A Bárhonnan négyféle szabadságról szól: helyfüggetlenségről, pénzügyi függetlenségről, időszabadságról és belső szabadságról. Ez a négy terület hogyan állt össze benned egyetlen gondolattá?
Biztosan van több is, nem akarom négyre korlátozni a szabadságot. Talán onnan indult az egész, hogy nagyon sokan kérdezgették tőlem, milyen az, amikor az ember a tengerparton ül a laptopjával. Miközben ezt valójában senki nem csinálja. Sokat gondolkodtam azon, miért vannak mégis ezek a fotók, és rájöttem, hogy ez tulajdonképpen egy metafora: a tengerpart, a koktél és a pálmafa a szabadságot jelképezi, a laptop pedig a munkát.
Elkezdtem azon gondolkodni, miért lett ennyire mozgatórugó mostanában a szabadság, és rájöttem, hogy nemcsak a helyben jelenik meg, hanem az időben, a pénzben és a belső dolgainkban is. Hiába dolgozhatsz például bárhonnan, ha nincs időszabadságod, vagy nincs meg az anyagi biztonságod, nem tudod igazán élvezni azt a szabadságot, amit közben felépítesz.
Végül ott van a belső szabadság, ami szerintem ahhoz kell, hogy a másik hármat egyáltalán el tudd érni. Meg kell ismerkedned magaddal, amit nevezhetnénk önismeretnek is. Rengeteg olyan emberrel találkoztam, aki 43-45 éves korára megteremtette az anyagi függetlenségét, soha többé nem kellett volna dolgoznia, aztán depresszióba esett. Egész életében arra fókuszált, hogy ezt elérje, utána pedig ott állt azzal a kérdéssel: oké, de ki vagyok én a munkám nélkül?
A könyvben a biztonságról is írsz, és arról, hogy nőként utazva erre különösen figyelni kell. Te hogyan élted ezt meg?
Amikor először világgá mentem, mindenki azt kérdezgette tőlem: egyedül, nőként elmész a nagyvilágba? Nekem akkor még valahogy nem kapcsolt be az, hogy félnem kellene, és azt is leírtam, hogy nagyon sokáig mázlim volt. Fiatal utazóként sokszor azt tapasztalod, hogy a világ alapvetően jó és biztonságos, az emberek pedig nagyon kedvesek. Ezt ma is így gondolom. Ha bajban vagy, szerencsére általában hamarabb találsz egy jó embert, mint egy rosszat. De ha találkozol egy rossz emberrel, annak egész életedre lehetnek következményei, és emiatt tényleg jobban oda kell figyelnünk.
Több száz embernek segítettél elindulni a helyfüggetlen munka felé. Mit tapasztalsz, amikor valaki azt mondja, hogy „szabadabb életet szeretnék”, általában min szeretne valójában változtatni?
Szinte mindenki onnan kezdi, hogy nem akarja, hogy egy főnök mondja meg neki, mikor dolgozzon. Szerintem nagyon furcsa rendszer maradt ránk egy előző világból. A digitalizáció előtt valóban el kellett menned valahová ahhoz, hogy dolgozni tudj, de ma már rengeteg munkánál nem ez a helyzet. Én 2005-ben kezdtem el social media managerként dolgozni, és néhány évvel később már ott tartottunk, hogy az irodában ülve is online kommunikáltunk egymással. Ráadásul a social media nem zár be délután ötkor: ha válaszolni kellett valamire, azt otthonról is meg tudtam csinálni. Ekkor kezdett el motoszkálni bennem a kérdés, hogy akkor mégis miért kell bejárni?
Nagyon visszatérő vágy, hogy az ember maga oszthassa be az idejét, a másik pedig, hogy ne a munkája határozza meg, hol él. Ezért beszélek helyfüggetlenségről, és nem feltétlenül digitális nomádságról. Lehet, hogy valaki vidékre szeretne költözni, permakultúrával foglalkozni és csirkéket nevelni. Ő nem lesz helyfüggetlen abban az értelemben, hogy bárhol lehet, de legalább nem a munkája határozza meg, hol éljen. Számomra ez is helyfüggetlenség.
A könyvben a pénzügyi szabadságot nem elérhetetlen végállapotként, hanem folyamatként mutatod meg. Mi lehet az első lépés a pénzügyi tudatosság felé?
