A Menedzserszövetség és a KPMG Hungary közös Év Menedzsere az Üzleti Kultúráért Különdíj 2024. évi kitüntetettje: Miklós Rozália, MSCI Magyarország ügyvezető igazgató

Minden évben van egy este, amikor a magyar üzleti élet kiválóságai összegyűlnek, hogy megünnepeljék a legnagyobb presztízsű elismerést jelentő Év Menedzsere Díjakat és a gazdaság kiemelkedő szereplőit. A Menedzserszövetség immár három évtizede ismeri el azokat a kivételes vezetőket, akik nemcsak üzleti eredményeikkel, hanem értékalapú szemléletükkel és társadalmi felelősségvállalásukkal is példát mutatnak. Sorozatunkban bemutatjuk a díjazottakat.

Globális kutatás-fejlesztési csapatok irányítójaként és a budapesti MSCI iroda vezetőjeként elkötelezetten dolgozik egy fenntartható, emberközpontú üzleti kultúra megteremtésén. Missziója, hogy olyan üzleti környezetet formáljon, amely a bizalomra, a fejlődésre és a sokszínűség támogatására épül, vezetőként és mentorként egyaránt. A díjat Rózsai Rezső, a KPMG Hungary vezérigazgatója adta át május 22-én, ünnepélyes keretek között.

Mit jelent Önnek ez a kitüntetés, mennyire szokta elfogadni azt, ha elismerik a munkájában?

Sokáig nehezen fogadtam el azokat az elismeréseket, amelyek a vezetői működésemről szóltak, mert nem éreztem olyasminek, amit megtanultam vagy kiérdemeltem, mint egy matekvizsgán az ötöst vagy egy üzleti eredményt. A vezetői működésem inkább belülről jön, de pont ezért dolgozom rajta tudatosan, hogy hiteles és emberi is maradjon. Nagy megtiszteltetés számomra ez a díj, különösen azért, mert az üzleti kultúrát helyezi a középpontba, azt a területet, amelyben hiszek, és amelyért nap mint nap dolgozom.

Fiatal, háromgyermekes anyaként és női vezetőként hogy látja, mi a felelős üzleti kultúra alapja?

A gyerekeimmel akkor tudok valódi kapcsolatot építeni, ha leguggolok hozzájuk, a szemükbe nézek, figyelek rájuk, és érvényesnek ismerem el azt, amit éreznek. Ez az odafigyelés és tisztelet teremti meg a bizalmat. Ez ugyanígy működik a munkahelyen is. Egy jól működő üzleti kultúrában az ember otthon érezheti magát, de közben pontosan tudja, hogy ez nem egy családi, hanem egy professzionális közeg, ahol az eredmények számítanak, és ahol néha nehéz döntéseket is meg kell hozni. A lényeg abban rejlik, hogy miképp bánunk egymással ezekben a helyzetekben. Lehet következetesen teljesítményt elvárni úgy is, hogy közben figyelünk egymásra, tiszteljük egymást, és emberi kapcsolatokat építünk. Azt vallom, hogy nem a pingpongasztal meg a gyümölcsnap teszi az üzleti kultúrát, hanem hogy hogyan szólunk egymáshoz egy feszített hétfőn. Ezt a szemléletet képviselem a ­vezetésben, és ezt igyekszem továbbadni is.

Nagyon fiatalon lett sikeres vezető, hol látja magát 5-10 év múlva?

Öt év múlva is olyan csapatot szeretnék vezetni, amely inspirál, fejlődik, és hatással van, szakmailag és emberileg is. Tíz év múlva is szeretnék olyan szervezetben dolgozni, amelynek üzleti kultúrájával azonosulni tudok, és ahol a saját értékrendem mentén tudok vezetni és alkotni. Fontos számomra, hogy közben én is folyamatosan tanuljak és fejlődjek, nemcsak szakmailag, hanem emberként is. Hiszek abban, hogy vezetőként nemcsak eredményeket lehet elérni, hanem kultúrát is lehet formálni. Ha a következő években ennek a munkának a hatása a hazai üzleti közegben is érzékelhető lesz, azt igazi eredménynek tartom majd.

Kép: Ajkai Dávid

A fenti írás támogatott együttműködés része

Tetszett a cikk? Akkor ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Sok nő életében eljön az a pillanat, amikor a gyerekek már nem kérik minden percben a kezünket. Nem kell őket...

EZ IS ÉRDEKELHET

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?

„A törzs hiánya ma is ott dolgozik bennünk” – interjú Karafiáth Balázzsal