3 hideg leves meleg napokra

Ha hideg levesekről van szó, mifelénk rögtön mindenki a meggylevesre vagy gyümölcslevesre gondol. Pedig jóval szélesebb a paletta. Mutatunk pár tippet arra, miből készülhet még hideg leves. Balogh Edina receptajánlója.

A nyári melegben a lehető legkevesebb időt szeretnénk a konyhában tölteni, pont ezért is lehet jó megoldás egy hideg leves elkészítése, hiszen ezek legtöbbje egyáltalán nem igényel főzést. Másik nagy előnyük, hogy remekül hűsítenek és persze az emésztőrendszert is kímélik kánikulai napokon.

1. Hideg avokádókrémleves

Nagyon valószínű, hogy erről a gyümölcsről elsőnek nem egy finom leves elkészítése ugrik be, de mindenképpen érdemes kipróbálni.

A hideg avokádókrémleves hozzávalói:

  • 2 nagyobb avokádó
  • 5 dl alaplé
  • 1 lime
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál joghurt
  • só, bors
  • olívaolaj
  • 1 marék pirított mandula
  • csilipehely ízlés szerint

Elkészítés:

Kaparjuk ki az avokádó húsát, majd tegyük mixerbe. Adjunk hozzá a felforralt, majd lehűtött, már hideg alaplevet és a lime kicsavart levét. Ezek után jöhet a zúzott fokhagyma, a joghurt, só és bors. Az alapanyagokat dolgozzuk össze a mixerben, majd hűtsük be az elkészült levest. Tálaláskor a tetejére csorgassunk pár csepp olívaolajat, majd szórjuk meg a csilipehellyel és a mandulával.

2. Gazpacho

Ezt a klasszikus spanyol receptet talán már sokan ismerik. Érdekessége, hogy az eredeti recept szerint kenyér is kerül bele. Ehhez akár a megmaradt, száraz kenyeret is felhasználhatjuk. Persze a leves lelkét a paprika és a paradicsom jelentik, akárcsak a mi lecsónknál.

Remind magazin

A gazpacho hozzávalói:

  • 2-3 szelet kenyér
  • 1 doboz hámozott konzervparadicsom
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 2 kápia paprika
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 kisebb kígyóuborka
  • 1 evőkanál balzsamecet
  • só,bors
  • tálaláshoz firss bazsalikom

Elkészítés:

A paradicsomot, a feldarabolt kenyeret, a felvágott uborkát és paprikát tegyük egy turmixgépbe. Majd adjuk hozzá az olívaolajat, a balzsamecetet, a sót és borsot valamint a zúzott fokhagymát. Dolgozzuk pépesre a levest, ha kell, vízzel lazítsuk fel. Tálalás előtt pár órára tegyük a hűtőbe, hogy az ízek jól összeérjenek. Friss bazsalikommal meghintve kínáljuk.

3. Kapros kovászosuborka-leves

Ez a fogás már csak azért is kihagyhatatlan, mivel most van szezonja a kovászos uborkának. Ha valami igazán pikánsra és frissítőre vágyunk, akkor nem hagyjuk ki ezt az isteni receptet.

Remind magazin

A kapros kovászosuborka-leves hozzávalói:

  • 2 dl a kovászos uborkalé
  • 4-6 db kovászos uborka
  • 3 dl alaplé
  • 1 kis doboz joghurt
  • 1 gerezd fokhagyma
  • fél citrom leve
  • 1 csomag friss kapor

Elkészítés:

Kockázzuk fel az uborkát, adjuk hozzá a kovászosuborka-levet és a felforralt, majd visszahűtött alaplevet. Jöhet mellé a zúzott fokhagyma, a felaprított kapor, a fél citrom leve és joghurt is. Mivel a kovászos uborka már alapból sós, így további ízesítésre nem lesz szükségünk, a citrom leve viszont pikánsabbá teszi. Botmixerrel dolgozzuk el az összetevőket, majd hűtőben érleljük az ízeket. Tálaláskor még mehet rá egy kis joghurt és friss kapor.

Fotók: Canva

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és készítsd mentes mentes zöldborsófőzeléket nyári csavarral!

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

Most kell foglalni! Rohamosan fogynak a legjobb nyári utak

Úgy tűnik, a bizonytalanabb szezonkezdés után újra teljes lendületbe kapcsolt az utazási kedv: a 2026-os nyári időszakra látványosan megugrott az...

Az erdők varázsa Ausztriában

Amikor elhagyjuk a város zaját, kilépünk a digitális mindennapok ingeráradatából, és megérkezünk a természetbe, más ritmusban kezd el működni körülöttünk...

„Nem szabad hallgatni” – Krizsó Szilvia vendége Kajdi Csaba

Mi történik, amikor egy influenszer nemcsak reklámfelületként tekint a saját platformjára, hanem társadalmi felelősséget is vállal? Mi az ára annak,...
fejlodes

A változás kis lépésekben jön – így kezdjünk neki!

Kétségtelen, hogy az agyunk a kontrollérzetet szereti a legjobban. Éppen ezért nem véletlen, hogy ha változás jön, az mindent felforgathat,...
privat_uzemmod

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Manapság a privát kifejezés erősen a digitális beállításainkra fókuszál. Bepipáljuk, beállítjuk, aztán kizökkenünk, amikor csak a „Mindent elfogad” lehetőség maradt....

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

Nem feltétlenül az a sport segít a leghosszabb élethez, amelyiktől a legjobban kifulladunk. Egy friss, kutatásokat összegző elemzés szerint sokkal...

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

Gyermekként már az óvodában is autó volt a jele, és soha nem volt kérdés számára, hogy egyszer a családi vállalkozásban...

APOLLO Gallery: ahol a képek életre kelnek, az események élménnyé válnak

Eddig a Budapest szívében dinamikusan lüktető Blaha Lujza térről leginkább az egykori Nemzeti Színház, a néhai Apollo Filmszínház, vagy a...

Palackba zárt pillanatok, bakelitbe karcolt hangulatok – interjú Csetvei Krisztina borásszal

Csetvei Krisztina közgazdászként indult, ma már a móri borvidék egyik legizgalmasabb borásza. Borai a nemzetközi piacokon is jelen vannak, miközben...

Az otthon új dimenziója

Sokáig azt hittem, hogy van kertünk. Ma már tudom, hogy inkább csak egy tér volt a ház körül - jelenlét...

EZ IS ÉRDEKELHET

Most kell foglalni! Rohamosan fogynak a legjobb nyári utak

Úgy tűnik, a bizonytalanabb szezonkezdés után újra teljes lendületbe kapcsolt az utazási kedv: a 2026-os nyári időszakra látványosan megugrott az...

Az erdők varázsa Ausztriában

Amikor elhagyjuk a város zaját, kilépünk a digitális mindennapok ingeráradatából, és megérkezünk a természetbe, más ritmusban kezd el működni körülöttünk...

„Nem szabad hallgatni” – Krizsó Szilvia vendége Kajdi Csaba

Mi történik, amikor egy influenszer nemcsak reklámfelületként tekint a saját platformjára, hanem társadalmi felelősséget is vállal? Mi az ára annak,...
fejlodes

A változás kis lépésekben jön – így kezdjünk neki!

Kétségtelen, hogy az agyunk a kontrollérzetet szereti a legjobban. Éppen ezért nem véletlen, hogy ha változás jön, az mindent felforgathat,...
privat_uzemmod

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Manapság a privát kifejezés erősen a digitális beállításainkra fókuszál. Bepipáljuk, beállítjuk, aztán kizökkenünk, amikor csak a „Mindent elfogad” lehetőség maradt....

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

Nem feltétlenül az a sport segít a leghosszabb élethez, amelyiktől a legjobban kifulladunk. Egy friss, kutatásokat összegző elemzés szerint sokkal...

APOLLO Gallery: ahol a képek életre kelnek, az események élménnyé válnak

Palackba zárt pillanatok, bakelitbe karcolt hangulatok – interjú Csetvei Krisztina borásszal

Az otthon új dimenziója

„Tudatosan kell tanulnunk a jóllétet” – Krizsó Szilvia vendége Al Ghaoui Hesna

Két világ, egy ritmus – egy japán nő és egy magyar séf története

A generáció, mely kézbe vette a saját jövőjét