A Menedzserszövetség és a LegitiMo Jogvédelmi Biztosító közös Év Fiatal Menedzsere Díj 2024. évi kitüntetettje: Szabó Balázs, HOLD Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója

Minden évben van egy este, amikor a magyar üzleti élet kiválóságai összegyűlnek, hogy megünnepeljék a legnagyobb presztízsű elismerést jelentő Év Menedzsere Díjakat és a gazdaság kiemelkedő szereplőit. A Menedzserszövetség immár három évtizede ismeri el azokat a kivételes vezetőket, akik nemcsak üzleti eredményeikkel, hanem értékalapú szemléletükkel és társadalmi felelősségvállalásukkal is példát mutatnak. Sorozatunkban bemutatjuk a díjazottakat.


Rendkívül fiatalon került vezetői pozícióba, ahol szakmai tudása, értékalapú közösségépítési szemlélete és a fejlődés iránti elkötelezettsége irányította döntéseit. A közgazdaságtantól a portfóliókezelésig, a vezetéstől a közösségformálásig minden szerepében az elhivatottság, az önazonosság és a folyamatos fejlődés jellemzi pályafutását. A díjat Szabó György, LegitiMo Jogvédelmi Biztosító Zrt. vezérigazgatója adta át Szabó Balázsnak az Operaházban megrendezett nagyszabású rendezvényen.

Nagyon fiatalon már vezérigazgató-­helyettes volt, majd alig múlt 30 éves, és már vezérigazgató lett. Mi hajtotta 30 éves kora előtt, és hogyan ért el ilyen gyorsan ilyen nagy sikereket az üzleti világban?

Teljesítményközpontú családban nőttem fel: úsztam, kosárlabdáztam, sokat tanultam, mindig versenyeztem. A HOLD Alapkezelőnél viszont találkoztam egy nagyon magas szakmai szintű, támogató csapattal és egy becsületes üzleti kultúrával, ahol könnyű volt kiteljesednem. Ma már igyekszem a motivációt nem az önmagáért való versengésből meríteni: a cégünk amellett, hogy jó hozamokat ér el, egy boldog és élhető közösség, ahol a profit mellett a pénzügyi edukációs szerepünk is nagyon fontos.

Mit jelent Önnek ez a díj?

Ez a rangos kitüntetés azt jelenti számomra, hogy a HOLD felkelti a figyelmet az üzleti világban. Fontos kiemelnem, hogy úgy érünk el jó hozamokat az ügyfeleinknek, hogy fenntarthatóan dolgozunk. Valamint az is fontos, hogy úgy beszélünk őszintén és szórakoztatóan a tőzsdéről, a gazdaságról a  podcastunkban és a blogunkon, ahogy mások nem mernek. A pénzügyi világ sokszor nagyon bonyolult és érthetetlen. Mi a cégnél mindent megteszünk, hogy egyszerűek és érthetőek, ugyanakkor nagyon szakmaiak legyünk. Jó érzés becsületes emberekkel becsületes embereknek dolgozni. 

Hol látja magát 5 és 10 év múlva?

Ugyanebben a szerepben látom magam 5 és 10 év múlva is. Szeretném hosszú évek múlva is azt érezni, hogy a kollégáim motiváltak a cégnél, szeretik a környezetüket, vállalják a véleményüket és kiállnak azért, amit helyesnek éreznek. Nem akarok konkrét céges célokat megfogalmazni, de örülnék, ha 10 év múlva a HOLD sokkal nagyobb lenne, sokkal több embert foglalkoztatna, és megkerülhetetlenné válna akkor, amikor Magyarországon valaki befektetésekről gondolkodik. Elsősorban nem a nagy horderejű változások a fontosak számomra, hanem a kiszámíthatóság, a tervezhetőség, és az, hogy jó legyen ebben az országban élni.

Mit jelent Ön számára a siker?

Nekem a siker az, ha a saját elveim szerint, tehát őszintén, átláthatóan, érthetően kommunikálva vezethetem a csapatomat a vállalati cél, a minél magasabb kezelt vagyon és a minél nagyobb hozam felé.

Fotó: Ajkai Dávid

A fenti cikk támogatott együttműködés része

Tetszett a cikk? Akkor ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?