Sarlatán vagy megváltó? – Bicsérdy Béla, a világhírű magyar életmódreformer

Honfitársai nem ismerték, külföldiek felfedezték, A halál legyőzése című könyve miatt tízezrek kezdték követni. Bicsérdy Béla egy olyan korban volt világhírű, amikor nem létezett internet és a vegetarianizmus megmosolyogni való dolognak számított. Mint minden úttörőnek, neki sem adatott komfortos élet. Szederkényi Olga írása.

Bicsérdy Béla tizenkilenc éves korában elkapta az akkoriban gyógyíthatatlannak minősített, súlyos nemi betegséget, a kankót. Pár évvel később a sokszor halált okozó szifiliszt is. Bicsérdy, az alig húsz éves adótiszt élete hajnalán máris testi-lelki sérültté vált. Hogy meggyógyuljon, kipróbált mindent, amit a hagyományos orvoslás kínált, de nem segített rajta semmi. Csüggedés helyett megmakacsolta magát és kezébe vette a sorsát. „Eltökélt célja lett, hogy saját magát fogja meggyógyítani. Több mint húsz évig mindent a felépülésének rendelt alá. A németül, franciául (és részben angolul) kiválóan tudó Bicsérdy bejárta Európa legnagyobb könyvtárait, elolvasott több ezer könyvet és rengeteg kísérletet hajtott végre önmagán, hogy bajától mielőbb megszabadulhasson. A megoldás kulcsát a természetes életmódban találta meg” – mondja Áprily Zoltán, a Bicsérdy Béla és a bicsérdyzmus című kötet szerzője. Mindjárt elmeséljük, hogy mi volt az „új” életmódrendszer lényege, de előbb ismerjük meg főhősünket, Bicsérdy Bélát.

Egy guru ifjúkora

Bicsérdy Béla a délvidéki Zentán született 150 éve, 1874-ben. Apja rajztanár volt, édesanyja pedig okleveles óvónő. A család bő egy évvel később már Budapesten élt, majd Fogarasra költözött, Erdélybe. Hősünk ott tett kereskedelmi érettségit, majd adótiszt lett. Egyik állomáshelyén, Berettyóújfaluban, kankóval fertőződött meg. Hamarosan elkezdte öngyógyítását, áttért a „növényevésre”, európai körútja során német, francia és angol szakirodalmat olvasott, hogy minél többet tudjon meg a gyógymódokról. „Mellékesen” azonban a hosszú, egészséges életről, valamint az elme és a test fejlesztéséről is sok minden kiderült számára. Ebből aztán organikusan kifejlődött az életmódrendszere, amely nem csupán a vegetarianizmusból állt. Ez azért fontos, mert később felszínes tudásúnak mondott követőiből páran meghaltak, állítólag ész nélkül a „koporsóba koplalták magukat”. Több ezer ember, viszont meggyógyult, derül ki Áprily Zoltán kutatásaiból. Béla utolsó tanítványai tizennégy éve haltak meg, kilencven éves koruk felett. De ne szaladjunk ennyire előre a történetben.

Érdekel Bicsérdy Béla életének további története? Olvasd el a Remind Bookazine hatodik lapszámában!

Fotó: Áprily Zoltán Archívum

Elindult a Remind Connect! Csatlakozz hozzánk első beszélgetős estünkön május 3-án a MOM Kultban. A részletekért és a jegyvásárlásért kattints ide!

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: a vegán étrend hatásának tudományos áttekintése.

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

EZ IS ÉRDEKELHET

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Nincs két egyforma öregedés

Back to school: A család új operációs rendszere

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében