Sokunknak van egy olyan szakmai ismerőse, akivel egyszer valahol nagyon jót beszélgettünk, megígértük egymásnak, hogy folytatjuk, összeülünk egy kávéra, vagy valamikor közösen dolgozunk valamin. Aztán telnek a hetek, hónapok, és végül egyikünk sem jelentkezik. Nem azért, mert ne lett volna érdekes a találkozás, egyszerűen csak mindenki visszatér a saját feladataihoz. Az ismeretség pedig megmarad egy lehetőségnek, amelyből sosem lett valódi kapcsolat. Pedig sokszor éppen az ilyen apró, elmaradt lépéseken múlik, hogy egy jó beszélgetésből lesz-e valaha közös munka, segítség vagy hosszabb távú szakmai kapcsolat.
Húsz névjegykártya még nem húsz kapcsolat
A networking hosszú ideig szinte egyet jelentett azzal, hogy minél több embert ismerjünk meg. Konferenciák, üzleti reggelik, szakmai események kínáltak alkalmat arra, hogy bemutatkozzunk, elmondjuk, mivel foglalkozunk, és új nevekkel bővítsük a kapcsolati hálónkat, csakhogy az ismeretség és a kapcsolat nem ugyanaz.
„Egy konferencián vagy üzleti eseményen húsz emberrel is kezet foghatunk, de ettől még húsz új kapcsolatunk nem lett. Legfeljebb húsz új ismerősünk” – fogalmaz Papp Zoltán szervezetpszichológus, vezetői tanácsadó.

A szakértő szerint az igazi fordulópont az, amikor az első találkozást valamilyen kezdeményezés követi. Lehet ez egy érdekes cikk továbbküldése, egy szakmai ajánlás, egy újabb beszélgetés vagy egyszerűen annak jelzése, hogy emlékszünk arra, ami a másik embert foglalkoztatja. Lehet ez egy érdekes cikk továbbküldése, egy szakmai ajánlás, egy újabb beszélgetés vagy egyszerűen annak jelzése, hogy emlékszünk arra, ami a másik embert foglalkoztatja.
Ráadásul mindez úgy történik, hogy nem várunk érte azonnali viszonzást. „A névjegycsere adatcsere. A kapcsolat akkor kezdődik, amikor már van története annak, ami két ember között történik.” De vajon számít-e, mekkora kapcsolati hálót építünk? A digitális platformokon néhány év alatt akár több ezer szakmai ismerőst is szerezhetünk, ez azonban önmagában még nem jelenti azt, hogy több emberre számíthatunk.
Papp Zoltán vezetőknek időnként feltesz egy egyszerű kérdést: ha holnap valóban segítségre lenne szükségük, kit hívnának fel? És kik azok, akik ugyanezt megtennék értük? Ilyenkor rendszerint egészen más számokkal találkozunk, mint amennyit a LinkedIn-profilunk mutat. Ez persze nem jelenti azt, hogy kizárólag a szoros kapcsolatainknak lenne értékük. A szélesebb hálózat új emberekhez, információkhoz és lehetőségekhez vezethet, míg a szűkebb körben mélyebb bizalom alakulhat ki. A kettő nem egymás helyett, hanem egymás mellett fontos.
Miért lehet fontos valaki, akivel csak néhányszor találkoztunk?
Elsőre talán meglepőnek hangzik, de sokszor egy új álláslehetőség, üzleti együttműködés vagy fontos szakmai fordulat nem feltétlenül a legközelebbi ismerőseinken keresztül érkezik. Mark Granovetter amerikai szociológus már 1973-ban, The Strength of Weak Ties című tanulmányában felhívta a figyelmet a gyenge kötések jelentőségére. Az elmélet lényege, hogy a lazább ismeretségek különböző társas és szakmai köröket kapcsolhatnak össze, így olyan információkhoz és lehetőségekhez juttathatnak bennünket, amelyek a közvetlen környezetünkben nem feltétlenül érhetők el.

Gondoljunk egy korábbi kollégára, akivel évek óta nem dolgoztunk együtt, vagy valakire, akivel mindössze néhányszor beszélgettünk egy szakmai eseményen. Lehet, hogy hosszú ideig semmilyen kapcsolat nincs közöttünk, majd egyszer csak eszébe jutunk egy új projekt vagy megoldandó probléma kapcsán.
Papp Zoltán saját pályáján is többször tapasztalt hasonlót. Előfordult, hogy évekkel egy közös munka vagy néhány beszélgetés után keresték meg egy együttműködés lehetőségével. Ehhez azonban fontos, hogy valamilyen egyértelmű szakmai emlék maradjon rólunk. Nem feltétlenül az számít, mennyi időt töltöttünk valakivel, hanem az is, hogy tudja-e, miben vagyunk jók, hogyan gondolkodunk, és milyen helyzetben érdemes hozzánk fordulnia.
A bizalom nem az első találkozáskor születik
Az első beszélgetés után lehet valaki szimpatikus, érdekes vagy szakmailag meggyőző, de bizalomhoz időre van szükség. „Egy első találkozás során leginkább benyomásunk alakul ki valakiről. Szimpátia, érdeklődés, esetleg szakmai kíváncsiság. Ezt azonban még nem nevezném bizalomnak. A bizalomhoz mintázat kell” – mondja a szervezetpszichológus. A következő találkozások során derül ki, hogy a másik valóban visszahív-e, betartja-e az ígéreteit, és ugyanazokat az értékeket képviseli-e akkor is, amikor már nem az első bemutatkozás udvariassági szabályai szerint viselkedik.
Papp Zoltán szerint ez a vezetői működésben is hasonlóan alakul: nem egyetlen jól sikerült mondat miatt bízunk meg valakiben, hanem azért, mert hosszabb időn keresztül összhangot tapasztalunk a szavai és a tettei között. Éppen ezért lehet különösen fontos, hogy legyenek olyan közegek, ahol újra és újra találkozunk ugyanazokkal az emberekkel. Egy rendszeres szakmai reggelin, üzleti klubban vagy kisebb közösségben fokozatosan megismerjük egymás gondolkodását, munkáját és viselkedését. „Egy ponton pedig véget ér a networking, és elkezdődik maga a kapcsolat.”

Lehet valódi kapcsolatunk valakivel, akivel még sosem találkoztunk?
A kapcsolatépítés jelentős része ma már online történik. A LinkedInen szakmai gondolatokat osztunk meg, hozzászólunk mások bejegyzéseihez, vitatkozunk, kérdezünk, és olyan emberekkel is beszélgetésbe kezdhetünk, akikkel a mindennapokban aligha találkoznánk. De vajon szükség van-e személyes találkozásra ahhoz, hogy egy online ismeretséget valódi kapcsolatnak tekinthessünk?
Papp Zoltán szerint nem feltétlenül. Saját tapasztalata is azt mutatja, hogy komoly szakmai együttműködések indulhatnak digitális platformokon. A lényeg itt sem a kapcsolódás gomb megnyomása, hanem az, hogy kialakul-e érdemi párbeszéd. Ha két ember hosszabb időn keresztül követi egymás gondolatait, reagál a másik véleményére, esetleg szakmai kérdésekben vitatkozik, már az első személyes találkozás előtt is sokat megtudhatnak egymásról.

