Tégy jót: locsolj meg egy fát

A 10 millió Fa közössége ezért felhívást intéz mindenkihez, hogy hétvégente locsoljon meg legalább egy fát, ezáltal biztosítva túlélését, és élhető környezetet a jövendő generációk számára.

Heti legalább 50-70 liter vízre van szüksége egy fiatal fának, hogy túléljen a szárazságban. A 10 millió Fa közössége kiemeli, hogy ebben az extrém időkben az idősebb fák számára is a túlélést jelentheti az emberi odafigyelés, valamint, hogy a felhőszakadások által hozott eső sem jelent gyógyírt, hiszen az legtöbbször nem jut el a fák gyökeréig.

„Hetek óta szárazság van megint. Akár két éve, idén is történelmi méretet ölt, ahogy az egymást követő napok, egymást követő hetek után még mindig nem jön az enyhítő eső. A 10 millió Fa országos Faültető közösség, ahogy eddig is cselekvéssel reagál a helyzetre” – írják Facebook posztjukban, melyben öntöző „sportesemény” sorozatot hirdetnek a fák túléléséért!

Kritikus a helyzet a fák és az emberek számára

„Ez a nyár hátralévő életed leghűvösebb nyara – hátborzongató jövendölés. És sajnos van benne igazság. Ahogy azonban nemcsak mi, emberek, de az általunk életre hívott fák, cserjék remélt hosszú életében is ez a mostani a legkevésbé megpróbáltató nyár.

Változik a klíma, változnak a körülmények, nekünk embereknek is változnunk kell, hacsak egy kicsit is előre tekintünk. Ahhoz, hogy városaink, településeink a gyermekeink és unokáink számára is élhető, túlélhető közeget kínáljanak majd, most kell cselekednünk, és ezeken a forró napokon meg kell tudnunk megszervezni azoknak a fáknak az öntözését, amelyek pár év után már saját erőből is képesek lesznek átvészelni a kritikus heteket. De most még nem!” – írják.

fa

Elég, ha lakóhelyed környékén ismersz fákat

„Jelöljük ki ezentúl a nyári hétvégék lezárását, a vasárnap estéket a 10 millió Fás ültetések közös locsolásának időpontjaként, a vasárnap esték teljenek a „LOCSOLIMPIA” jegyében. Sőt, ha nem vagy 10 millió Fás, sosem ültettél, csupán a lakóhelyed környékén ismersz fákat, növényeket, azok számára is juttathatsz enyhítő vizet. Mostantól ezen a nyáron és a következőkön is, ezeken az esteken juttassunk elegendő éltető vizet a magunk ültette és bennünket szolgáló növényeknek” – olvasható közleményükben. „Szó szerint életbevágó, hogy ezeken a vasárnapi versenyeken jól szerepeljünk. Mindent bele 10 millió Fások! És hajrá növények, a ti élni akarásotok is kell a közös sikerhez!”

Komoly összefogásra van tehát szükség, segítsük a fákat a túlélésben, hogy ők segítsenek minket a túlélésben felnövekedvén! Az alapítvány a vasárnap estéket javasolja a Locsolimpiai „játékok” lebonyolítására, de a szervezett közösségi locsolások persze más napokon is lehetnek.

Szervezetek csatlakozását is várják a Nemzeti Faültetés Napjához

A 10 millió Fa közösség mindeközben nagy erőkkel készül a 2025 március elsejére szervezett Nemzeti Faültetés Napjára nem kisebb célkitűzéssel, minthogy legyen egy olyan faültetési nap, melyen valahány magyarországi szervezet és szerveződés, intézmény és vállalat részt vehet: Iskolák, óvodák, kaszárnyák, egyetemek, cégek, színházak, kórházak, sport és egyházi közösségek, multi vállalatok alkalmazottai, különféle társadalmi vagy civil szervezetek tagjai. 

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, hogy megtudd, mit takar a digitális ökolábnyom!

Fotó: Pexels / Ron Lach

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

EZ IS ÉRDEKELHET

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Nincs két egyforma öregedés

Back to school: A család új operációs rendszere

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében