Ez a Jimmy nem az a Jimmy – Sorozat készült a Királyról

November közepén indult el az RTL streamingcsatornája, az RTL +, és rögtön egy sikergyanús sorozattal próbálja előfizetésre csábítani a nézőket – A Király megéri a pénzét.

 

Szerző: Kerekes Anna

Egy kollégám mesélte, hogy egyszer Zámbó Jimmy vendégeskedett a szállodában, ahol akkor dolgozott. A Király hevesen udvarolt neki, majd mielőtt távozott, visszapillantott és azt mondta: még visszajövök érted! Ez az azóta történtek fényében kissé kísértetiesen hat, ugyanis két nappal később, egészen pontosan 2001. január 1-jén a zenész – az eddig ismert tények alapján – főbe lőtte magát, és másnap belehalt a sérüléseibe. Emlékszem, mindenki erről beszélt akkor. Ha valaki ma elmúlt 35 éves, szinte biztos, hogy emlékszik arra, mit csinált és hol volt, amikor a Király halálhíréről értesült. Ezt úgy hívják, hogy villanófényemlék: ezért tudjuk azt is többek között, mit csináltunk éppen, amikor Diana hercegnő haláláról számoltak be a hírek. Egy, a köztudatban ennyire benne lévő ember halálhíre szinte beleég a tudatunkba, még akkor is, ha életében nem is igen foglakoztunk vele. 

Remind magazin

Jimmy, a népkedvenc

Az, hogy Jimmy halála ennyire fölbolygatta a közéletet, és az, hogy húsz év múlva is érdemes róla sorozatot készíteni, már önmagában mutatja, hogy Zámbó Imre minden cikisége ellenére mégis csak egy legenda volt. Én nem ismerek amúgy élő embert, aki kedvelte volna a zenéjét, ellenben az összes ismerősöm kifejezetten utálta azt.

Semleges álláspont nem volt Jimmyvel kapcsolatban. Olyan nincs, hogy valaki vállát rándítva azt mondja: Jimmy személyes és zenéje számára semleges. De az is beszédes, hogy a Minden nap ugyanaz a kép Zámbó Árpyról Facebook csoport, amely 100%-ig azt nyújtja, amit a neve ígér, impozáns, 30 ezres követőtáborral rendelkezik, és a posztolt fotók (amelyek évről-évre, hónapról-hónapra, napról-napra ugyanabból az egy darabot tartalmazó „pool”-ból kerülnek kiválasztásra), többsége eléri, de inkább meg is haladja az ezer lájkot.

Jimmy mellett a többnyire hosszú hajú férfiakat tömörítő Zámbó-család is legenda. Jimmy már életében is a bulvármagazinok egyik kedvence volt, és nem csak ő, de egész családja is, Árpyval, Edit „asszonnyal”, vagy épp Krisztiánnal, a Király elsőszülött fiával együtt. A „Király” tehát igazi magyar sztár volt, annak minden kisstílűségével és nevetségességével együtt is.

Remind magazin

Személyéhez és művészetéhez több legenda is fűződött, kezdve négy és fél oktávos állítólagos hangterjedelmétől amerikai kitérőjéig, amiről semmilyen valódi bizonyíték nincs. Nőügyeiről és lobbanékony természetéről is sokat lehetett hallani. Ezt koronázta meg titokzatos halála – ami nagy valószínűséggel nem volt több, mint egy olyan ember szerencsétlen balesete, aki előszeretettel játszadozott lőfegyverével –, amelyről aztán újabb legendákat lehetett gyártani.

Szóval, ha csak néhány olyan magyar híresség van, akinek az életéről érdemes lenne olyan sorozatot forgatni, amely a legszélesebb közönséget szólítja meg, akkor azok egyike mindenképpen Zámbó Imre. Persze annak talán semmi értelme nem lett volna, ha kizárólag a tényekhez ragaszkodnak az alkotók – főleg, hogy sok valósnak beállított információ is nagy valószínűséggel hazugság a zenésszel kapcsolatban -, ezért már a főcímben egyértelműen jelzik, hogy rengeteg fikciós elem is van a történetben. 

Remind magazin

Nézzük a filmet!

A jó ötlethez pedig nagyon erős stáb állt össze. Zomborácz Virág neve ismerős lehet az Aranyéletből, amelynek szintén társforgatókönyvírója volt, de ő rendezte a Fapad című sorozatot és az érdekes atmoszférájú Utóélet című filmet is. A Királyban vezető író, és végig érezhető, milyen biztos kézzel és profin használja a jól bevált, nemzetközi sorozatokból is ismert elemeket, amiktől pörgős lesz egy-egy epizód, és keveri azokat a jó magyar sorozatok jellegzetességeivel – igaz, ez utóbbi esetében egyelőre nem sok alkotáshoz lehet visszanyúlni, de ez talán most változni fog. Persze, mindehhez kellett egy jó rendező is Kovács Dániel Richárd személyében.

A színészek is nagyon erősek: egyelőre három részt mutattak be, így Jimmyt csak Olasz Renátó alakításában láthatunk (az idősebb zenészt Nagy Ervin játssza), de már ő is fantasztikusan hozza a proli családból származó, feltörekvő Imit, aki kimagasló zenei és előadói tehetségével és kisfiús bájával az ujja köré csavarja a nőket és a közönséget. A többi szereplő is zseniális, ehhez nemcsak a vásznon és képernyőn edződött színészek, de a jól megírt karakterek is kellettek. 

Remind magazin

Végül pedig azért azt is fontos tudni, hogy nemcsak a történetet, de Jimmy zenéjét is jócskán felturbózták, így kifejezetten élvezhetőek a zenei betétek is, amelyekben Peter Šrámek énekel a színészek helyett. Szóval ne azt képzeljük, hogy a Nézz le rám, ó, Istenem közben érezzük az asztal alá bújós szekunder szégyent, hanem azt, hogy a kanapén ülve rázzuk magunkat a sorozatban felcsendülő táncdalok ritmusára. Na, és persze a ’80-as-’90-es évek nosztalgiavonatra is jó újra felülni, úgyhogy mindenképpen kíváncsian várjuk a további részeket.

Képek forrása: RTL

Nem tudod, hogy milyen sorozatba kezd bele a hétvégén? Akkor olvasd el az ajánlónkat!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?