A fizikai jelenlétnek ugyanakkor továbbra is van jelentősége, különösen akkor, ha nagyobb üzleti döntésről, hosszú távú együttműködésről vagy komolyabb bizalmi helyzetről van szó. Egy személyes beszélgetés során olyan apró jelzéseket is érzékelhetünk, mint a hanghordozás, a reakciók vagy akár a csendek. Az online térben elkezdődött ismeretségek így személyes találkozásokkal mélyülhetnek tovább, de attól még, hogy valakivel sosem ültünk le egy kávéra, lehet értékes szakmai kapcsolatunk.
A közösség többet adhat egy kapcsolati listánál
Miközben egy nagy konferencián néhány percünk jut egy-egy bemutatkozásra, egy kisebb, rendszeresen találkozó üzleti közösségben egészen más kapcsolatok alakulhatnak ki. Egy tíz-húsz fős csoportban idővel már nemcsak azt tudjuk a másikról, milyen pozícióban dolgozik, vagy milyen szolgáltatást kínál. Azt is megtapasztalhatjuk, hogyan működik együtt másokkal, mennyire segítőkész, hogyan reagál nehéz helyzetekben, és mennyire lehet számítani rá.
„Egy több száz fős rendezvényen bárki elmondhat magáról három perc alatt szinte bármit. Valószínűleg soha többet nem találkozunk. Egy tíz-húsz fős, rendszeresen találkozó közösségben ez nem működik” – fogalmaz Papp Zoltán. Itt válik fontossá a reputáció, vagyis az a szakmai megítélés, amelyet nem egyszeri bemutatkozással, hanem következetes viselkedéssel alakítunk ki. A szakértő szerint egy jól működő üzleti közösség olyan közeget teremthet, ahol hosszabb időn keresztül láthatóvá válik, hogyan dolgozunk, mit képviselünk, és hogyan bánunk másokkal. Ez pedig fontos különbség a klasszikus networkinghez képest. Míg egy egyszeri esemény elsősorban az első találkozás lehetőségét kínálja, egy közösség alkalmat ad arra is, hogy a kapcsolatnak folytatása legyen.

A kapcsolatainkat nemcsak építeni, gondozni is kell
Amikor a szakmai kapcsolatépítésről beszélünk, általában arra gondolunk, hogyan ismerhetnénk meg új embereket. Viszont ritkábban gondolunk arra, hogy mi történik azokkal, akiket már ismerünk. Pedig mindannyiunk életében vannak korábbi kollégák, üzleti partnerek vagy szakmai ismerősök, akikkel egykor jó kapcsolatot ápoltunk, aztán valahogy elmaradtak a beszélgetések. Nem történt konfliktus, egyszerűen mindenki ment tovább a saját dolgára.
„A legtöbb ember nem kapcsolathiányban szenved, hanem kapcsolat-elhanyagolásban” – magyarázza Papp Zoltán.
A szakértő szerint érdemes időről időre úgy felvenni valakivel a kapcsolatot, hogy éppen semmit nem szeretnénk kérni tőle. Elküldhetünk egy cikket, amelyről eszünkbe jutott, gratulálhatunk egy szakmai sikeréhez, vagy megkérdezhetjük, hogyan alakult az a projekt, amelyről hónapokkal korábban mesélt.
Ezek az apró gesztusok – mint az élet más területein is – fontos szerepet játszanak abban, hogy egy kapcsolat ne csak akkor kerüljön elő, amikor valamelyik félnek szüksége van valamire. Mindez persze nem azt jelenti, hogy minden ismeretségünket folyamatosan ápolnunk kellene, vagy hogy az emberi kapcsolatainkat egy üzleti adatbázis logikája szerint kellene működtetnünk, csupán érdemes megadni a kellő figyelmet az értékes szakmai kapcsolatoknak.

A networking tehát nem halt meg, de önmagában attól még nem leszünk jó kapcsolatépítők, hogy sok embert ismerünk. Az is számít, mit kezdünk ezekkel az ismeretségekkel, és mennyire figyelünk azokra, akikkel már kapcsolatba kerültünk. Ahogy Papp Zoltán fogalmaz: „A valódi networking legfontosabb része éppen két találkozás között történik.” Hiszen egy szakmai kapcsolatot nemcsak akkor érdemes ápolni, amikor szükségünk van valamire a másiktól.
Fotó: Getty Images, Unsplash, Papp Zoltán



