Kelen Anna, a Virág Judit Galéria és Aukciósház művészettörténésze és árverésvezetője hosszú évek alatt fokozatosan vette át édesanyjától, Virág Judit műkereskedőtől a stafétát. Judit a napi rutin feladatokból már kevesebbet vállal, és Anna lett a galéria arca. Emellett azonban továbbra is aktívan dolgozik együtt anya és lánya, hogy a magángalériaként indult, mára branddé vált vállalkozás sokáig prosperáljon.
Virág Judit a kilencvenes évek óta megkerülhetetlen szereplője a magyar képzőművészeti közegnek. Először mint fantasztikus árverező, később mint az egyik első önállóan dolgozó műkereskedő, majd a saját nevével fémjelzett galéria arca vált ismertté. Magyarországon elsőként vezetett műtárgyárveréseket a ma már megszokott, akkor formabontónak számító dramaturgiával, a nevéhez több rekord is fűződik. A Virág Judit Galéria – így, egybe írva, ma már nem egy embert, hanem egy brandet jelent, amely mögött Judit férje, Törő István igazgatásával, egy komoly csapat áll. Anyával és lányával beszélgettünk a Remind bookazine legfrissebb számában.
Anna, számodra mit jelentett egy kultúrával átitatott közegben felnőni?
Anna: Én ebbe beleszülettem, ezért természetes volt számomra. Ugyanakkor kisgyerekkoromban mamának még nem voltak például saját képei, így azért nem arról volt szó, hogy bárhová néztem, gyönyörű műtárgyak vettek volna körül. Az biztos, hogy a galéria egy otthonos, biztonságos közeg volt számomra. Emiatt is szeretném, ha át tudnám adni a hozzánk betérő műkedvelőknek is ezt az életérzést.
Judit: Ehhez az is hozzátartozik, hogy Anna pont akkor volt kicsi lány, amikor elkezdtem a saját utamat járni. Sosem bírtam a kötöttségeket, a 8-tól 4-ig tartó munkaidőt, ezért 1993-ban otthagytam utolsó munkahelyemet, a Blitz Galériát, és egy évvel később megnyitottam a sajátomat Mű-Terem Galéria néven. Ez egy nagyon izgalmas időszak volt, sokat jártam az Ecseri piacra képeket vásárolni, sokat hirdettem, adtam-vettem a képeket, és én vezettem minden aukciót az országban. Anna pedig gyakran ott volt mellettem, belelátott mindabba, amivel foglalkoztam.
Anna: Nyolc-tíz évek koromban már kisebb munkáim voltak a galériában, képeket vittem ki az aukciókon, adminisztrációs ügyekben segítettem a mamának. A korábban vele együtt dolgozó galériásnak, Kováts Lajos lányával pedig jó barátnők voltunk. Szóval már akkor is ez a világ volt a közegem. Tetszett az árverések színházi jellege, és büszke voltam arra is, hogy mamát megismerik az utcán.
Sosem volt köztetek feszültség abból, hogy anya-lánya és munkatársak is vagytok egyben?
Anna: Nem igazán, mert mindketten elég simulékony természetűek vagyunk. Plusz szakimailag a mamát nem kérdőjeleztem meg soha. Máig nem gondolom, hogy akár én, akár más jobban értene a műkereskedelemhez, nem szeretném őt túlszárnyalni. Mivel tényleg így érzek, ez sok problémát kivesz a rendszerből.
Judit: Kisebb viták nyilván vannak, amik a generációs különbségekből adódnak, de nagyon jól kiegészítjük egymást. Anna remekül ért a social médiához, azon a területen és általában a PR-ban frissebb ötletei vannak, mint nekem. A cég élén viszont István áll, aki azon túl, hogy kiemelkedő gazdasági szakember, gyűjtő, bölcsész létére született menedzser, meghatározza a galéria stratégiáját.
Anna: Már túl nagy cég vagyunk ahhoz, hogy egy névhez kötődjön a tevékenység. Ez egy csapat, mindenki másban erős, mindenkinek más a feladata. Mama kevesebbet vállal az operatív részből, az árverésvezető, és az egyik ügyvezető is én lettem.
Judit, az évek során egyre több feladatot adtál át Annának. Mi volt az, ami nem konkrétum, hanem a galéria, vagy ha úgy tetszik, a te munkásságod szellemiségéből a legfontosabb örökség?
Judit: Annának nagyon jók a kommunikációs képességei – mindenkivel megtalálja a hangot. Ez egy nagyon fontos tulajdonság ebben a szakmában. Hogy az eladó, a vevő, a galériába betérő műélvező őszintén érdekeljen, empátiával, előítéletektől mentesen viszonyulj mindenkihez. Nálunk nagyon fontos alapelv, hogy jelen vagyunk, meg lehet minket szólítani, beszélgetni velünk.
Mi lesz a galéria jövője, milyen új projekteken gondolkodtok?
Anna: Remélem, hogy az élő árveréseket meg tudjuk őrizni, és továbbra is lesz lehetőségünk rendszeres tárlatokat szervezni. Most egy háromrészes kiállítás utolsó fejezetére készülünk. A magyar főváros és más európai városok képzőművészeti kapcsolatait bemutató kiállítás-sorozat legutóbbi darabját hat éve szerveztük meg. Ezeket teljesen nonprofit módon, saját erőforrásból finanszírozzuk, és nagyon fontosak számunkra. A Párizs-, illetve Berlin-Budapest után a Róma-Budapest kiállítást mutatjuk be 2024 év elején.
A teljes interjút elolvashatod a Remind bookzaine negyedik lapszámában!
Fotó: Martin Wanda
