Egy kollégám mesélte, hogy egyszer Zámbó Jimmy vendégeskedett a szállodában, ahol akkor dolgozott. A Király hevesen udvarolt neki, majd mielőtt távozott, visszapillantott és azt mondta: még visszajövök érted! Ez az azóta történtek fényében kissé kísértetiesen hat, ugyanis két nappal később, egészen pontosan 2001. január 1-jén a zenész – az eddig ismert tények alapján – főbe lőtte magát, és másnap belehalt a sérüléseibe. Emlékszem, mindenki erről beszélt akkor. Ha valaki ma elmúlt 35 éves, szinte biztos, hogy emlékszik arra, mit csinált és hol volt, amikor a Király halálhíréről értesült. Ezt úgy hívják, hogy villanófényemlék: ezért tudjuk azt is többek között, mit csináltunk éppen, amikor Diana hercegnő haláláról számoltak be a hírek. Egy, a köztudatban ennyire benne lévő ember halálhíre szinte beleég a tudatunkba, még akkor is, ha életében nem is igen foglakoztunk vele.
Jimmy, a népkedvenc
Az, hogy Jimmy halála ennyire fölbolygatta a közéletet, és az, hogy húsz év múlva is érdemes róla sorozatot készíteni, már önmagában mutatja, hogy Zámbó Imre minden cikisége ellenére mégis csak egy legenda volt. Én nem ismerek amúgy élő embert, aki kedvelte volna a zenéjét, ellenben az összes ismerősöm kifejezetten utálta azt.
Semleges álláspont nem volt Jimmyvel kapcsolatban. Olyan nincs, hogy valaki vállát rándítva azt mondja: Jimmy személyes és zenéje számára semleges. De az is beszédes, hogy a Minden nap ugyanaz a kép Zámbó Árpyról Facebook csoport, amely 100%-ig azt nyújtja, amit a neve ígér, impozáns, 30 ezres követőtáborral rendelkezik, és a posztolt fotók (amelyek évről-évre, hónapról-hónapra, napról-napra ugyanabból az egy darabot tartalmazó „pool”-ból kerülnek kiválasztásra), többsége eléri, de inkább meg is haladja az ezer lájkot.
Jimmy mellett a többnyire hosszú hajú férfiakat tömörítő Zámbó-család is legenda. Jimmy már életében is a bulvármagazinok egyik kedvence volt, és nem csak ő, de egész családja is, Árpyval, Edit „asszonnyal”, vagy épp Krisztiánnal, a Király elsőszülött fiával együtt. A „Király” tehát igazi magyar sztár volt, annak minden kisstílűségével és nevetségességével együtt is.
Személyéhez és művészetéhez több legenda is fűződött, kezdve négy és fél oktávos állítólagos hangterjedelmétől amerikai kitérőjéig, amiről semmilyen valódi bizonyíték nincs. Nőügyeiről és lobbanékony természetéről is sokat lehetett hallani. Ezt koronázta meg titokzatos halála – ami nagy valószínűséggel nem volt több, mint egy olyan ember szerencsétlen balesete, aki előszeretettel játszadozott lőfegyverével –, amelyről aztán újabb legendákat lehetett gyártani.
Szóval, ha csak néhány olyan magyar híresség van, akinek az életéről érdemes lenne olyan sorozatot forgatni, amely a legszélesebb közönséget szólítja meg, akkor azok egyike mindenképpen Zámbó Imre. Persze annak talán semmi értelme nem lett volna, ha kizárólag a tényekhez ragaszkodnak az alkotók – főleg, hogy sok valósnak beállított információ is nagy valószínűséggel hazugság a zenésszel kapcsolatban -, ezért már a főcímben egyértelműen jelzik, hogy rengeteg fikciós elem is van a történetben.
Nézzük a filmet!
A jó ötlethez pedig nagyon erős stáb állt össze. Zomborácz Virág neve ismerős lehet az Aranyéletből, amelynek szintén társforgatókönyvírója volt, de ő rendezte a Fapad című sorozatot és az érdekes atmoszférájú Utóélet című filmet is. A Királyban vezető író, és végig érezhető, milyen biztos kézzel és profin használja a jól bevált, nemzetközi sorozatokból is ismert elemeket, amiktől pörgős lesz egy-egy epizód, és keveri azokat a jó magyar sorozatok jellegzetességeivel – igaz, ez utóbbi esetében egyelőre nem sok alkotáshoz lehet visszanyúlni, de ez talán most változni fog. Persze, mindehhez kellett egy jó rendező is Kovács Dániel Richárd személyében.
A színészek is nagyon erősek: egyelőre három részt mutattak be, így Jimmyt csak Olasz Renátó alakításában láthatunk (az idősebb zenészt Nagy Ervin játssza), de már ő is fantasztikusan hozza a proli családból származó, feltörekvő Imit, aki kimagasló zenei és előadói tehetségével és kisfiús bájával az ujja köré csavarja a nőket és a közönséget. A többi szereplő is zseniális, ehhez nemcsak a vásznon és képernyőn edződött színészek, de a jól megírt karakterek is kellettek.
Végül pedig azért azt is fontos tudni, hogy nemcsak a történetet, de Jimmy zenéjét is jócskán felturbózták, így kifejezetten élvezhetőek a zenei betétek is, amelyekben Peter Šrámek énekel a színészek helyett. Szóval ne azt képzeljük, hogy a Nézz le rám, ó, Istenem közben érezzük az asztal alá bújós szekunder szégyent, hanem azt, hogy a kanapén ülve rázzuk magunkat a sorozatban felcsendülő táncdalok ritmusára. Na, és persze a ’80-as-’90-es évek nosztalgiavonatra is jó újra felülni, úgyhogy mindenképpen kíváncsian várjuk a további részeket.
Képek forrása: RTL
Nem tudod, hogy milyen sorozatba kezd bele a hétvégén? Akkor olvasd el az ajánlónkat!