Az első az, hogy ne struccpolitikával nézz a pénzügyeidre. Szerintem a pénzügyi szabadság építőelemei két irányból indulnak. Az egyik, hogy csinálsz egy reality checket: egyáltalán mennyit költesz, mennyi a havi kiadásod? Én havi szinten találkozom a pénzügyeimmel. Megnézem, mi történt, mik voltak a jó döntések, mik voltak a rosszak, mennyi pénzt költöttem. Ez a tudatosság része: ránézel arra, mennyit költesz. Ha pedig már elkezded nézni, előbb-utóbb feltűnik az egyenlet másik oldala is. Ha például két éve ugyanaz a szám szerepel a bevételi oldalon, elkezdhetsz azon gondolkodni, hogyan lehetne több. A másik része, hogy meg kell barátkozni a pénzzel. Érdemes megnézni azt is, milyen a kapcsolatod vele, és hogyan tekintesz azokra, akiknek sok van.
Az időszabadságnál úgy fogalmazol, hogy nem feltétlenül több szabadidőre van szükségünk, hanem nagyobb kontrollra a saját időnk felett. Min érdemes először változtatni, ha azt érezzük, hogy mások rendelkeznek az időnkkel?
Először szerintem érdemes végigmenni azon, hogy a rendelkezésünkre álló idő miért nem a miénk. Kinek adtuk oda? És hol döntöttünk úgy, hogy odaadjuk? Lehet, hogy napi nyolc órát dolgozol, utálod a munkádat, de annyira sok pénzt keresel, hogy öt év múlva anyagilag független lehetsz. Ilyenkor érdemes elhelyezni ezt a döntést az életed prioritásai között. Nem biztos, hogy mind a négy szabadságot egyszerre és azonnal el tudjuk érni.
Szerintem az időszabadság arról is szól, hogyan tudsz önazonos lenni a döntéseidben. Sőt, szerintem az egész könyv arról szól, hogyan tudsz önazonos életet élni. Ehhez hozzátartozik, hogy felelősséget vállalsz azért, ami a te döntésed. Rengeteg dolgot nem lehet megváltoztatni: azt, hogy honnan érkezünk, milyen a múltunk, milyen eszközöket hoztunk magunkkal. De azt már tudjuk alakítani, hogy mivel megyünk tovább, milyen új eszközöket szerzünk. Szerintem ez tanulható képesség.
A szabadságról könnyű úgy beszélni, mintha pusztán döntés kérdése lenne, miközben vannak dolgok, amelyeket valóban nem tudunk megválasztani. Te hol látod ennek a határát?
Egy idő után elkezdtem abban hinni, hogy vannak dolgok, amelyek egyszerűen nincsenek a kezünkben. Például az egészségünkért rengeteget tehetünk, de végül nem tudunk mindent kontrollálni. Ugyanez igaz arra, mi történik a családunkkal, a körülöttünk lévőkkel, vagy arra, hogy kivel találkozunk és kivel nem.
Én hiszek abban, hogy van valamilyen felsőbb erő, amellyel közösen alkotjuk az életet. Hívhatod Istennek, sorsnak, életnek vagy univerzumnak. Amikor valamit már nem tudok megoldani, át tudom adni neki: oké, én feladtam, ezt nem tudom megoldani, most te jössz. A feladást én úgy értem, hogy „felfelé adom”. Felszabadító érzés, hogy nem mindent nekem kell megoldanom.
A könyvben írsz az életünk „építőkockáiról” és „fűszereiről”. Számodra mik ezek a fűszerek, és hogyan gondoskodsz arról, hogy jusson rájuk idő?
Az építőkockák azok a dolgok, amelyek a legfontosabbak ahhoz, hogy működjön az életed: a karrier, a pénz, a család, a kapcsolatok. Mindenki maga tudja meghatározni, neki mik ezek. A fűszer pedig az, amitől azt érzed: úristen, alig várom! Valami, ami nem a rutinban tart, hanem amitől elkezd csillogni a szemed. Szerintem ezeket nagyon fontos tudatosan keresni és beépíteni az életünkbe.
Én 25 éves koromban megírtam a bakancslistámat, és körülbelül tíz éven keresztül azzal foglalkoztam, hogy szinte mindent kipipáljak róla. A végére viszont voltak rajta olyan dolgok, amelyek már nem is érdekeltek, már nem csillogott tőlük a szemem. Tavaly húztam ki az utolsót az Oktoberfesten, de közben már teljesen más álmaim lettek.
