5 őszindító kultúrprogram, amin ott a helyed

Meghosszabbítanád a nyarat egy fergeteges koncerttel? Vagy egy elgondolkodtató színházi előadásra vágysz? Akár a kanapédról? Ajánlónkban biztosan találsz kedvedre való kultúrporgramot.

Mély levegő a Jurányiban

Szeptember 12-től

Négy éve robbant be a köztudatba Halász Rita író, aki Mély levegő című regényével elnyerte a Margó-díjat. A regény főszereplője egy bántalmazó házasságból menekül ki két kisgyerekkel. A történet azt a lelki utat mutatja be, amelyet megjár az, akit évekig módszeresen bántalmaznak, és aki kiugrik ugyan, de még ezt követően is nagyon sok traumát kell elszenvednie, és akinek végül tulajdonképpen önmagát is meg kell váltania. Mert a bántalmazás még akkor is nyomokat hagy, ha valaki elég bátor és erős, hogy véget vessen neki. A történetet most színpadon is láthatjuk, a Katona fantasztikus színésznőjének, Pálos Hannának a tolmácsolásában a Jurányi Házban. Az Orlai és a Füge Produkció égisze alatt bemutatásra kerülő előadás egy intim és nagyon személyes monodráma, melyben Pálos Hannát nagybőgőn kíséri Csizmás András. Ínyenceknek kihagyhatatlan!

Kattints további információkért!

III. Krúbi és a Vágyak Palotája a Budapest Parkban

Szeptember 13-án

Krúbi, azaz Horváth Krisztián énekes, rapper, dalszerző tavaly megjelent harmadik albuma apropóján, illetve eddigi munkásságát összefoglalva háromrészes koncertet ad a Budapest Parkban. Ennek első állomása a szeptember 13-i buli, amelyen még nagy eséllyel a kánikulában tombolhatunk – talán idén utoljára. Annak is érdemes elmenni, aki nem ismeri Krúbit, mert mindig fantasztikus hangulatú koncerteket ad. Ez pedig nemcsak egy hagyományos fellépés, hanem egy komplett show lesz, amely egyetlen alkalommal kerül megrendezésre.

Kattints további információkért!

A tizedes meg a többiek – Digitálisan felújított kópia

Szeptember 19-től

A Pannónia Entertainment Ltd. évek óta hoz el újra nagy klasszikusokat a filmvászonra. A filmforgalmazónak köszönhetően olyan csemegéket láthattunk már a mozikban, mint a Volt egyszer egy vadnyugat, a Psycho, az Alien-filmek vagy a Vuk. Most az egyik legismertebb és legjobb magyar filmet hozzák vissza a mozikba. A tizedes meg a többiek legendás alkotás, már nem sokkal a bemutatója után beválasztották az 1945. és 1968. között készült tizenkét legjobb magyar film, a Budapesti 12 közé, majd 2012-ben a Magyar Művészeti Akadémia által legkiemelkedőbbnek tartott 53 magyar film közé is. A Keleti Márton rendezésében, Sinkovits Imre, Darvas Iván és Major Tamás főszereplésével készült alkotásnak olyan híres mondatait, mint „az oroszok már a spájzban vannak” még azok is ismerik, akik sohasem látták. Most pedig ráadásul újra nagyvásznon látható!

Kattints további információkért!

E-színház Fesztivál

Szeptember 20. és 29. között

Ha szívesebben gubóznál be, idén ősszel a kanapéról sem kell felkelned ahhoz, hogy minőségi kultúrprogramokban legyen részed. Immár negyedik alkalommal rendezik meg az ország egyetlen online színházi találkozóját, az eSzínház Fesztivált. A nyár során magyarországi és határon túli magyar színházak, valamint független társulatok pályázhattak előadásaikkal, melyek közül tizennégy produkció lesz látható az eszinhaz.hu-n. A fesztivál alatt a nézők számára korlátlanul érhetők el olyan színházak és társulatok előadásai, mint például az Örkény Színház, a Csiky Gergely Színház (Temesvár), a Vígszínház, a Katona József Színház, a Szegedi Nemzeti Színház, Madách Színház, a Radnóti Miklós Színház, az Exit Generáció vagy épp a KultBazaar Egyesület. A legjobb előadásokat és alakításokat szakmai zsűri díjazza, továbbá különdíjak is átadásra kerülnek. Te is leadhatod a voksodat a kedvenced mellett, hiszen a nézők szavazataira is számítanak, ezek összesítése után derül ki, hogy melyik előadás nyerte el a Közönségdíjat.

Kattints további információért!

Exluzív beszélgetés Nyáry Krisztiánnal, Nyáry Lucával és Nyáry Lizával Sally Rooney-ról

Október 3.

Nyáry Luca mellett ritkán látott húga, Nyáry Liza is fellép, hogy édesapjukkal nyomába eredjenek, mitől olyan népszerű Sally Rooney, és mivel tud megfogni az Y-korosztály bemutatásán keresztül 14 évestől 44 évesig szinte mindenkit. Generációk megismételhetetlen találkozása egy olyan beszélgetésben, amiben a Nyáry családot Szűcs Péter faggatja. Szó lesz többek között Sally Rooney vadonatúj, a nemzetközi megjelenéssel egy időben, szeptember 24-én érkező kötetéről, az Intermezzóról is.

Kattints további információkért!

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog: 5 + 2 könyv minden élethelyzetre!

Fotó: E-színház

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

EZ IS ÉRDEKELHET

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Nincs két egyforma öregedés

Back to school: A család új operációs rendszere

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében