásainkat, hogy még a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is tudjunk tartalékot képezni. Nem könnyű feladat, ezért jól jön bármikor néhány jó tanács.

Zádor Balázs, a RECASH egyik alapítója szerint elsőre mindenkinek a klasszikus értelemben vett spórolás jut az eszébe, amikor inkább meghúzzuk a nadrágszíjat, és a nem létfontosságú élelmiszereket, ruhákat, műszaki cikkeket és egyéb termékeket hagyjuk a boltok polcain. Ezzel valóban sok pénzt meg lehet takarítani, de ma már többek közt a technológiai vívmányoknak is köszönhetően számos olyan trükköt ismerünk, ami ezenfelül a pénztárcánk javát szolgálhatja.

Remind magazin
Zádor Balázs, a RECASH egyik alapítója | Fotó: RECASH

Tudatos költségkövetés

A mai pénzügyitanácsadó-alkalmazások már képesek arra, hogy minden apró kiadásunkat, az összes rezsiköltséget, számlákat és a többi pénzügyi teendőt is egy helyen, átláthatóan kezelhessük. Ilyen többek közt a magyar fejlesztésű Koin is, amely segít, hogy sose folyjon ki a pénz a kezeink közül. Külön öröm, hogy ősztől egy uniós jogszabálynak köszönhetően minden banknak kötelező lesz megoldania, hogy automatikusan kezelhessék az appok a költési adatainkat. Magyarul így minden kiadásunkat egy helyen láthatjuk majd.

Előfizetések kezelése

Sokaknak ismerős lehet a helyzet: három, öt vagy akár tíz streaming-, zenemegosztó vagy egyéb online szolgáltatásra fizetnek elő, aminek jó esetben is csak a felét használják, azt is csak ritkán. Hamar megszokássá válhat, hogy a cégek levonják a számlánkról az előfizetési díjat, így arról a pénzről tulajdonképpen idővel „le is mondunk”. A Netflixért, Spotifyért, Disney+-ért és minden más előfizetéses szolgáltatásért érdemes csak azokban a hónapokban pénzt kiadni, amikor tényleg ki is használjuk azt. Nem is hinnénk, de felhasználói aktivitástól függően akár több 10 ezer forintot spórolhatunk így havonta.

Remind magazin
fotó: Pixabay

Pénzvisszafizetési rendszerek

Világszerte rendkívül dinamikusan nő a pénzvisszafizetési rendszerek népszerűsége, melyek már itthon is elérhetőek. A RECASH app használatával a felhasználók minden vásárlásuk után szemmel látható összeget, akár 40 százalékot kapnak vissza a kereskedőktől. A mobilapp segítségével nem kell többé üzletenként különböző kártyákat felmutatni a kasszáknál, vagy QR-kódok beolvasásával bajlódni, ugyanis a regisztrált felhasználók automatikus pénzvisszatérítéshez jutnak minden bankkártyás fizetést követően. A visszakapott pénz teljesen szabadon költhető el, melyet visszautalhatunk a saját bankszámlánkra, így jócskán eltér a megszokott hűségprogramoktól, ahol csak az adott márkánál költhető el a kapott kedvezmény.

Bevásárlási lista írása

Sokan hajlamosak beleesni abba a hibába, hogy impulzusvásárlóként olyan termékeket is betesznek a kosárba, melyekre nincs is szükségük. A hatékony spórolás tehát nemcsak arról szól, hogy kifejezetten az akciókat keressük a polcokon, hanem arról is, hogy mit és miért veszünk meg az üzletekben. Fontos lehet már az indulás előtt bevásárlási listát írni annak érdekében, hogy a különböző ajánlatok és marketingfogások véletlenül se tudjanak összezavarni minket. Ezen egyébként még inkább segíthet, ha bizonyos időközönként, akár hetente tartunk egy nagybevásárlást, és nem naponta térünk be a boltokba, hiszen így kevesebb esélyünk adódik az indokolatlan termékvásárlásra.

Ár-összehasonlító oldalak

És ha már bevásárlás, az sem mindegy, hogy hol és mikor vásároljuk meg a számunkra épp szükséges termékeket. A RECASH pénzügyi szakértői szerint márkahűség helyett a nehéz időkben mindig törekedjünk arra, hogy az adott áruhoz a legolcsóbban jussunk hozzá lehetőség szerint, egy-egy termék árában ugyanis akár több ezer forintos különbség is lehet. Erre valók az úgynevezett ár-összehasonlító oldalak, mint például az Árukereső, ahol több mint 20 millió termék árát vethetjük össze különböző kereskedőknél naprakészen. Ezáltal nemcsak a döntés lesz könnyebb, de a pénztárcánk is vastagabb maradhat.

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A szeptemberi visszatérés az irodába sok nő számára egyet jelent azzal a kérdéssel: mit vegyek fel? Tóth Bori divattervező szerint...

EZ IS ÉRDEKELHET

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?

Kávé, energiaital helyett precízebb koffein? – interjú Sánta Ábellel, a FRISS alapítójával