Mostanra inkább azt tanultam meg, hogyan tudok izgatottan gondolni a jövőre. Tizennégy évesen még izgatott vagy attól, milyen lesz tizenhat évesnek lenni, tizennyolc évesen attól, milyen lesz egyetemre menni. Közben nagyon kevés pozitív kép van előttünk arról, milyen lehet negyven-, ötven-, hatvan- vagy hetvenéves nőnek lenni. Fontos megkeresni az életünkben az „alig várom” pillanatokat, még akkor is, ha ezek egészen pici dolgok. Egyre többet gondolkodom azon, hogy mi lesz izgalmas az életemben, amikor hetven leszek. Hogyan tudok már most úgy építkezni, hogy ötven-, hatvan-, hetvenévesen is izgalmas legyen az életem.
Úgy érzed, ma több lehetőségünk van arra, hogy más életet építsünk magunknak, mint a korábbi generációknak?
Rengeteg lehetőségünk van, szerintem az előző generációknak nehezebb volt. Még az anyukám generációja is duplán csinált mindent: rengeteget dolgoztak, miközben a háztartást vezették és a családdal foglalkoztak. A mi generációnknak már egy picivel több lehetősége van az önmegvalósításra, arra, hogy megtaláljuk, mit szeretnénk. Valószínűleg én voltam az első a családomban, aki tényleg fogta magát, világgá ment és beutazta a világot. Engem az is érdekel, milyen dolgokat csinálhatok még elsőként a családomban. Mire van ma lehetőségünk, amiről korábban még nem is tudtuk, hogy lehetőség?
A Bárhonnan sokkal személyesebb könyv lett, mint az első, nehéz időszakokról is nagyon őszintén írsz benne. Milyen volt ezeket újra elővenni és ennyit megmutatni magadból?
Ebben a könyvben elég rendesen kiterítettem az életemet, sokkal jobban, mint az elsőben. Volt, hogy meg kellett állnom írás közben, aztán visszamenni egy-egy időszakhoz. Betettem a fülest, régi zenéket hallgattam, hogy vissza tudjak kerülni oda. De szerintem a nehézségeket és a fájdalmat is bele kellett tennem. Fontos volt, hogy mind a négy szabadságnál meglegyen az a rész is, ami megmutatja, miért kell vele foglalkozni. Remélem, azokhoz jut majd el a könyv, akiknek segíteni tud. Én tényleg annak az oltárán áldoztam fel a saját életem történeteit, hogy valakinek a hasznára váljanak.
Sokáig az volt a célod, hogy bárhonnan tudj élni és dolgozni, ma viszont Budapest és Thaiföld között osztod meg az életed. Mit jelent számodra ma az otthon?
Ha egy hely kedves, fényes, nyugalom van benne, és az idegrendszeremre is jó hatással van, akkor én körülbelül két perc alatt otthonnak tudom hívni.
De alapvetően az elmúlt tíz évben számomra inkább azt jelentette az otthon, hogy olyan emberek vesznek körül, akik értenek. Itthon is vannak olyanok, akikről azt érzem, hogy értenek, szeretnek és elfogadnak úgy, ahogy vagyok, és Thaiföldön is van egy baráti köröm, amelyik ért, elfogad és szeret úgy, ahogy vagyok. Szerintem innentől kezdve ez az otthon, a többi már csak a fűszer körülötte.
Budapesten lehet színházba járni, élvezem a városi életet, Thaiföldön pedig motorral közlekedem, három percre van a tengerpart a házamtól, mindennap látom a naplementét, és sokkal többet vagyok a természetben. Nincsen hosszú távú lakásom egyik helyen sem, de mindkét helyen vannak dolgaim, és amikor megérkezem, egy nap alatt berendezkedem. Minimalistaként rendeztem be az életemet, úgyhogy így könnyű.
Mitől érzed magad igazán szabadnak?
A helyfüggetlenségem megmaradt, az időszabadságom is megmaradt. De szerintem ma számomra a szabadság leginkább az, hogy azzal töltöm a napjaimat, amitől csillog a szemem. Számomra a szabadság az is, hogy tudom, melyik döntést hoztam meg én, miért vagyok én felelős, és min tudok én változtatni. És az is szabadság, hogy elengedjem azokat, amiken nem lehet.
Vigh Bori Bárhonnan – A valódi, helyfüggetlen szabadságért című könyve a 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg.
A könyvet október 17-én, 17 órakor az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon mutatják be a Nemzeti Táncszínház Kávézószínpadán. A szerzővel Fiala Borcsa beszélget, a bemutatót pedig dedikálás követi.
Fotó: Csapó András, Siska Eszter
