A Mennydörgő Sárkány és a Bruttó Nemzeti Boldogság országa: Bhután

Nagy sikert aratott a magyar mozikban is Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai dokumentumfilmrendezők A boldogság ügynöke című egész estés filmje. Arun Bhutánban él, Dorottya pedig második hazájaként tekint a Himalája utolsó buddhista királyságaként ismert országra. Eddig kilencszer látogatott el ide, most személyes élményeit, tapasztalatait ossza meg velünk.

Bhután lassan tíz éve az életem része. Első ízben egy hónapot töltöttem az országban, amikor is a készülő filmünkhöz kerestünk témát és szereplőket. Természetesen a munka mellett szakítottunk időt Bhután egy-egy látványosságára is. Életemben először jártam a 3100 méter magasan, meredek sziklákra épített, „égi hajszálakon függő” Tigrisfészek Kolostorban, ami lélegzetelállító látványt nyújtott. A mítosz szerint Guru Rinpoche a tibeti buddhizmus mitikus alakja egy nőstény tigris hátán érkezett a sziklafalhoz, hogy ott megpihenjen és meditáljon.

A kolostorba egy kétórás meredek túraútvonalon jutottunk fel. Lábánál meredek szurdok helyezkedik el, ahova csak egy keskeny függőhídon keresztül vezet az út. A kolostorban mind a mai napig élnek szerzetesek. A több százéves sziklákon lépdelve, a gyönyörűséges, tradicionális buddhista freskókat nézegetve hallgattuk, ahogy a vörös csuhás szerzetestanoncok mantrázzák az imaszövegeket, és meglestük, ahogy éppen ebédet készítenek vagy a mobiltelefonjukkal játszanak. A kolostor falai között a buddhizmus gyakorlása a mai napig élő hagyományként van jelen.

Bhután egyedülállósága abban is rejlik, hogy a több százéves épületeiben a tradíciók a mai napig meghatározzák az itt élő emberek mindennapjait. Az elmúlt tíz évben nagyon sok kolostort látogattam meg Bhutánban, hisz tudni kell, hogy a társadalom közel 20 százaléka szerzetes. Általában nehezen megközelíthető helyekre, felhőkbe vesző hegytetőkre építik a kolostorokat, hogy a civilizáció vívmányai kevéssé érjék utol a tanoncokat. Mesébe illő látogatások voltak ezek, nemcsak a kolostorok lenyűgöző építészete, hanem a szerzetek melegszívű fogadtatása miatt is.

Bhután egyik legkülönlegesebb kolostora a Chimi Lhakhang, ahova nagyon sok bhutáni nő érkezik gyermekáldást kérni. A kolostort körülvevő kis faluban minden házra hatalmas, mosolygós arcú falloszok vannak pingálva, amelyek szerencsét hoznak és elűzik az ártó szellemeket. Egy óriási, vörös, fából faragott falloszt is találtunk a falu közepén, amin rendre megdöbbennek a nyugati turisták. Tudni kell, hogy Bhutánban a fallosz egy spirituális jelkép, amit azért festenek minden ház falára, hogy elűzze a rontást. A mítosz szerint egy 14-15. században élt őrült láma, Drukpa Kunley szimbóluma, aki akkoriban bizarr és sokkoló módszerekkel terjesztette a buddhizmust a térségben.

Remind magazin

A himalájai szerpentin-utakon busszal utaztunk, ami életem egyik legfélelmetesebb élménye volt a végtelenbe vesző szakadékok, az omladozó keskeny földutak és az aktív szembeforgalom miatt. Tizenkét óra alatt tettünk meg a 200 km-t.

Bhutánba utazni nem könnyű

A napi vízumdíj miatt egy kinti utazási irodával kell felvenni a kapcsolatot, amely lebonyolítja a vízumkérelmet és megszervezi az utat. Itthon a Magyar-Bhutáni Baráti Társaságon keresztül a legegyszerűbb az országba utazni. Ugyanis Valcsicsák Zoltán, aki 2011-ben alapította a szervezetet, rendszeresen jár Bhutánba és a bhutáni kapcsolatai révén nagy tapasztalata van turistacsoportok vezetésében is.  Gyakorta tart előadásokat és az országgal kapcsolatos rendezvényeket, és szervez utazásokat, amelyekről itt tájékozódhatsz: https://www.bhutan.info.hu/.

A cikk folytatását elolvashatod a Remind Bookazine hetedik lapszámában! Kattints, és rendeld meg webshopunkban!

Fotó: Getty Images

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

EZ IS ÉRDEKELHET

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Nincs két egyforma öregedés

Back to school: A család új operációs rendszere

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében