A karácsonyi vásárok rövid története

Hozzátartoznak az ünnepi készülődés hangulatához. Jól tudják ezt a kereskedők, akik mindent megtesznek, hogy látogatóik jól érezzék magukat. Körbejártuk a karácsonyi vásárok történetét.

A karácsonyi vásárok előfutára a bécsi decemberi vásár volt a középkorban. 1298-ban engedték meg a lakosoknak először, hogy advent idején egyfajta zsibvásárt tartsanak a város főterén. A szabadtéri téli vásárokról az első megemlékezés bő egy évszázaddal később látott napvilágot. 1348-ban már karácsonyi vásárként említik Németország első Christkindlmarktját Bautzenben. Ezekben a korai vásárokban először csak élelmiszert árultak: többnyire húst vagy pékárut, később a kínálat tovább fejlődött. A hétköznapi termékek mellett lassanként megjelentek a szezonális csemegék, a dekorációs és kézműves készítmények is, amelyek árusítását énekes és táncos műsorok kísérték.

Remind magazin

Az ajándékozás ünnepe

A karácsonyi vásárok a 16. században kaptak lendületet, amikor a német protestáns reformátor, Luther Márton tanításai azt vetették fel, hogy Krisztus születésének napja alkalmasabb lenne az ajándékozásra, mint más szent napok. A katolikus templomok azonban – amelyek eredetileg azért támogatták a vásárokat, mert azokat a közelükben rendezték, ezért többen látogattak el a misékre – ellenezték ezt az indítványt. Mindezek ellenére ekkortájt kezdődött a karácsonyi ajándékvásárlás gyakorlatának felfutása is, és az adventi vásárok azóta is töretlen népszerűségnek örvendenek.

Néhány rekord

A legmagasabban
A svájci Pilátus-hegyi karácsonyi vásár a legmagasabban fekvő vásár Európában, pontosan 2132 méteren található. Ahhoz, hogy elérjék, a látogatóknak a világ legmeredekebb fogaskerekűjére kell felszállniuk, és 48 fokos dőlésszögben, 30 percig haladniuk azzal.

A legfényesebb
A szingapúri Gardens by the Bay-nél, még csak pár éve tartanak karácsonyi vásárt, de máris rekordokat döntögetnek vele. 2018-ban 21 méteres magasságával Ázsia legmagasabb karácsonyfáját állították fel a téli csodaországban. A vásárban helyet kap egy 400 négyzetméteres Mikulás műhely és egy hét emeletes tükörlabirintus is, amelyet 252 ezer égő világít meg.

A legnagyobb
Több is van, de azért íme néhány a legnagyobbak közül Európában: a bécsi Christkindlmarkt a Rathausplatz-on 200 fabódéjával vezeti a mezőnyt, őt követi Cologne 160 standja, majd az Egyesült Királyságbeli Bath karácsonyi vására a maga 180 házikójával.

Kép forrása: Canva

Kíváncsi vagy, hogy melyik Európa három legmenőbb vonatútja? Kattints, és megtudod!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?